A Citromfa fanyar humorú szatírájával nemzetközileg is ismertté vált Eran Riklis legújabb filmjében sem szakad el Izrael hétköznapi életétől, aminek egyetlen pillanata is izgalmasabb, sőt sajnos sokszor tragikusabb, mint húsz év a „békés és boldog” Magyarországon. A HR-menedzser egy öngyilkos merényletben elhunyt román vendégmunkás koporsóját kíséri el Romániába, az út azonban jóval messzebbre kanyarodik, mint azt egy ilyen banális küldetéstől elvárhatnánk…
Hétköznapok az olajfák alatt
A film kiindulópontja Jeruzsálem, a világ összes egyistenhitű vallásának egyik legszentebb városa, ahol látszólag békésen élnek egymás mellett ortodox, neológ vagy éppen teljesen világi zsidók, muszlimok és keresztény palesztinok, valamint a legkülönfélébb Jézus-hitű felekezetek hívői, papjai, szerzetesei és apácái a koptoktól a római katolikusokig. Valóságban is így van, legalábbis nagyjából, a sokszor véres, és rengeteg áldozatot követelő öngyilkos merényleteket (állítólag) sohasem jeruzsálemiek követik el, a háttérben mindig illegális terrorszervezetek, politikai csoportok állnak, fanatizált és mindenre kész 
aktivistákkal. Nálunk, Magyarországon még mindig azon vitáznak, hogy jogosan verte-e szét a rendőrség az autókat gyújtogató, randalírozó és fosztogató békés tüntetőket, Jeruzsálemben azonban mindennapos, hogy teljes készültségben lévő katonák igazoltatják a piacra éppen fél kiló paradicsomért leugró polgárt, függetlenül attól, hogy zsidó-e vagy valamilyen más vallású. Itt mindenki számára nyilvánvaló, hogy akár egy az átlagosnál idegesebbnek, feszültebbnek látszó, babakocsit toló anya is lehet potenciális életveszély. A HR-menedzser című film apropója is egy efféle merénylet, melynek áldozatául válik az egyik legnagyobb jeruzsálemi pékség nemrég elbocsájtott, román származású takarítónője. Ez a tragikus eset nyomtalanul tűnt volna el az idő forgatagában, hiszen a nő egyedül élt Jeruzsálemben, ha egy agilis újságíró egy cikkben nem kezdi el részvétlenséggel és közönnyel vádolni a pékséget, hogy miért nem vállalta fel hajdani alkalmazottja búcsúztatását.
A pékség HR-menedzsere
A pékség vezetésének a jó publicitás mindennél fontosabb, ezért megbízza a munkaügyest, intézze el ő Julia Petrache méltó hazaszállítását. A HR-menedzser teljesen átlagos, középszerű és középkorú férfi (Mark Ivanir), nemrégiben vált el feleségétől. A munkáját utálja, ám azért kötelességszerűen végzi. A koporsó hazaszállításával járó tortúrát is kötelességtudatból vállalja, és ennek megfelelő szolid kedvetlenséggel indul útnak. Ahogy azonban megérkezik Romániába (a film alapjául szolgáló, A. B. Jehoshua által írt regény ugyan Szibériába helyezi a film cselekményét, de a lényeg itt az izraeli nyugati típusú jólét és a messzi keleti létbizonytalanság és nyomor dinamikáján van), és szembesül egy teljesen más kultúrával, életminőséggel, időjárással, valamint az ebben élni kényszerülő emberekkel, a koporsó meglehetősen problematikussá váló hazajuttatásán túl egy váratlan belső utazás veszi kezdetét, melynek során a HR-menedzser kénytelen újradefiniálni saját korábbi és eljövendő életét.
Olykor morbid humorú, de mégis mélyen emberi mese
A filmet rendező Eran Riklis nem törekszik semmilyen formai bravúrra, használja, amire lehetősége nyílik. E filmben a road-movie mára már bejáratott műfaji kliséjét alkalmazza, mely tökéletesen alkalmas egy kisköltségvetésű film relatíve látványossá tételére éppúgy, mint bármilyen külső és belső utazás filmes megjelenítésére. Külsődlegesen érdekes mixet látunk Jehoshua regényének szibériai jéghidegéből és a Kárpátok völgyeinek számunkra ismerős zordságából. A jeruzsálemi képek hangsúlyozottan a hétköznapiságot sugallják, míg a Romániában játszódó jelenetek már erősen sarkítottak, szinte stilizáltak. A román reptér libalegelő, szélén kis vasúti állomásszerű épülettel. Bár a film cselekményének idején már nyilvánvalóan vége a Ceausescu-érának, a határőrök még mindig magasak, félelmetesek és kellően korruptak. Riklis fanyar, szatirikus humorát jelzi, hogy a helyi izraeli konzulasszony (román férjével) inkább tűnik kikupálódott kofának, mint diplomatának, ezt támasztja alá az a rozoga kék-fehér birodalmi Barkas is, mellyel menedzserünknek kell „leszállítania” Julia koporsóját. Szinte stalkeri az a világvégi, romos táj, ahol Júlia elvadult fiát kell megtalálni, volt férjének kietlen lakótelepe viszont sajnos számunkra is túlontúl ismerős. A vad táj mégsem ridegséget hoz a filmbe, hanem éles kontrasztot alkot a menedzserben (valamint másokban) végbemenő belső fejlődéssel. Kiválóan ellenpontozza a koporsóval és a gyászos küldetéssel törvényszerűen együttjáró komor hangulatot a mindenhol ott lábatlankodó, pofátlan riporter groteszk figurája, és az általa képviselt cselekményszál is. A kérdés már csak az, hogy a koporsó célba jutásán való izgalmak mellett érdekel-e bennünket egy tényleg nem különösen érdekes átlagember önmagára találása? Amennyiben mi is azok vagyunk, azt hiszem, feltétlenül. Egy ilyen saját úthoz erőt adhat Eran Riklis szép, egyszerű, kissé könnyes emberi meséje. Asanisimasa: 8/10
