asanisimasa

Anima = lélek, átvitt értelemben: kísértet, szótagolva: asa-nisi-masa, magyarul: kivi-sévér-tevet, ahogy az Fellini 8 és fél című filmjében szerepel. Kérdések, javaslatok, ajánlatok, munka, állás, effélék: efespontasanisimasakukacgmailpontcom . A posztok végén lévő pontozás szimpla tetszési mutató, semmi több. Azt mutatja, hogy az adott film mennyire tetszett. A címkefelhő helyett használd a 'keresés' opciót a jobb oldali oszlopban. Kiválóan működik, ha egy szóra, egy kifejezésre, az adott rendező vagy színész családnevére keresel rá.

Friss topikok

Rádiósirató (Slágerfilm, 2009)

2009.12.30. 17:43 efes

Mi sem jelzi jobban a mai Magyarország abszurd közállapotát, mint az a tény, hogy idén november 18-i határidővel az ORTT megszüntette az ország legnagyobb hallgatottságú rádiójának műsorszolgáltatási jogát. A Slágerrádió működésének utolsó néhány hetében, a világon eddig talán sehol sem tapasztalható méretekben nyilvánult meg a hallgatók szimpátiája egy rádió irányában. Csillag Ádám ezt az időszakot dokumentálta részletesen, néhol önhibáján kívül is szubjektív, bombasztikus és meglehetősen szentimentális filmjében.

 

A vitás döntés

Az gondolom, mindenki számára nyilvánvaló, hogy egy adott ország a közösségi és kereskedelmi célú rádiózásra használható frekvenciamennyisége adott. Ez technológiai szükségszerűség. A megfelelő minőségű vételi lehetőségek fenntarthatóságának érdekében nem lehet kiadni egy bizonyos mennyiségnél többet, s mivel a rádiózásra fogható frekvenciákra a köz- és kereskedelmi rádiókon felül sok más cég, hatóság, rendőrség, katasztrófavédelem, légi közlekedés, stb., igényt tart, országos lefedettségű, kereskedelmi célú rádiózásra Magyarországon kettő darab frekvencia adható ki. A kiosztásért az ORTT, és annak ügyvivői testülete a felelős. 1997-ben két rádió, a részben nyugat-európai érdekeltségbe tartozó Danubius és az amerikai tulajdonosi körű Sláger (illetve, annak jogelődje) nyerte el 12 évre ezeket a frekvenciákat, mely koncesszió az idén járt le. Ez idő alatt e két rádió stabil hallgatóközönséget épített ki, nyereségesen működtek, ezáltal milliárd forintokkal gazdagították az állam bácsi háztartását. Ez év őszén az ORTT a törvény szerint meghirdetett frekvenciapályázaton mégis két másik, új és pályakezdő rádiónak juttatta a lehetséges frekvenciákat, esélyt sem adva a két réginek, hogy folytathassa nyereséges és sikeres működését. Ráadásul, szakértők szerint reálisan teljesíthetetlen vállalásokat tett a két új rádió, és komoly, artikulált vádak fogalmazódtak meg az irányban is, hogy a döntés mögött többpárti (Fidesz-KDNP és MSZP) nyomás áll. Valami nyilván nagyon nem kóser az ügyben, ezt jelzi, hogy kifejezetten ezért mondott le az ORTT elnöke egyet nem értése jeléül, illetve elítélte a döntést a miniszterelnök is, és hogy mennyire nem „vihar a biliben” ügy ez, mutatja az is, hogy az amerikai kereskedelmi kamara és az amerikai képviselői testület is írásbeli tiltakozását fejezte ki. Csillag Ádám filmjében a Slágerrádió Bumeráng című műsorának utolsó néhány hetét követhetjük nyomon, főszerepben a népszerű műsorvezetőkkel, Boross-sal, Bochkorral és Vogával, valamint láthatunk-hallhatunk sok-sok támogatói e-mailt, SMS-t, home-videót, Balázs Fecót és a Republic zenekart, sok Sláger-rajongót és mindennél több könnycseppet. Nagyon sok könnycseppet.

