Az igen örvendetesen viruló nu-western vonulat, stílszerűen szólva, homokban kúszó csörgőkígyóként, ezúttal Dél-Ausztráliában ütötte fel fejét, így mondjuk azt: a Red Hill egy southern, vagyis ausztrál western (az idióta kenguru-westernezést megtartanám Krokodil Dundeenak). Ezúttal azonban szó sincs semmi apokalipszisről, legalábbis nem úgy, semmilyen baljós ajánlat nincs a dologban, csupán egy majdnem fasza akció-westernsouthernnel van dolgunk. Ahogyan sohasem süt le ránk pacekba az a kötelező telihold, valami szürkés felhőpamacs mindig belepofáz a képbe, ebben a filmben is akad némi felesleges pótsúly, ami majdnem agyon is vágja az egészet. De csak majdnem.

Új seriff érkezik a városba, idegen a cowboyok között, ilyenek. Tapasztalatlan, városi zöldfülű, így is kezelik, vidéken még tán könnyebben osztják a billogot, lehet, hogy a marhák miatt? De a srác lelkes. Veszélyes bűnöző szabadul a nem messze lévő börtönből, a kisváros férfitagjai összerezzennek. Sebesen seper végig mindekin a röpke pánik. Új srác csodálozik, picit értetlenkedik, de ő is csapattag. Később kiderül, mégsem, de ez akkor már egyáltalán nem baj. Veszélyes bűnöző újra a városban, akkurátusan levadászik mindenkit, van pisztolypárbaj, zuhogó esőben, s végül kiderül az igazság. Ennyiből is látszik, hogy az egyik jellegzetes westernklisé dél-ausztráliai dombokra, völgyekre alkalmazott variációja ez a film.

Azon ugye nem már akadunk fenn, hogy ez a westernsouthern a mai időkben játszódik, tehát a kóbojok autóval járnak már, és nem jíhával esemeseznek, hanem walkie-talkieval, bár azért van itt lovas esemény is, méghozzá dramaturgiailag fontos, mondhatni kulcsjelenetekben. Vicces közjátékként, Patrick Hughes rendezői-írói debütációjában viszonylag könnyedén el is játszadozik a különféle közlekedési módokkal: a műfajilag autentikus ugye, a lovaglás. Ehhez képest az újfiú zsaru (nevezzük Shane-nek, a True Blood-sorozatból ismerős Ryan Kwanten alakítja) gyalog caplat végig a kietlen falun első napján a munkába. Első megbízatására sem kap autót, hanem a rendőrőrshöz kötött öreg kancával kell elmennie, aki ezt nem mindig akarja, de Shane barátunk a későbbiekben is többet jár majd gyalog, mint lovon, vagy autón. Ugyanilyen élvezettel használja a különböző western-toposzokat is, mint a hosszú köpeny laza hátravetését a pisztoly előkapásának megkönnyítése érdekében, és hasonlók... Néha ezek sulykolása már-már szinte parodisztikusan is hat, ami a film drámai vonalára elég komoly kérdőjelet állít. Kérdés, hogy ez volt-e a cél?

A film ezekkel együtt, talán már nem meglepően, több síkon óhajt teljesíteni, s így már nem annyira pöpec minden. Van ez az elsődleges, embervadászatos vonal, ez majdnem tökéletes. Izgalmas, feszült és csavaros, mégha tudjuk is merre csavarodik. A veszélyes rab bosszúhadjáratának indoklása már kissé olyan "hátulról, hosszas kotorászás után előkapom"-jellegű, mégha e filmben történelmileg és etikailag helyénvaló is. A filmbe illesztése viszont már eléggé nehézkesen sikerült. A másik, az előbbi aboriginal-identitásos vonulathoz szervesen illeszkedő, érzelmi jellegű terhes-motívummal ugyanez a helyzet: érzem, hogy helye van a filmhez, mégsem illeszkedik ide tökéletesen. Az egész el is hagyható, ugyanúgy, mint az aboriginal-identitásos szál is: épp elég lenne indoknak, az egész filmet, és a bosszúhadjáratot illetően is, egy sima, rasszista jellegű, csoportosan elkövetett nemi erőszak és gyilkosság. Úgy egy erős, tömör és igazságos film lehetett volna a Red Hill, így viszont egy picit amolyan igazi elsőfilmes, "na majd én megmutatom" "mindent bele"-katyvasz. Kár érte, viszont a második biztos jobb lesz. Ja, igen a párduc. Értem én, az aboriginal spiritualizmus... De minek az is? Asanisimasa: 6/10