A jelölt (Kandidaten/The Candidate), 2008 - Egészen biztos vagyok benne, hogy nemsokára amerikai remake-ben látjuk viszont Kasper Barfoed kitűnő dán thrillerjét, mondjuk Ethan Hawke-kal, vagy Clive Owennel a főszerepben, mivel Tom Cruise már kiöregedett az ifjú, de törekvő ügyvéd szerepéből. Meg hát, ő már egyszer dolgozott a Cégben. Nikolaj Lie Kaas viszont még nem, de ettől függetlenül tökéletesen hozza a figurát. És thrillerként is jó ez a film, feszül, ahogy kell, csavar is épp annyit, amennyit még elbír egy film, csak azt a nyelvtörő dán nyelvet kellene lecserélni érthető amerikaira - ezért lesz remake. Más kérdés, hogy itt a Titanicon senkit nem érdekel, hogyan mászik ki a kőgazdag köcsög ügyvéd apa és annak haverja által ásott slamasztikából egy kőgazdag köcsög ügyvéd fiú, összevetve, mondjuk egy 9 éves leányanya szívet melengető történetével, vagy egy szegény búvárnak a tajvani szocpol-bürokráciával folytatott küzdelmével, hogy csak az ezt megelőző két filmet említsem. Az asanisimasa így 6/10 pontra értékeli ezt az amúgy korrekt kis filmet.

Gyerekek gyermeke (Kodomo no Kodomo), 2008 - Képregény alapján készült ez a japán film, bizonyságul arra, hogy mennyire nem csak repkedő szuperhősök kontra tűzokádó Godzillából áll a szinte felmérhetetlen japán képregény-kultúra. Gyermekanyaság a téma, nem először a filmtörténelemben, de mindenképpen először ilyen magától értetődő, optimista természetességgel, mondhatni, zen-buddhista bölcsességgel megközelítve. Másrészt pedig a felnőttvilág szex- és családfelfogásának is maró kritikája ez a film, a gyermeki gondolatvilág tiszta, ösztönös jóhiszeműségéből fakadóan. Elbűvölő gyermekszereplők hiteles alakítását láthatjuk Koji Hagiuda édes filmjében: 9/10.

Nem tudok élni nélküled (No puedo vivir sin ti), 2008 - Nyilván nem az Apostol együttes bájzlijáról van szó itt, hanem egy fekete-fehérbe komponált, szikár és egyenes tajvani filmről, mely megtörtént eseményt dolgoz fel. Az eddig főleg színészként ismert Leon Dai lírai realista eszközökkel, szuggesztív képekben ábrázolja a kislányáért elkeseredett küzdelmet vívó apa történetét, mely ennek ellenére (vagy éppen ezért) érzelmeket fakasztó alkotás lett, amely azonban még bőven benne marad a legkényesebb ízlés által diktált keretekben is. Nemes, szép íve van a filmnek, amilyeneket manapság ritkán, szinte kizárólag nívós fesztiválokon lehet látni, illetve filmtörténeti alkotásokat bemutató filmklubokban. Vagy késő este a közszolgálati tévén. 8/10

Fehér nászéjszaka (Brúdguminn), 2008 - Az izlandi Baltasar Kormákur az emberek lakta egyik legészakibb szigetét választotta új filmjének helyszínéül, melyben egy házasság és egy esküvő keserédes történetét meséli el. A kopár, mégis megejtően gyönyörű sziget, szétszórt hófehér házaival és az örökké hullámzó végtelen tengerrel természetesen teátrális díszlet, illő Csehov Ivanovjának szabad, okos, szellemes és bölcs adaptációjához. Felejtsük el, hogy az északi népek depressziósak, legalábbis Kormákur filmjeiből nem ez, hanem éppenhogy a túláradó, szinte mediterrán életöröm, a sajátos, néha gonosz, de mindig bölcs humor, és az emberek feltétlen szeretete árad. Emellett ez a filmje is szinte tökéletes: 9/10.