 

A vád

A meglehetősen hosszadalmas rádiósirató egy dolog, hogy a rajongóknak szól, hadd essen túl mindenki a mozi jótékony félhomályában a megtisztító, elengedő síráson. Én mondjuk meglepődtem, hogy van ilyen, hogy józan, normális emberek a kamera szenvtelen tekintete (objektívje!) előtt könnyeket hullatnak, csakis azért, mert nem hallhatják tovább kedvenc reggeli műsorukat – hát istenem, nem vagyunk egyformák. A film lényege azonban számomra (és remélem, nem csak számomra) az, hogy benne egy nagyon konkrét vád fogalmazódik meg, amely mellett jól felfogott érdekünkben, de a jövőnkre nézve sem mehetünk el szó nélkül. A vádat a Slágerrádió amerikai tulajdonosai fogalmazták meg, és nem véletlen, hogy éppen ők: az ORTT fideszes, keresztény-demokrata és szocialista ügyvivői konkrétan megsúgták, kinek milyen ajánlatot kell tenni, hogy elnyerjék a frekvenciákat, és az illető fülek között véletlenül nem volt olyan, amelyik a Sláger (vagy a Danubius) valamelyik tulajdonosához tartozzon. A megsúgott tipp állítólag még azt is tartalmazta, hogy kinek milyen arányban kell milyen összeget befizetnie a megadott pártkasszákba. Ez, így egyoldalúan kijelentve szimpla rágalom, már jogi értelemben. Csillag természetesen megkérdezte a másik felet is, akik közül azonban (az SZDSZ-es ügyvivő és a volt ORTT-elnök kivételével) mindenki egyöntetűen elzárkózott a nyilatkozattételtől, sőt egyikük még a filmkészítésről is lebeszélte a rendezőt...

 

Ítéletet nem hirdet

a Slágerfilm természetesen, nem is teheti, azonban szól a sajtó- és szólásszabadságot, mint a demokrácia két igen fontos feltételét illető komoly aggályokról, amit ez a vitatott ügy támaszt. Ez jó. Az már kevésbé, hogy ezt egy igencsak szentimentális, érzelmileg hatásvadász, könnyekben úszó rajongói ömlengés veszi körül, bugyolálja be és így tán egy kicsit el is fedi a lényeget. Túlzás nélkül mondom, hogy ennyi könnyben úszó szemet eddig csak Zámbó Jimmy és Michael Jackson temetéséről szóló híradásokban lehetett látni, holott itt azért nem halt meg senki. A felvetett vád azonban van annyira súlyos és az egész társadalmat, sőt annak jövőjét is érintő, hogy megérdemelt volna egy szikárabb, távolságtartóbb és objektívebb megközelítési módot. Az a gyanúm, hogy az egész el fog veszni Bochkor könnyes szemei és Boross cinikus benyögései között, így a film nem lesz több, mint egy meglehetősen leegyszerűsítő, populista néphergelés a sok közül (lásd: monnyonle!). Pedig van benne annyi, mint a politikai rendszerváltáshoz sokban hozzájáruló, 1988-as Dunaszauruszban... Így azonban ez a film, az asanisimasa szerint, csak félsiker: 5/10

(P.s.: Már ha eljut egyáltalán a közönséghez...)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://asanisimasa.blog.hu/api/trackback/id/tr161604931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spacecake 2009.12.30. 22:20:06

NEO-n pedig jobb a zene mint a Slágeren volt...a többi nem érdekel...ja igen:ELSŐŐŐŐŐ!!!!:-)) (bocs)

Ajjjjaj 2009.12.30. 22:40:32

Amerika bekaphatja! Szeretném ha a Neo tudna változtatni azon a színvonalon ami ezen a frekin volt a sláger idején. A három gumigerincü pedig miután elsíratta magát, jan. közepétől itt lesz.Kezdéskor remélem képen köpdösik magukat!

Metz 2009.12.30. 22:46:47

szánalom ez az egész

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2009.12.30. 22:48:25

A Boros, Bochkor duo felkopott az egbe es utana alallt.

Ennyi...

cbc 2009.12.30. 22:49:50

A NEO-n kezdenek felébredni, hogy ez a Radiocafé stílus nem fog bejönni a jónépnek, jelentősen higult a kínálat, meg szavaztatják a népet, mi menjen (azt a 6%-ot, aki ottmaradt). Amúgy szörnyű az egész adó.

