A Megetetett társadalom című mozi fura öszvére az amerikai filmtermésnek, még ha a gondolatiságra igényesebb, európaiasabb ún. független filmek vékonyka szeletéhez is viszonyítjuk. Ha be kellene műfajilag sorolni, akkor valami fikciós dokumentum-játékfilm lenne a definíció, amely felénk már elég ismerős, ám Amerikában mindenképpen úttörő. Egyszerűen idegen az amerikai mentalitástól, amely vagy egyenesen a szemedbe vágja az igazságot, vagy valami rózsaszín ködfelhőbe emelkedve elvonatkoztat. Egy téma árnyalt megfogalmazása pedig az amerikai fősodorhoz képest túl művészi, ha tetszik, túl európai. Ez a film, ha nem is patikamérlegen kimért arányban, de erre tesz kísérletet. Önironikus oknyomozó gasztro-zsurnál öko-kalandfilm.

Az amerikai étkezési kultúra kritikája nem új keletű, hiszen nem véletlenül innen indult el a fitnesz divatja, elég volt csak kimenni az utcára és megdöbbenéssel konstatálhatta bárki, a dicső Amerikai Egyesült Államok 10 polgárából 8 elhízott. Ezért pedig nagyrészt a tipikus amerikai fast food étkezés okolható. Hamburger, hotdog, kóla, fagyi, tripladupla méretben. Ismerjük mi is. Aztán a mozikba, internetre, tévébe került a Super Size Me című elrettentő dokumentumfilm, amelynek tán annyi hatása volt, hogy a 8 helyett talán 7 lett. A túlnyomó többség azonban a mai napig ugyanazt tömi magába...

Richard Linklater (és Eric Schlosser, akinek könyve alapján készült e film) nem kevesebbet állít, minthogy az amerikaiak tömege szart töm magába. Pontosabban azt, hogy tehéntrágyával szennyezett marhahúsból készít hamburgert egy bizonyos fiktív gyorsétterem-lánc, a Mickey's. Egyértelmű, nem?

A film három egymástól független, de egy ponton összetalálkozó cselekményszálból áll. Egyik szálban az étteremlánc alelnöke utazik le délre tesztelni a húspogácsákat előállító üzemet, ahol az ottaniakkal találkozva sanda gyanú fészkel cégéhez lojális elméjébe. A másik szálban egy ugyanehhez a lánchoz tartozó étteremben dolgozó fiatal gimnazistalány mond fel, hogy "megvilágosodva" ökoterrorista legyen. A harmadik szál pedig a mexikói menekültek sanyarú sorsát mutatja be, akik előtt nincs más pénzkereseti lehetőség, minthogy centekért dolgozzanak a húsfeldolgozóban.

Linklater és Schlosser meséje hályogkovácsoló hatású lehet egy olyan társadalomban, amelynek ifjai valóban azt hiszik, hogy a csirkék gyárban készülnek, és a tej dobozokban jön ki egy foltos négylábúból, ám aki már látott disznó vagy hasonló háziállat leölését, már nem fog felháborodni a látottakon. Persze, a nagyüzemi húsfeldolgozás mindenhol a világon lélektelen és brutális művelet, de hát meg kell ölni és fel kell dolgozni azt az állatot, amelyet azért tartanak, hogy leöljék és feldolgozzák. Ebből kiút lehet a vegetarianizmus, amely viszont hiánybetegségek egész sorát, valamint a kérdőjeles élettani hatású génmanipulált növények járványszerű elterjedését okozná társadalmi szinten, hiszen azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy biokertészetek táplálhatják a Föld 6 milliárdos lakosságát. Akik ez esetben ráadásul (vö.: az vagy, mit megeszel) paradicsomokká, rozzsá vagy éppen kiwivé válva bólogatnának a szellőben, míg le nem szarná őket egy arra sétáló tehén. Ezt persze nem mondja Linklater, sőt számomra a film csúcsjelenete éppen az, amikor az ifjú ökoterroristák szabaddá akarják tenni a karámba zárt teheneket, ám azok egyáltalán nem szeretnének világgá menni... Vagy amikor Bruce Willis nagyot harap az inkriminált hamburgerbe, és azt mondja: most mit vagy úgy oda! Ezelőtt száz évvel is szar volt a hamburgerben és száz év múlva is szar lesz benne. Semmi bajod nem lesz, csak jól át kell sütni! A mexikóiaknak viszont valóban szar, ám sorsuk egyáltalán nem specifikus, hiszen még nálunk is tele vannak a menekültszállók pakisztániakkal, albánokkal, ki tudja még honnan menekültekkel, sorsuk, menekülésük indokai ugyanazok. Még a szarnál is élnek szarabb helyzetben emberek.

Hálaistennek Linklater filmje nem esik bele abba a csapdába, hogy megmondja a tutit, nem sugall megoldást, megelégszik azzal, hogy megmutatja a problémát, és hagyja, hogy utána az emberek beszélgessenek róla, talán ÍGY fog változni valami. Ebben szépszámú híresség van a segítségére a legkülönfélébb mellékszerepekben, a már említett Bruce Willistől a tinisztár Avril Lavigne-ig, és még sokan mások. Asanisimasa: 7/10.