Éhség (Hunger), 2008 - Az égszínkékszemű hajdani amerikai filmsztárral megegyező nevű feketebőrű videoművész (Steve McQueen) brutális erejű filmballadában állított emléket az északír terrorista, Bobby Sands halálos éhségsztrájkjának. A szenvedés, az önként vállalt öngyötrés még sohasem jelent meg vásznon ilyen mértékű esztétikai minőségben mint itt, beleértve Mel Gibson Passióját is. A lázadó tiltakozásként ürülékkel bemázolt börtöncella falai, a húgyban és hányásban erjedő ételmaradékok, a fekélyes testű csonttá soványodott éhségsztrájkolók McQueen képein szinte gyönyörűnek látszanak. A film szinte végig a szenvedés és megaláz(tat)ás erősen provokatív képeire épül, szinte alig van párbeszéd a filmben, így nyugodtan fel is foghatjuk Passió 2-nek is, főleg, hogy Mel Gibson produkciós cége áll e film mögött is. A vitákat gerjesztő morális és erkölcsi tartalom, a Passióhoz hasonlatosan, szinte elveszik ebben a szenvedés-pornográfiában, illetve a hatásvadász képeknek köszönhetően erősen sarkítva jelenik meg. Visszafogottabb vizualitással és a politikai, érzelmi és lelki motivációk hátterének alaposabb kidolgozásával lényegesen több lenne ez a film 5/10-nél, így azonban inkább számíthat a perverz szadisták és mazochisták érdeklődésére, mint normális emberekére.

A legboldogabb lány a világon (Cea mai fericita fata din lume), 2009 - Mondják, sehol nem látják olyan sötéten a jövőt, mint nálunk, magyaroknál. Nos, a kortárs román filmek többsége alapján nyugodtan kijelenthető, hogy azért a románok sincsennek ebben tőlünk lemaradva. A legboldogabb lány... egy reklámfilmforgatás álwerkfilmje, amely dokumentarista tárgyilagossággal ábrázolja a pénzéhes, számító és garasoskodó román átlagpolgárt, nem kímélve a filmes szakmát és a vállakozói réteget sem. Még a távolban derengő végét sem lehet látni ennek a társadalmi szűklátókörűséget modelláló alagútnak. A forgatás eksönjeinek repetitív ismétlődései tagolják monoton, lélektelen ritmusban a főszereplő lány és családja agyleszívóan végnélküli veszekedését, és mi nézők csak fellélegezhetünk, amikor feltűnik a megváltó stáblista. Kutya kemény, kíméletlen, de nagyon igaz film, ránk is érvényes mondanivalóval. Asanisimasa pontjai: 7/10.

Célegyenes (Lucky Miles), 2007 - Frenetikus road-movie a végtelen és pokoli ausztrál sivatagban (nem először a filmtörténetben), mintha Tanovic Senkiföldje és Jarmusch Törvénytől sújtva című mozija össze lenne gyúrva Priscillával, a sivatag királynőjével. Michael James Rowland első filmje friss és tökös, öniróniától sem mentes humorú, okos és elképesztően szórakoztató alkotás, csodálatos sivatagi tájakkal, egy csomó féleszű katonával, arab és maláj bevándorlóval, valamint sörüket kortyolgató bennszülött ausztrálokkkal, akik magasról tojnak mindenre. Igazuk is van. Mivel a fesztivál elején a Csonttörőnek nem adtam 10-est, így az asanisimasa ide is 9/10-et nyom. Kötelező film ez is, az is.

A fejetlen ember keze (Ou' est la main de l'homme sans tete), 2009 - A belga rendező páros (Stéphane és Guillaume Malandrin) érdekes műfaji kísérlete kissé felemásra formálódott. A thriller ötvözése a sportfilmmel eleve adhat okot érdeklődésre, a toronyugrás pedig önmagában horror sport, mint ahogy azt a film első percében látjuk. Tehát meghökkentően izgalmas képekkel, eredeti expozícióval indul a film, ez a lendület ki is tart a film feléig, kétharmadáig, ám utána menthetetlenül összegabalyodik minden. Nem mondom, hogy követhetetlenné válik a valóság és a képzelt világ több idősíkban való keveredése, ha valaki nagyon figyel, akkor kibogozható minden, azonban ez a fokú katyvasz már mindenképpen az élvezeti érték csökkenésével jár. Főleg, hogy ezzel együtt a film is leül, elfogynak a vizuális thrillek is, a végkifejletnek meg kifejezetten azért örülünk, hogy az alkotóknak sikerült valahogyan befejezni filmüket. Ennek ellenére, nem írnám le teljesen a Malandrin-fivéreket, de ez csak: 5/10.

Che - Az argentin (Che: Part One (The Argentine)), 2008 - Érthetetlen okokból a fesztiválon Steven Soderbergh Che Guevara-eposzának csupán az első részét vetítik, így arról érdemben nem referálnék. Legyen elég annyi, hogy ennyiből nekem annyi jött le, hogy szimpatikus pasas volt Che, és Benicio Del Toro telitalálat. Ezt nyilván tudja ő is, hiszen producerként is jegyzi a filmet. Többet, majd ha látom az egészet. -/-