Mr. Acid 2009.12.30. 23:01:56

Mostanában hallottam valami felmérésről, miszerint a Neo&Klassz (vagy mifene) 2 millióval kevesebb hallgatót érdekel, mint a Sláger&Danubiusz. Nem volt valamelyik ORTT-snek érdekeltsége helyi rádiókban?

A film felvetéséről: szerintem ezért nem kell filmet készíteni. Mindenki tudja, hogy ezek az emberek... -elnézést, mindig eltévesztem...-, szóval ezek a politikusok lopnak. Magán- és pártzsebbe is.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2009.12.30. 23:04:50

eddig sem hallgattam, ezután sem fogom, szarom le hogy hívják és ki a tulaj

Ajjjjaj 2009.12.30. 23:09:12

@cbc: Jó is azt a 100 számot hallgatni éjjel nappal ami a slágeren ment, a Neo meg kezdett 8000-rel.Arról kellene filmet készíteni ahogy annak idején a frekit megszerezték, a vállalásokat Hungária rádió néven.Ja és az előző pályáztatás kikerülése... Amcsi képviselők azért mér nem tiltakoztak?
Agymosott banda

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.12.30. 23:18:20

'1997-ben két rádió, a részben nyugat-európai érdekeltségbe tartozó Danubius és az amerikai tulajdonosi körű Sláger nyerte el 12 évre ezeket a frekvenciákat, mely koncesszió az idén járt le.'

Ez, így, ebben a formában nagyon nem...
Az egyik frekvenciát nem a Sláger nyerte, hanem a Hungária Rádió, épp csak az amerikai tulajok nem nagyon tartották magukat a frekvencianyertes pályázathoz, a műsorstruktúra mellett még a nevet is megváltoztatták - az ORTT hagyta. A cég nem teljesítette a pénzügyi vállalásait sem - az ORTT, némi vita után, ezt is hagyta, sőt, 70%-kal csökkentette az éves díjat. A frekvenciaengedély nem 12 évre szólt, csak 7-re, amit aztán az ORTT pályáztatás nélkül további 5 évvel hosszabbított meg.

Az amerikaiak tehát végigmutyiztak 12 évet, s csak akkor kezdtek el rinyálni a 'politikai mutyi' miatt, amikor nem ők jártak jól. Ízléses, nem?

paquito 2009.12.30. 23:19:17

Kit érdekel,hogy az amerikai szenátus nemtetszését fejezte ki?Egy amerikai érdekletségű cég nem nyerte meg a pályazatot és egyből belepofáznak?Ez magyar belügy.Egyébiránt nagyon ideje volt már a vérfrissitésnek ebben a becsontosodott magyar zenei kínálatban.A Sláger-féle ha itt lennél velem-adj helyet magad mellett-i wiil survive számokkal fémjelzett 100 dalos repertoár megszűnése miatt bánkódó emberek lelki világa szerintem rendkívül sekélyes.Egy zenei rasszista adó és szórakoztatva butító reggeli műsor megszüntetése számomra inkább örvendetes dolog.Bochkor viselkedése meg egyszerre volt szánalmas és vérlázító.Tudtam,hogy gátlástalan az arc,de a melóhelye miatt forradalmat csinálni,egy kicsit erős.Szerencsére az új adókban,főleg a neo-ban(eddig) nem kellett csalódnom.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.12.30. 23:25:42

Nekem Boros-Bochkor lapátra tétele legalább akkora elégtétel, mint az autósok által, a biciklisek elé kifeszített drótkötél.

Az mondjuk egy kicsit elszomorít, hogy tuti vissza fognak térni valamelyik országos rádióhoz, és 12 év múlva előadják ugyanezt a könnybe boruló elégtelenséget, amit most is. Két kis f.sz :o)

kispista2 2009.12.30. 23:46:02

@Félkupica_Fehér_Főnök: Hiányoznak a reggeli gázkamrás viccek? Vannak akik egyenlőbbek, ők ezzel is viccelődhetnek.

min 2009.12.30. 23:47:58

@Félkupica_Fehér_Főnök:
"legalább akkora elégtétel, mint az autósok által, a biciklisek elé kifeszített drótkötél"

Te egy gigantikus vadbarom vagy akinek a Duna mélyén lenne a helye láncal a nyakában.

