asanisimasa

Bollók Csaba tipikus figurája a magyar filmszakmának. Képzett filmrendező, tehát diplomája van arról, hogy hivatásszerűen foglalkozhat filmkészítéssel. A kilencvenes évek eleje óta készít is filmeket, amelyek némi szakmai rábólintás után érintetlenül porosodnak Bollók polcán. Az a pár nagyjátékfilm (Észak, észak, Don Quijote, Aadel daad), jobbára független stúdiókban, kevés pénzből készült, s ezeket valahogy elkerülte a közérdeklődés. Eközben lassan a fiatalból középkorú filmrendező vált, az idő és múlása Bollók számára jelenleg az alaptéma. Kérlelhetetlenül múlik, csak közben nem történik semmi igazán említésre méltó.

E filmje, a Miraq is a múló idő megfoghatóságával kísérletezik. Egy zilált külsejű, álmodozó tekintetű srác bolyong egy erdőben, ám szerencsétlenségére egy rendőri nyomozás kellős közepébe cseppen. A város múzeumából ellopták az ott őrzött szent aranyba foglalt lábnyomát. Kedvesen vihorászó lányok nyomán egy középkori romba jut, ahol egy házibulinak álcázott beatmise zajlik. Az idő síkjai ellenőrizetlenül és észrevétlen csúsznak egymásba. Az időből kizökkent Márk küzdelme az élet "felfogásának" küzdelme. Az élet egy feltartóztathatatlan hömpölygés, az, hogy közben milyen dolgokon és történéseken megyünk keresztül, a véletlen műve, hogy észleljük-e? Min múlik, hogy részt veszünk-e saját életünkben?

Első hallásra talán fura kérdések, de fura figura Bollók is. Bölcsész végzettségű rendező, a Filmművészeti Főiskolát megelőzte egy angol-magyar szakos diploma. Filmjei is bölcsész-filmek. Manapság arról zajlik a vita, hogy a közönség igényét kell elsősorban kiszolgálnia a filmrendezőnek, vagy szuverén művészként a lehető legteljesebb önkifejezésre kell törekednie. Bollók az utóbbira szavaz. Állandó szerzőtársával, az irodalmi életben elismert Podmaniczky Szilárddal valamiféle költői filmtípus megteremtésén fáradozik. A furcsa, bolyongó figurák, az erősen tipizált képek, álomszerű jelenetek keveredése a való élettel, állandó erős késztetés a mindenkori történés megértésére, tipikus művészi alapattitűdök, ezek mi tagadás, nem kifejezetten nézőbarát megoldások. Bollók számára film a hatvanas évek művészfilmje, Alain Resnais, Michelangelo Antonioni művészete, filmje kísérlet ezek felélesztésére is. Kísérletezni persze lehet, főleg, ha nem kerül sokba...

A Miraq szemmel láthatóan nem került sokba, komoly baráti segítséggel és nem pazarló költségvetéssel készült. Ennek ellenére kifejezetten nem igénytelen a kivitele, sőt az ötletes helyszínválasztásoknak, a látványtervezésnek, az időtlen díszleteknek és jelmezeknek köszönhetően sikerült egy markáns, ám térben és időben nem behatárolható világot teremteni. Komoly gondot fordított a szereplői kiválasztására, gondosan kerülte a képernyő által elhasznált arcú, honi "sztárok" szerepeltetését, fontos volt, hogy figurái hibátlanul illeszkedjenek az általa kreált világba. Pető Kata, Rátóti Zoltán, Kolovratnik Krisztián választása jó ötlet, kisugárzásukkal tudnak pluszt hozzátenni figurájukhoz, élettel töltik meg őket, a többi szereplő azonban jobbára csupán bábuként, néhány vonással felskiccelt háttérfiguraként funkcionál az erősen stilizált világban. Merész a zeneválasztás, amely dramaturgiailag is jól funkcionál, hatvanas évek, Roy Orbison, beatkorszak meg a Tarantino Ponyvaregényének filmzenéje, és mégsem az.

Szimpatikus film Bollók Csaba Miraqja, azonban ez a sikerhez manapság talán kevés. Az útkeresés bizonytalanságának filozofikus hangvétele, az ezt kifejezni szándékozó lírai megközelítés intim filmklubokba, művészmozikba való, nem pedig soktermes plázamozikba. Filmklubok márpedig alig vannak, művészmozik se szaporodnak, és ott is jobban szeretik a fesztiválok díjnyertes és ambiciózus alkotásait, a szerény, szelíd és a beatzenétől függetlenül is csendes Miraq ott is a kistermekbe fog szorulni. Esetleg a közszolgálati csatornák késő esti műsorsávjába, ahová a rendező filmjei eddig is száműzve voltak. Az idő sodra megint csak kicsúszott Bollók markából, de erről legalább már filmet is készített...

www.port.hu/miraq_miraq/pls/fi/films.film_page