asanisimasa

Anima = lélek, átvitt értelemben: kísértet, szótagolva: asa-nisi-masa, magyarul: kivi-sévér-tevet, ahogy az Fellini 8 és fél című filmjében szerepel. Kérdések, javaslatok, ajánlatok, munka, állás, effélék: efespontasanisimasakukacgmailpontcom . A posztok végén lévő pontozás szimpla tetszési mutató, semmi több. Azt mutatja, hogy az adott film mennyire tetszett. A címkefelhő helyett használd a 'keresés' opciót a jobb oldali oszlopban. Kiválóan működik, ha egy szóra, egy kifejezésre, az adott rendező vagy színész családnevére keresel rá.

Friss topikok

Benda Bilili! (2010)

2011.05.25. 13:32 efes

Mi azt jól tudjuk, hogy a zene mindenkié, hiszen az általános iskolában jól belénk vésték nagy tanítónk, Kodály Zoltán bölcs szavait. Sokan, mint például e film hajléktalan, mozgásukban korlátozott zenészei saját bőrükön tapasztalják ezt, amikor a kongói Kinshasa koszos sikátoraiból a világzene nagyszínpadaira vezette őket egy szemfüles francia dokumentumfilmes stáb. A zene az övék is, és ennek egy egész világ tapsol… 

Világzene?

Maradjunk annyiban, hogy az úgynevezett világzene, vagy „world music” a globalizációs világfolyamat egyik vitán felül pozitív eredménye. Magát a kifejezést a hatvanas években használta először egy amerikai zenetudós, de valódi zenei irányzatként közfelkiáltással a nyolcvanas évektől használjuk. Ekkor jelent meg például Paul Simon Graceland című albuma, és ekkoriban indultak a WOMAD-fesztiválok is. Valójában szerintem a hetvenes évektől él ez a zenei mozgalom, amikor a CoDoNa, vagy az Oregon együttesek zenéjükben először vegyítették a klasszikus komolyzenei és jazzharmóniákat indiai klasszikus, dél-amerikai, valamint fekete-afrikai hangszerekkel, dallamokkal és ritmusokkal. A világzene lényege pedig éppen ez: a világ összes zenei megnyilvánulásának földrajzi, kulturális és egyéb korlátok nélküli keveredése. Amikor a kilencvenes évek közepére végigsöpört a világon a world music (divat, irányzat, stb.), a kezdeti kevert zenei projektek és együttesek „oldalvizén” egyre-másra jöttek elő a különböző tisztán lokális, helyi zenéket játszó csoportok, elsősorban a gazdaságilag gyengén teljesítő harmadik világból, ahol a zene, a sokszor nyomorgó helybéliek számára szinte az egyetlen kitörési pontot jelentette. Rengeteg világsztár született így, a híres kubai Buena Vista Social Clubtól a pakisztáni Nusrat Fateh Ali Khanig, a szenegáli Youssou N’Dourtól a román cigány Taraf De Haidouksig és még hosszan sorolhatnám. Persze, aztán az óriási siker és a divathullám felszínre, avagy a színpadokra hozott egy csomó nem igazán felkészült, zeneileg értéktelenebb produkciót és előadót is, ami a kétezres évekre kissé aláásta a világzenei előadók hitelét, azonban ez a Benda Bilili! című francia dokumentumfilm (és a film főszereplőinek MüPa-béli 2011. május 6-i, jellemzően sajnos félházas, ám remek koncertje) a bizonyíték, hogy vannak még ismeretlen jó zenék a világban… 

A Kinshasai Állatkert zenészei

A Staff Benda Bililit Florent De La Tullaye és Renaud Barret, két francia dokumentumfilmes fedezte fel a kongói főváros utcáin, amikor egy kamerával Kinshasa sikátorait járták, éppen abból a célból, hogy valami érdekes, új és ismeretlen zenét találjanak. Ebből a szempontból kísérteties a hasonlóság Ry Cooder és Wim Wenders ismert dokumentumfilmjével, hiszen a Buena Vista veterán kubai zenészei is egy dokumentumfilm által jutottak hozzá a megérdemelt világhírhez, itt ugyanerről van szó. Azonban a Benda Bilili-csapat, ha lehet, a kubai szociális otthon lakóinál még több lépcsővel lejjebb fogott talajt az Úr mérhetetlen kegyéből, hiszen többen közülük életük teljes egészét az utcán töltötték, szánalmas, rozoga kerekes-székekbe kényszerítve az elhanyagolt polio (járványos gyermekbénulás) következtében, konkrét nyomorban, kéregetéssel, és mint látni fogjuk, utcai zenéléssel fenntartva magukat. Nyilvánvalóan rengeteg hasonló zenészt rejt még az afrikai nyomor, nekik szerencséjük volt, hogy az állatkert parkjában rájuk talált ez a francia ministáb, a Benda Bilili tagjai 2009-es európai bemutatkozásuk óta már saját lakással büszkélkedhetnek, de szerencsés hírnevüket és vagyonukat nemcsak saját magukra, hanem népnevelésre is fordítják. 

A film

Maga a film tulajdonképpen semmi különös, készítői (ha jól vettem le) két etapban, néhány jellemző részletet megragadva követik végig a csapat felfedezésétől, majd első lemezfelvételétől az európai turné nagyszínpadjaiig vezető néhány évnyi utat. Megismerkedünk a zenekar karizmatikus vezetőjével, Papa Rickyvel, aki amellett, hogy zenei zseni, komoly vezetői hajlamokkal is megáldott, igazi úriember – akinek a film elején a vágya az volt, hogy legyen egy saját matraca. A film másik fő karaktere Roger, aki sajátos hangszerén (egy konzervdobozba szúrt fadarabra kifeszített damilon) elpengetett virtuóz szólóival a zenekar Jimi Hendrixet idéző frontembere: őt éppen a filmet készítő stáb fedezte fel, még utcagyerekként Kongó egy másik zugában, és ők mutatták be Rickynek. Így a film tulajdonképpen nem is hagyományos értelemben vett dokumentumfilm, hiszen alkotói tevékeny részt vállaltak az általuk ábrázolt valóság alakításában, etették, itatták, sőt még füves cigivel (!) is ellátták a szereplőket, az így megmutatott portré azonban ettől függetlenül egy megható, megdöbbentő, de mégis hiteles, mélyreható és számunkra is érvényes tanulságokkal szolgáló remek kis film lett. Asanisimasa: 8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://asanisimasa.blog.hu/api/trackback/id/tr682913704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása