Porba van döngölve ez a film, gyakorlatilag már születése pillanatában, pedig ennyire azért nem rossz. Robert De Niro például már régen volt ilyen jó - egy nyugdíj előtt álló vizsgálótisztet alakít, akinek az a feladata, hogy szabadonbocsátás előtt az elítéltekről profilt készítsen, milyen veszéllyel lehetnek a társadalomra szabadulásuk után. Sótlan, savanyú kisember, aki munkáját lelkiismeretesen végzi. Hetente jár templomba, autójában is mindig vallásos műsort sugárzó rádió szól, feleségével érzelemmentes, de hű házasságban él már 43 éve. Látszólag a golfon kívül semmi más nem érdekli. Az első jelenetből megtudjuk, fiatal korában hajlamos volt végletes megoldásokra is. 
Pályáfutásának utolsó esete egy furcsa figura, a film címszereplője, Stone. Edward Nortonnak már sikerült egyszer jól átvernie, ezért óvatosan nézzük minden karakterét. Könnyen lehet, hogy ő buktatja el éppen ezzel a filmet: nem hisszük el neki azt a meglepő (bár a valóságban messze nem példa nélküli) jellemfejlődést, amin a Niro bácsi által alakított vizsgálótiszttel folytatott beszélgetések alatt keresztülmegy. Pontosabban, elhisszük, amit csinál, mert jó színész, de mindig várjuk azt a bizonyos durva csavart. De csak nem csavarodik. Persze csavarodik a film szépen, de csak piciket, és nem arra, amerre valószínűleg a többség szeretné. Két ellentétes irányba mozgó jellemet látunk: De Niro, a bigott, de érzelmileg sivár, lélektelen tiszt eltávolodik hitétől, míg Stone (Norton) éppen rátalál. Kettejük között a katalizátor, a dolgok mozgatója, kiprovokálója Norton felesége, akit Milla Jovovich játszik, meglepetésre felnőve a két nagy színészhez. Norton szerint a csaj alien, kiszámíthatatlan, veszélyes dög, aki úgy játszik a férfiakkal, ahogy kedve tartja, De Nirónak viszont a végzet asszonya, aki sikerrel kísérti a magát szentéletűnek hívő tisztet.
Szóval, szerintem a nép valami feszült thrillert várt ettől a filmtől, két jó színész látványos egymásnak feszülését, dinamikus cselekményt, ehelyett kapott egy melodrámát, valamint egy összeomlóban lévő, visszafogott és megtört kisembert (ugyan kiválóan) alakító De Nirót és egy szintén visszafogott, de azért nagy belső feszültségeket megvillantó Nortont. Milla Jovovich-csal meg egyáltalán nem tudnak mit kezdeni. Nehogy már jó színésznő legyen ez a ... modell?! Itt pedig jó.
Ráadásul a John Curran által vezényelt film lassú. Néha tényleg majdnem megáll. Egy vallásosságot, belső hitet firtató pszichológiai drámában ez (engem legalábbis) nem zavar, viszont ha thrillert várunk, akkor a hajunk kihullik közben. A filmen végighúzódó, komor orgonafutamokról én is azt hittem, valami nagy feszkó, esetleg tragédia eljövetelét jelzik, csak a film közepére válik bizonyossá, hogy inkább a spirituális felhangokat erősítik csupán. A végkifejlet pedig egyértelmű - nyilván a direkten didaktikus kivitelezésén is jó sokan felbosszantották magukat. Nem tudom... Szerintem mindez belefér, egy elegánsan kivitelezett, tulajdonképpen mély, valós dolgokat feszegető melodráma ez, jó színészi alakításokkal és érdekes erkölcsi problémák felvetésével. Nincs jó kedvünk tőle, az biztos. Mozikban bukik a film, szerintem majd később, a tévékben vagy DVD-n találja meg majd közönségét. Asanisimasa: 6/10