Stupidella 2009.12.30. 23:48:05

ja, hogy még filmet is csináltak ebből a szánalom sztoriból? Már akkor megmondtam, hogy Borosék úgyis újra áttekernek valamelyik új rádióba.

A felső körökben való kavarás meg nem új, ez nálunk szinte szokványos.

A rívó nép meg örüljön jan. közepétől.

müszi 2009.12.30. 23:49:07

hálistennek vége lett ennek a zajos semmi müsornak a sláger rádióban.a petőfi sem különb,"nagyon zene" azt is be kellene szüntetni!
tőlünk az üzemből 2 000 embert küldtek el!egy sem sirt, pedig volt rá okuk.nem kerestek milliókat a röhögcsélésükkel!becsületes munkásemberek voltak nem ilyen nagyorrú libaevő népség!csak őket nem engedték mikrofon közelbe.
szét kellene nézni!néhány rádiót meg tv-t be lehetne még zárni.kár az áramot rájuk pocsékolni!

mr.joshua 2009.12.30. 23:56:28

Kedves efes!

A posztot ajánlatos volna @TuRuL_2k2 megjegyzéseivel kijavítani.

Üdv!

koka66 2009.12.31. 00:23:59

@Ajjjjaj: Bizony,nekem is tele volt a púpom a 3 slágeres együttesekkel. Pl. LGT,Omega,Beatles,Rolling Stones... Ennyire futotta nekik. 3 szám. Semmi több. Na ne bassza meg a pék! Ebből a 4 zenekarból tudnék rádiót csinálni!!!

B911 · http://baratcsaba.hu/blog/ 2009.12.31. 00:39:58

az ilyen sírósokkal vigyázni kell

kborzy 2009.12.31. 01:03:30

Hát most én leszek aki agymosott és szar alak de akkor is.
Soha sem volt arról szó, hogy bocskorék nem mennek át másik adóhoz... ezt mindenki tudta aki gondolkodott egy kicsit is....
azonban az eljárás akárki akármit mond gáz. én nem tudom az amerikai, hogy jutott hozzá a frekihez, lehet az is gáz volt, akkor ezt is fel kell írni az ország és a politikai "elit" dicsőségtáblájára.
és ami igaz az igaz, a neo vagy mi egy kalap szar, a class egy fokkal jobb de az se fakít sokat. a juventuszt az utóbbi 10 évben nem halgattam anniyt mint az elmúlt egy hónapban.

matyi10 (törölt) · http://matyi10.blogspot.com/ 2009.12.31. 01:52:34

Hihetetlen, hogy emberek még mindig ezen a két hulladék rádiónak az elvesztésén rugóznak. Felheccelték a parasztokat is, kötötték is szorgalmasan a piros meg kék szalagokat a kocsijukra. Szánalamas. Ahogy az előttem lévők közül nagyon helyesen leírták; a két néhai rádiónak is mutyi és hátéralkuk voltak az alapjai ergo lobbiztak. Most meg egy másik lobby győzött ennyi történt.

dtk74 2009.12.31. 02:21:16

korrupció az, amiből kihagytak. örökbecsű Hofi szavai

Frick László Emlékzenekar 2009.12.31. 02:33:03

Aztán végecsapó, az élet ment tovább s azóta a java már az új rádiókban várja, hogy a keverőpultnál megtalálják az ő mű-altját, műbasszusát [rádióalt]

Igenis, Egykedvencrádiómat (EstFM) joggal ríjjottuk
mert megérdemeltük...
és én barom, azt hittem, hogy a NeoFM majd elhozza újra 1-Nyóccáz Mónit, Zsanát és Szabolcsot Toccatooo Bocca -ig..

Rókakígyó 2009.12.31. 04:29:35

Nem is az a baj, h kinél az aktuális rádió, hanem hogy miért vannak ezek a dolgok így. Sok disznóság van égen-földön: világszerte nem lehet a bankárokat lebeszélni, h kapitális méretű bónuszokat kapjanak, a magyar parlamenben sem tűrték el, h népszavazás legyen a képviselők költségelszámolásáról, inkább tévedésből olyan törvényt hoztak, ami a csökkentés helyett emelte a térítésüket. Hallott azóta valaki erről? Én sem.
Lehet lázongani csalók ellen is (ld Paks, BKV) ott sem történik semmi. A birkanép sokmindent eltűr sírva vagy anélkül.

