Legközelebb az igazsághoz valamelyik warez-oldal műfaji meghatározása áll, miszerint az Akagi doktor vígjáték, dráma, történelmi, háborús életrajz. Zavarba ejtő, furcsa mű, amely nem is adja magát egykönnyen, néha, főleg az elején, bizony erőnek erejével kell akarni végignézni, de az erőfeszítést aztán bőségesen meg is hálálja.
Akagi egy isten háta mögötti japán falucska háziorvosa, aki kizárólag hófehér öltönyben és szalmakalapban, de mindig futva közlekedik. Legjobb barátai a falucska kurvája, egy morfinista sebészkolléga és egy alkoholista szerzetes. A sebeslábú dokit mindenki csak Doktor Májnak ismeri, mert ha beteg valaki, ő annyit mond rá, hogy egyen sokat, pihenjen, mert májgyulladása van. Az orvostársadalom is csak szinte véletlenül jön rá, hogy Akagi úttörő eredményeket ért el a fertőző májgyulladás, vagyis a hepatitisz elleni küzdelemben. Japán a második világháború végnapjait éli, amiből a filmben a helyőrség basáskodó katonáin, és a minimumra csökkentett fejadagon tengődő hátországbéli lakosság mindennapjain kívül egészen a film emblematikus záróképéig semmit nem tapasztalunk.
A filmet rendező és a forgatókönyvet is másodmagával jegyző Shohei Imamura helyenként kifejezetten groteszk hangvétele sokszor Forman és Menzel fanyar humorú látásmódját idézi, néha pedig mintha Vonnegut vagy Joseph Heller szelleme vezetné a kamerát. Japán filmben mindenesetre igen ritka az ilyen rendezői attitűd, néha, főleg a film elején, míg meg nem szokjuk, kifejezetten idétlennek is hat, mint ahogy az amúgy igen kitűnő, jazzes, klarinétos kísérőzene is, ami mintha kívülről szűrődne be a filmbe... De végül mégis egy szép és bölcs, elbűvölő és varázsos történet kerekedik mindebből, a végére megmosolyogtatóan naiv didaktikával szájunkba rágott tanítással, amire mi csak annyit reagálhatunk, mint a film egyik szereplője, egy óriási meghajlás után: Köszönöm, Sensei, hogy tanított! Asanisimasa: 9/10
