Meglepetésként érte 2001 nyarán az amerikai közönséget A hálószobában című film. Mondhatnám, hogy biztos bedőltek a film címének, mert fülledt hálószobatitkokról egy szó sem esik ez alkalommal. Ráadásul nincs szó szinte egyáltalán semmiről, és ez ráadásul 130 percen keresztül tart. Az amerikai közönség elszokhatott az ilyen filmektől, lassú a ritmus, hosszúak a snittek, semmi speciális effektus, semmi villódzás, semmi étek a szemnek. Ehelyett nagy hallgatások, elharapott szavak, csendes, tétova párbeszédek; a valódi történések a szereplőkben történnek meg láthatatlanul, ám tagadhatatlan, érzékletesen.
Tisztára, mint egy európai művészfilmben! Pedig tipikus amerikai filmről van jelen esetben szó, csak éppen annak egy negyven-ötven éves válfajáról, amit talán morál-westernként jellemeznék leginkább. A Vadnyugat hősi korszaka már letűnt, az öntörvényű pisztolyhősök már mind halottak, aki életben maradt, az letelepedett, békés életet él, ám ha történik mégis valami, ami életét, családját veszélyezteti, némi lelki gyötrődés után kezébe veszi a dolgok irányítását és poros coltját, hogy aztán ő, egymaga tegyen igazságot. Szóval az amerikai közönség, és tegyük hozzá a kritika is, alaposan meglepődött e régi-új film láttán, és lelkesen ünnepel, azóta is. Öt Oscar jelölés komoly sikert jelent arrafelé, errefelé úgyszintén. Hogy aztán ezekből egy se jött be, az tulajdonképpen nem is annyira lényeges.
A hálószobában jellemzően színészfilm. Todd Field első rendezése ez, őt korábban színészként ismerhettük meg (Tágra zárt szemek - Nick Nightingale). Színészvezetése bőven táplálkozik múltjából, korábbi tapasztalataiból, de az Amerika-szerte ismert Andre Dubus regényéből írt kiváló forgatókönyve is sok lehetőséget ad nagyívű színészi alakításokra. Többek között három Oscar-jelölés jelzi, Sissy Spacek, Tom Wilkinson és Marisa Tomei éltek is az adódó alkalommal, három valóban igen hiteles figurát láthatunk, játékuknak nagyban köszönhető, hogy e kissé hosszú film nem fullad unalomba, sőt egyre fokozódó erővel rántja bele a nézőket a féltékenységi gyilkosságtól a bosszú drámájáig, amely természetesen nem végződik happy enddel, ám a főhős erkölcsi megtisztulása feloldozó hatású, klasszikus katarzis.
Azonban ne várjunk lóháton ügető cowboyokat e filmben, hiszen csak dramaturgiája hasonlít a westernekre, a gyilkos itt egy suttyó csapos, aki kisteherautón jár, a főhős vietnámi veterán, most körzeti orvos és amatőr rákhalász, segítő felesége pedig énektanárnő. De az a belső vívódás, amely a két főhősben lezajlik, miszerint fogadják el a törvényes igazságot a kibúvóival és hiányosságaival együtt, vagy vegyék sorsukat saját kezükbe, és szerezzenek érvényt saját igazságuknak, vállalva felelősségét annak, hogy tettük esetleg a rajtuk erkölcsi értelemben segíteni nem tudó törvénybe ütközik; a relatív igazságok erkölcsi dilemmája tipikusan westernre, a hagyományos amerikai műfajra jellemző.
Onnan nézve A hálószobában című film igazi művészet, lenyűgöző és megdöbbentő erejű lélektani dráma, innen, a bergmani lélekbányászathoz szokott európai sznob nézőpontjából viszont ez csak egy poszt-western melodráma. Annak viszont jó, alapos munka, bár elsősorban a kiváló színészi alakítások miatt.