BKV reszelő 2009.12.31. 06:32:14

@Ajjjjaj: Nyugi tud, felveszi a boros&bochkor duót megfejelve 1db vogával és kész a változás...sajnos a szar sokáig eláll és sokan élvezettel fogyasztják is.

bárónaftalin 2009.12.31. 06:54:23

Azt is lehetett hallani egy időben, hogy a Sláger milliárd fölötti összegekkel tartozott a műsorszórásért.
Talán akkor kellett volna kisebbre húzni az orcát.

I_Isti 2009.12.31. 07:01:48

Ez a magyar álom része. Az amerikai álom ugye ismert, a legjelentősebb megtestesülése Barack Obama - sok munkával, jó szerencsével, tehetséggel, szorgalommal, kitartással föl lehet jutni a csúcsra akkor is, ha valaki nagyon sok mínusszal indult neki az életnek.
A magyar álom pedig az, hogy erkölcsileg zokni, jellemileg hiányos, agyilag zéró embereket hallgatva nem tűnik fel a saját korlátolt pitiáner, buta, tehetségtelen nívótlanságunk - vagyis a nagymagyar átlagnak nem kell szembesülnie azzal, hogy sötét, mint az éjszaka. (Kedvencem az, amikor az okos danubius pirítósban valamelyik nagyonhülye azt gondolta, hogy amíg nem találták föl az elektromos kenyérpirítót, addig az emberek nem ettek pirítóskenyeret - utána ezen jót röhögtek.)
A magyar álom az, hogy munka nélkül, szorgalom nélkül, tehetség nélkül, tanulás nélkül is lehet élni - sőt, akár jól élni - ezen a földön. Ezek azok az emberek, akik jól érzik magukat a magyar álom megtestesüléseként.
Föl kéne ébredni!

Putyur 2009.12.31. 07:57:01

Ki ez a Borosbocskor? Ez a danubius meg valami videokártya, vagy motormárka...? Ideje lenne gyűjtést rendezni Isaura szemműtétjére...

is 2009.12.31. 08:05:10

"Hihetetlen, hogy emberek még mindig ezen a két hulladék rádiónak az elvesztésén rugóznak."

Természetesen nem, ez a poszt sem ezen rágódik, hanem a FIDESZ-MSZP elvtársak (élükön a FIDESZes Szalai Annamáriával, aki végülis aláírta a szerződéseket) pofátlan mutyizásán, a média pártalapú felosztásán. és azon, hogy ilyen beszűkült emberek vannak még ezerszámra, akik ezt a rádiók utáni siránkozásnak próbálják beállítani.

Itt a mutyi elleni siránkozás megy. Te pedig ennek az elhallgatásával azt élteted tovább.

Aazami (törölt) 2009.12.31. 08:05:56

Ez a blogbejegyzés egy csöppet részrehajló. Tán nem sláger rádiós tetszik lenni??? Gondolom igen, mert nem lett leírva, hogy hogyan nyert a sláger (bocsánat Hungária) frekvenciát és mennyi időre. Ja, hogy a jó magyar újságfirkászoknak megfelelően csúsztatunk?

scsaba1 2009.12.31. 08:06:49

@TuRuL_2k2:

Jaj, Turul... Korrupció az az, amiből téged kihagynak. :)

is 2009.12.31. 08:09:47

@TuRuL_2k2: "Az amerikaiak tehát végigmutyiztak 12 évet, s csak akkor kezdtek el rinyálni a 'politikai mutyi' miatt, amikor nem ők jártak jól. Ízléses, nem?"

Direkt arra koncentrálsz, hogy a mostani mutyit kicsinyítsd? Ha mindketten mutyiztak, akkor az nem kioltja egymást. Akkor mind a kettő gáz, és mindketten kapják be, és húzzanak a picsába. A múltkori mutyival nem lehet a mostanit mentegetni, rinyálásnak mondani. Te itt a mostanit próbálod bagatelizálni. Lelked rajta.

