A minapi Lost-darálás viszonylagos megelégedettsége bátoríthatott fel ennek a legújabb Nicolas Cage-opusznak megtekintésére, hiszen olajos szemű barátunk manapság ritka szar filmekkel szomorítja el (igazi) rajongóit, kell hát a kellő elszántság. Ráadásul, apokalipszis - apokalipszis, ha már dől a sziget, dőljön az egész világ. Persze, csak képletesen.

A Képlet (Knowing) a dark-gothic szubkultúrák dicsőségtáblájára a Hollóval és a Dark Cityvel nevét beíró Alex Proyas munkája, felületesen nézve egy rendkívül látványos, izgalmas és kifejezetten sablonmentes végkifejletű katasztrófafilm. Éljen, kiálthatnánk örömmel, de akkor a Rohadt paradicsomok nevű kritikai gyűjtőportál miért hozza csupán 32%-ra ezt a nagyszerű alkotást? (Ok, a rajongók az imdb-n 6, a port.hu-n 7 fölé kattintották a filmet, aminek nyilván örülnek a producerek.) A lényeg azonban, ha jobban belepiszkálunk ebbe a friss látványosságba, akkor bizony csúnya, piszkos, sőt ótvaros dolgok kerülnek napvilágra. De tény, ezek szépen be vannak csomagolva.

A kritikus viszont egy olyan állatfajta, hogy foggal-körömmel cincálja szét a méregdrága, csillogó díszpapírba csomagolt ajándékot, és lám, kiderül, hogy keresztapa már megint egy döglött ló fejét küldte. Ez a szerencsétlen Nick Cage most azt találta ki, ha orrhangon mórikál, akkor az olyan, mintha egy szórakozott, de nagyon okos asztrofizikus lenne... Hát nem, mert így csak egy orrhangon mórikáló Coppola-unoka. Nem is tudom, ilyen kiégett, fásult színjátszást láttam-e gyakorlatilag első vonalbeli hollywoodi sztártól? Ráadásul, évek óta. Vagy Cage nem is volt soha jó színész? Mindenesetre ezekkel a mostani bénázásaival saját korábbi munkáinak megítélését is vaskos idézőjelek közé teszi.

Akkor ott van a product placement, ami ma már (szerintem) filmben elég ciki. Itt, ha nem a Google, sőt, iGoogle villog az arcunkba, mert tudósunk (Cage) épp onnan szerzi az információt elméletéhez, akkor az Apple almás logója lóg be a képbe. Régen láttam már ilyen durva bújtatott reklámot.

A film cselekménye ezerszer elpattintott sztorielemekből van összelegózva: valaki, valamiért megjósol valami szörnyűt (Nostradamus, etc), ami sokáig rejtve marad (addig, az alatt semmi?), majd megtalálják. Persze, nem érti senki sem, mi az, csak egyvalaki: Ő. Akkor itt vannak azok a Sting-fejű suttogók, akik valami ET-be oltott szárnyas angyalokként segítenek a ... gyerekeken (Lukács, 18:16). A Földet megint katasztrófa fenyegeti, mivel Bruce Willis szabadságon van, Will Smith egy másik ügyön dolgozik, így Nick Cage menti meg... na itt van egy kis csavar, ami a lényegen ugyan nem változtat, csak árnyal. Cage megmentené, mert akarja, csak nem sikerül neki, viszont megkapjuk helyette az eleve elrendeltetettség biblikus dogmáját. Dőljünk hát hátra, nyugodjunk meg, lelkünk biztos kezekben van, és élvezzük a világ végét! Egy vallási tébolyában Jehova tanújává vált jezsuita inkvizítor nem hallucinálna ennél tökéletesebb Armageddont. A valóban Bibliai méretű katasztrófa elől nincs menekvés, csak a kiválasztottak számára, akiknek hangok szólnak a fejükben. Hol hallottuk már ezeket? Míg ide eljutunk, van kételkedő barát, segítő nő, és a materialista tudós belső vitája lelkész apjával. Nem csoda, hogy vége a világnak. Ráadásul, egy filmben kéne lennie valamilyen oknak, ami miatt elpusztul a Föld. Egy banális (bár brutális) napkitörés nem ok, hanem véletlen, ami ráadásul túl valószerű. Ettől idegesek lehetünk, de tenni ellene nem tudunk, így mi nézők nem hibáztathatunk miatta senkit, se a terroristákat, se a komcsikat, se a zsidókat, se valami őrült tudóst, bűnbak hiányában csupán a Föld sorsa iránti aggódásban körmünket rághatjuk - eleve el van minde  rendelve. A kis faszomat! - mondja ilyen szituációban a púpos alkesz fazon a sarkon, és kivételesen most egyetértünk vele. Legalább valami nyamvadt globális felmelegedést, vagy valamit!

Alex Proyas azonban szakmailag jó rendező, így ezt a filmet is úgy rakta össze, hogy az hat. Ért a feszültségfokozáshoz, az idióta cselekményt képes úgy tálalni, hogy még a cinikusabb néző is kivárja a film végét. Döbbenetes látványt nyújt a szárnyával földbe csapódó repülőgép, a metróállomásba zúgó kisiklott szerelvény, a távolban széjjelrobbanó emberi testek, jól néznek ki az űrhajók. A végső, amúgy nevetségesen giccses finálé majdnem olyan, mintha katarzis lenne. Bár a kettős lenyugvó nap fényében, az aranyló búzamezőn hófehér nyulacskákkal játszó gyermekek a világ végén azért erősen túl van a jó ízlésen, így csupán hatásvadász finálénak nevezhetjük. Beethoven VII. szimfóniáját (2.tétel, Allegretto) viszont nem lehet elrontani, így ezzel és a valóban hatásos látványi megoldásokért az asanisimasa 4/10-re értékeli ezt a filmet.