Az elsősorban maffiafilmek feltörekvő potentátjainak, illetve romantikus krimik szomorú szemű latin macsózsaruinak színészeként ismert Andy Garcia eme első rendezése minden bizonnyal saját, dédelgetett személyes ügye volt. Ennek bizonyítéka, hogy nagy szerepet vállalt a film körül, rendezte, írta, zenéjét szerezte (!!! erről még később), főszerepelte, producerelte, tán még ő is világította. További bizonyítéka személyes érintettségének, hogy végig egy korabeli, tárcsás objektívváltós 16 mm-es kamerát szorongat, melyet olykor a vállára is kap. A filmet azonban bizonyos Emmanuel Kadosh fényképezte, divatlapok decens és fényűző modorában, sokban hozzájárulva a film sajátos hangulatához.
A sajátos hangulat a film legnagyobb érdeme, az ötvenes évek Havannájának élveteg aurája, a ruhák, az autók, maga a város, a Garcia által alakított Fico mulatójának pezsgése. Egy csipet Cotton Club, egy kis Moulin Rouge, meg egy pici Rick Blaine Café Americainjéból. Fico figurája amúgy is tálcán kínálja az összehasonlítást Bogart emblematikus karakterével. Mindkét "kocsmáros" zűrös időben üzemeltette vendéglátóipari egységét, mindkét hely egy letűnőben lévő kor panoptikuma volt, Rické a világháborúba olvadó gyarmati világé, Ficóé pedig az amerikai gazdagok luxusparadicsomáé, melyet otromba módon, sáros lábbal foglalt el Castro népe. Rick azonban maradt, hiszen maradt ott barátja, és a betolakodók is eltűntek onnan idővel, míg Ficónak menekülnie kellett, Castro Szabad Kubája mindent elvett tőle. 
Fico, vagyis a kubai származású Andy Garcia kubai emlékeinek filmje ez, s mint ilyen, telistele van személyes vonatkozásokkal. Azonban főleg ezek miatt darabos, töredezett, széteső a film, hiszen nyilván ezek az emléktöredékek Garcia fejében a személyes élmények okán összeállnak, így kivülről a vágások annyira élesek, hogy szinte jelenetekre esik szét a film. De írható ez a rendezői tapasztalatlanságra is, s mivel a producer itt nem tudott hathatós segítséget nyújtani, a film véglegesen ilyen lett.
Két jelentős személyiség emeli jelenlétével a film színvonalát, Dustin Hoffman Meyer Lenskyje rutinosan elővezetett zsidó gengszter-karakter, Bill Murray névtelen Írója egy szürreális és groteszk pofa, egyszerre szomorú és nevetséges, bölcs és idegesítően infantilis. Effélékből kellett volna még egy korabeli havannai panorámához, és kevesebb személyes honború. Viszont a zene, melyet Garcia jegyez szerzőként, de attól tartok, volt azért ebben másnak is keze, nagyon jól szól. És nagyon jó is, sajnos sehol nem találom az OST-ot... :) Az El Tropico felemás film, így ötös (a képek, a zene, a ruhák és Bill Murray miatt), de csak a tízből.