Hadrianuska 2009.12.31. 08:11:26

Leköpni való patkányok mind a hárman!
Amennyiben át igazolnak januártól, hát tegyék, nem tehetünk ellene semmit. Legalább most abból a tányérból fognak enni,amibe bele csináltak és én leszek az első, aki élő műsorban "keni" a fejükre.

scsaba1 2009.12.31. 08:18:46

@is:

Lófaszt, csak tényeket írt le. Politikai döntésekkel életben tartott rádiókat csak politikai döntésekkel lehet megszüntetni, érted... Mert feltétlenül rá kell lépni valakinek a tyúkszemére, akinek ez nem fog tetszeni.

Direkt arra koncentrálsz, hogy hülyeségeket magyarázz bele más kommentjébe? Lelked rajta...

dei · http://erdei.aplus.pl 2009.12.31. 08:22:43

Mindenütt lopnak a politikusok :)))
viszont eddig a fideszes tolvajoknak nagy pofájuk volt, keressünk már rá a guglin, hogy hányszor hagyta el fideszes galambajkukat a mutyizás - mutyiznak szavak.
(Sok nagyokos hívük meg száma meg csak gyarapodott, gyarapodott.)
Lám szerintük a D - S rádiók esetében természetesen minden rendben volt.
Hát nem volt rendben.
Végre sikerült politikai rádiókat alkotni , ahogy sikerült politikai védőoltást, kórházakat, stb.
No de mikor lesz már végre fideszes mszpés közbudi?

petya.bacsi 2009.12.31. 08:35:56

A két új rádióval jól jártak a hallgatók, egyformán szar mindkettő.

De sebaj, akik a Slágert Bochkorék miatt utálták (a Sláger Bochkorék előtti és utáni sávban sokkal jobb volt), már nem kell sokáig várniuk, hogy újra hallhassák "kedvenceiket"...

A két vesztes (?) rádió, akik az internetre száműződtek, még győztesen is kikerülhetnek ebből, hiszen a legtöbb munkahelyen van internet, lehet zenét hallgatni, én is ezt teszem.

A két új rádió pedig sugározzon mai hallgathatatlan 1 slágeres magyar celebsztárocskákat, akiket a Danubius szépen nem engedett adásba - lehet, hogy nekik volt igazuk.

(Abban igazuk volt egyébként a két vesztes rádió utálóinak, hogy mindkét rádió adhatott volna szélesebb körben magyar előadóktól számokat.)

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.12.31. 08:40:29

A felszínt kapargató, egyoldalú bejegyzés.
Egyébként meg kit érdekel, mit mondanak az amcsik? Tipikus kovácslászlói életérzés: "merjünk kicsik lenni".

petya.bacsi 2009.12.31. 08:43:16

A kedves posztírótól pedig megkérdezném, hogy miért is számít abszurdnak ez a film az ország leghallgatottabb rádió végnapjairól, miközben Benkő- Mónika és Józsibarát showk mennek a tévében, bulvármagazinok celebekkel vannak megtömve, és minden újság példányszáma csökkent, csak a celebekkel foglalkozóké maradt, vagy nőtt?

Az ORTT meg nem tud mit kezdeni az erőszakkal és a mocsokkal, ami ezekből a műsorokból árad! (Fenyegezőtik, meg jaj, megbüntetik 1-2 órára, a büntetést a csatorna akkor tölti le, amikor akarja, tehát egy picikét szembeköpi a testületet...)

Miért ne sírhatna valaki kamera előtt, mert elvesznek tőle valamit, amit szeretett? Hány rajongó zokog, mikor kedvence meghal. Természetes reakció. Gyászol.

És ha már publikálsz egy posztot, azért helyesírás szempontjából is át lehetne nézni...

cso zsi 2009.12.31. 09:03:52

@dei: Hogyhogy mikor lesz?
Ha nem vennéd észre, úgy 16 éve összefogtak azok ellen, akiktől a sápot szedik.
A "közbudit" a határon táblával jelölték, idejöhet bárki, és rász@rhat a fejünkre.

