A fiatal, baloldali beállítódását harcosan vállaló német rendező 
valós és lényegi társadalmi problémára világít rá e filmjében. Szó szerint: kutyából nem lesz szalonna, a vér nem válik vízzé és az alma nem esik messze a fájától.
Maga a film azonban nem közhelyes, ezekkel csupán azt szeretném érzékeltetni, mennyire általános érvényű problémára tapintott rá Weingartner. Hogyan válik az egyszeri forradalmárból elnyomó burzsuj, és minden mai forradalmárból elnyomó burzsuj (kapitalista, kommunista, fajvédő náci vagy klerikális vezérkos). Nincs kivétel. Aki kiáll a sarokra, előbb-utóbb meg is basszák. Lehet bárki bármilyen romantikus elszántsággal, erkölcsi, filozófiai és etikai "megtámogatással" forradalmár, ha hatalomra kerül, menthetetlenül azzá válik, aki ellen harcolt. Keserű igazság? A dolgok rendje, inkább.
Egyszerű, tiszta eszközökkel operál a film, sallangmentes, tiszta eszközökkel játszanak a színészek is: Daniel Brühl (aki fog még forradalmárt játszani a két évvel későbbi Salvadorban), Julia Jentsch (Sophie Scholl, ugye). Must see, 10/8.
