Az évi rendes tengerparton döglés-hegymászás után, íme, újra szétcsapunk a pixelek milliárdjai és celluloidkilométerei között. (Újra)kezdésnek rögtön itt egy díszpéldány a leginkább "lila fing"-ként aposztrofálható erotikus művészfilm kategóriájából.
A Végzetet a veterán francia Louis Malle 3 évvel halála előtt követte el, így ezt az örök nőről, illetőleg az örök férfi iránta tanúsított vágyáról szóló hosszadalmas és meglehetősen kínos szenvelgést írjuk talán az időskori szentimentalizmus számlájára és felejtsük gyorsan el. A filmben leginkább a szálkás Jeremy Irons folytat meglehetősen nevetséges mezítelen-birkózást annak érdekében, hogy vékonyka testének inaival és csontjaival kitakarja a kamera elől Juliette Binoche puha, nőies idomait. Jeremy javára legyen mondva, hogy igen nagy sikerrel teszi ezt. Azonban ez így szoft-pornónak rossz, művészfilmnek meg l'art pour l'art szex. Ezenkívül jobbára a nagy nézések filmje ez, merengés, szenvelgés, lila bűbáj, szótlan semmitmondás. Logikátlan történet, melynek legnagyobb végzetes csavarintása csupán utólag kap magyarázatot, már ha a vak véletlen logikailag kielégítő magyarázat. Bölcsész-típusú filmrajongók filmje ez, de csak akkor, ha eleddig csupán olvastak a vágyról, szerelemről, meg hasonlókról; s azokról is inkább csak rossz lektűröket. Malle mestertől a Zazie a metróban viszont ott volt, ez viszont nagyon nem: az asanisimasa 3/10-et ad erre a filmre, kegyelet ide, tisztelet oda.