@petya.bacsi: Egy időben bírtam a műsorukat, a nap további része hallgathatatlan volt az állandó reklámok, és önreklámok miatt.
Kereskedelmi rádiózás, tévézés úgy, hogy sokaknak nem áll módjukban minőséghez hozzájutni, mert az országosan, viszonylag jó térerővel fogható adókon csak a szarospelenka, a véresbetét, a mosópor, és a gyógyszerreklám a lényeg, a műsor az lényegtelen.
Úgy tűnik, a műfajokat felosztották egymás közt, az igényes zenéket helyi adókhoz száműzték.

Kniight 2009.12.31. 09:19:39

A CCIR (amerikai/nyugat európai FM) szabvány a 87.9 és 107.9 MHz frekvenciasávot jelölte ki, melybe 101 csatorna fér bele.

Az világos, hogy ezen több országgal kell osztoznunk, de 10-15 országos adónak bele kellene férnie.

Maradnia kellett volna a Slágernek és a Danubiusnak, és mellé jöhetett volna a két új.

petya.bacsi 2009.12.31. 09:28:15

@Kniight: "Maradnia kellett volna a Slágernek és a Danubiusnak, és mellé jöhetett volna a két új."

Na igen. Akkor lett volna érdekes a helyzet... végre lett volna verseny...

cso zsi 2009.12.31. 09:37:36

@Kniight: Nem fér bele, és nem feltétlen a szomszédos országokkal kell osztozni.
Egy országos rádióadónak több frekvenciára van szüksége, hogy legalább saját magát ne zavarja.
Korszerű autórádió esetében körbeautózhatod az országot úgy, hogy a váltást észre sem veszed.
www.frekvencia.hu/petofi.htm
www.frekvencia.hu/neofm.htm
www.frekvencia.hu/hngfmlistfull.htm
A digitális rádiózásnak itt lép be a szerepe majd egyszer.

Rich.mond 2009.12.31. 09:38:09

Szerintem jó a Neo. A Juventusra két hónap után ráuntam, Slágert kizárólag a szüleimnél hallgattam, és sírni tudtam volna, akárhányszor csak meghallottam a Szállj el kismadár!-t.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.12.31. 09:40:16

@petya.bacsi: Nem lehetséges, technikailag nincs több egész országra szóló, kereskedelmi rádiózásra használható frekvencia. Ebben a játékban nem a Parlamentben osztanak.

light22 2009.12.31. 10:05:07

legalább akkora elégtétel, mint az autósok által, a biciklisek elé kifeszített drótkötél.

:)))

Sákif za morro? 2009.12.31. 10:16:26

Hiányzott ez a váltás mint egy falat kenyér.... Amit a danúbiusz művelt az több volt mint borzasztó. A Slágert csak úgy szimplán nem szerettem.

Qtzko Matzko 2009.12.31. 10:22:45

Ment a "parasztvakítás" rendesen... Néhány évig kereskedelmi rádióztam én is műsorvezetőként, így alkalmam volt belátni a kulisszák mögé. Ezek közül néhány "apróság":
1. az adott frekvenciákat adott időre kapja meg a nyertes pályázó - azaz mind a Danubius, mind a Sláger vezetése tisztában lehetett azzal, hogy közel sem biztos, hogy ők nyernek újra! Hiába is próbálták azt a látszatot kelteni, hogy mennyire meglepődtek. Megint más kérdés, hogy ebbe most csúnyán beleszólt a politika... amin azért annyira nem érdemes csodálkozni, hiszen nézzétek meg a "pártsemleges" ORTT döntőtestületét - hány pártdelegált is van benne?
2. a Sláger szimpátia-koncerthez: szerintetek mennyibe került az a produkció? Területbérlés, hang- és fénytechnika bérlése, szállítása, színpadbérlés és szállítás, a szakemberek, stagehandek fizetése, biztonságisok pénze - csak ez önmagában több millió forint! És akkor a fellépők ingyen vállalták a bulit...
Nem is tudtam hogy ilyen jól állt az ominózus vállalkozás, ha ilyen kiadás meg se kottyant neki :)
3. Mondjatok olyan produkciót ezen rádiós arcoktól, amit ők találtak ki és vezettek sikerre az élet más területein! Értelmes tévézésbe csúnyán belebuktak, a népbutításra pedig nincs szükség...
4. Ami a Slágeren az elmúlt években folyt, azt leginkább az öntömjénezés jelzővel lehetne illetni. Élő adásban "eltaposni" a hallgatót, az ment nekik bármely reggel... ők a királyok, a hallgatók meg menjenek a...
Egy rádiónak a hallgatóról, a hallgatóhoz, a hallgatónak és a hallgatóért kell szólnia - ez a Sláger Rádió esetében közel sem így volt!
Tudom, hogy k. fárasztó minden héten hétköznap reggel frissnek és ötletekkel telinek lenni és rámosolyogni az olykor talán bárgyú hallgatóra - ugyanakkor észben kell tartani: ő van a hallgatóért és nem fordítva!
Ha pedig már nincs ötlet vagy már nem megy, akkor felemelt fővel át lehet adni a helyet másnak, aki "tovább viszi a lángot".
Éljen a hallgató-központú rádiózás!

