Ma, M2, 21.00!!!

A Coen-tesók már az egyik első filmjükben tanúbizonyságot tesznek elképesztő forma- és stílusérzékükről. A halál keresztútján (Miller's Crossing) egy remekbe szabott film-noiros gengszteres krimi, némi képregényes (kekeceknek: comicsos) és némi Chandleres felhangokkal.

A sztoriban a megszokott ír-olasz maffianisztikus ellentét áll, melynek ütközési zónájának középpontjában természetesen egy zsidó áll. Mivel hangsúlyosan zsánerfilmről van szó, itt szinte elvárjuk a kliséket, melyek jönnek is: ha gengszterfilm, akkor csakis a prohibíció (alkoholtilalom) idején játszódhat. A rendőrség és a polgármester az éppen nyerő pozícióban lévő főgengszter kezéből eszik. Alkoholt értelemszerűen elvileg tilos árulni, ennek ellenére mindenki folyamatosan iszik a filmben, viszont alig dohányoznak, pedig ekkor (a film készítésének időpontjában, 1990-ben) még hol volt a dohányzásellenes ördögűzés Amerikában?! Lehet, hogy Coenék nem dohányoznak... Ternészetesen mindenki vasalt öltönyben, hosszú kabátban, kalapban feszít, ez utóbbit sosem veszik le. Kivétel a főszereplő, Tom, aki a film teljes hosszában keresi valahová elgurult fejfedőjét. Elképesztő golyózáporos tűzharcok zajlanak leszámolás célzattal, az előírásszerű dobtáras géppisztolyokkal, sőt egyszer a tekerős Maxim-géppuska is előkerül. Csodálatosan megrajzolt torkolattüzek villognak a végtelennek tetsző sorozatokban, tölteni természetesen sohasem tölt senki. Csak lő, mint a gép. Pompás autómatuzsálemek, sőt még korabeli villamosok is száguldoznak keresztül-kasul a filmen. A későbbiekben rendezőként is nevet szerző Barry Sonnenfeld, mint a korai Coen-filmek állandó operatőre, itt is profi munkát végzett: színes nyersanyagra is kitűnően fényképezte az alapvetően fekete-fehérre kitalált film-noiros fényárnyék hatásokat és az erős kontrasztokat. Egy szóval szinte teljes a kelléktár, a nem túl bonyolult, de azért kellően megcsavart történet is halad előre, Joel Coen már harmadik rendezésében is jó mesélő volt.

Gabriel Byrne (Tom) igazi Marlowe-figura, legalább annyit iszik, legalább annyi pofont ad és kap, mint Raymond Chandler klasszikus hőse, itt azonban nem narrálja alá végig a filmet, aminek én örülök, mert ezt a dramaturgiai eszközt nem igazán szeretem. Itt vannak az állandó Coen-médiumok: John Turturro a pofozógép szerepét betöltő piti zsidó bukméker figurájában remekel, feltűnik Steve Buscemi is, aki egészen biztosan Ugartét játszaná a Casablancában, ha azt Kertész Mihály mostanában forgatná.

Coenék harmadik filmje a szokásos precizitással kidolgozott, olykor a sajátosan frivol humorral operáló cselekményével, igényes megjelenítésében tökéletes alkalomnak bizonyult egy kis vasárnap esti gondtalan szórakozásra. Az asanisimasa 7/10 pontra értékeli a kapott élményt.