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.12.31. 14:04:44

Mivel politikai pártok delegáltjai döntöttek, ezért csak politikai döntés születhetett. Mit kell ezen csodálkozni. Magyarországon nincsenek független szakértők, bár a baloldaliak szeretik magukat ekként feltüntetni. Örülök a változásnak, kell néha ilyen is. Életem végéig nem bírtam volna hallgatni a denszing kvínt. Nem, nem tudtam eltekerni, mert vidéken nincs 400 adó, a helyiek pedig a lemezkiadóktól kapott "játszandó, ezért ingyen van" számokkal döngölik az emberek agyát a földbe.

alex4427 2010.01.01. 18:42:02

Boros és Bochkor, mint a szólásszabadság jelesei? Jajjjjjj!
A nyugati követségek (értsd: üzleti körök) meg annyira féltik a magyar (ál ill. nyál)demokráciát, hogy a magyar belügyekbe való durva beavatkozástól (közös ejnye-bejnye!) sem riadnak vissza!
Egyébként nem kell izgulni: gagyi nem vész el csak átalakul, ill. átigazol! (Lásd: Boros-Bochkor!)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.01.01. 19:20:22

@alex4427: Búék! Én először azt hiszem, valamikor 1981-2 táján láttam Boros Lajost a Csongrád megyei KISZ-bizottság által szervezet Szegedi Ifjúsági napok polbeat színpadán, már akkor bomlasztotta a rendszert...:) Volt valami ez jó jel, ... ez nem jó jel (www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/34206/boros-es-bochkor/nem-jo-jel-zeneszoveg.html), ami annak idején úgy tűnt, hogy nagyon ellenzéki, hiszen bárki bekiabálhatott valamit, amit Lajos egyből alkalmazott is a dalra. Volt ilyen, hogy szarban vagyunk - ez nem jó jel, de meg is látszik rajtunk - ez jó jel. Hát így tolta már akkor is... Utána jött asszem Bob Dinnyés is.

alex4427 2010.01.02. 12:43:03

BUÉK!
Pesze. Boros sem akkora hülye, amekkorának látszik. Az elmúlt 20 év mintha mindenkiből (Borostól Jancsóig, Esterházyig stb. stb.) a legrosszabbat hozta volna ki.
A rendszer-kritika az előző átkosban a kötelező értelmiségi minimum volt. (Nem ide értve az olyan kis(z) seggfejeket, mint gyf és társai!)
Most meg: benyalás ezerrel! (Mélypont: EP és NP őszdi szöveg értelmezése, majd kitüntetés átvétele a kis védenctől, gy-től! Másik mélypont: a "liberális " föpolg. kitünteti a jó humorú (leestek az azonosítók!) rendőrfőnököt!)
A Sátántangó kapcsán most több Tarr Bélát, Krasznahorkait (interjúk) olvastam.
Pl. Tarr:
"...nem tudom megmondani, hogy a politikainál a piaci cenzúra nem undorítóbb-e."
Vagy Krasznahorkai egyik interjúja, melyben az, egyébként tehetséges (volt!) művészek megvásárolhatóságáról mond. (Lásd: Krasznahorkai beszélgetések, Széphalom, 2003.)
süti beállítások módosítása