Mike Nichols méltán Oscar-díjas rendezése, a Diploma előtt üdítő élmény a szemnek, nosztalgikus balzsam az agynak, de kicsit sértő a fülnek. Természetesen nem Simon Paliék obligát himnuszait, a Sounds of Silence-t, a Scarborough Fairt és a filmben csak instrumentális verzióban megszólaló Mrs.Robinsont fikkantom le ezzel a jelzővel, ezek ma is brillfényben csillognak, hanem a film hangképét, amely magán hordozza az 1967-es hangtechnika minden búját, baját. Sztereónak sztereó, de amikor példának okáért Dustin Hoffman elhajt piros Spiderján balról jobbra, az úgy hangzik, hogy felbőg a motor a bal oldalon - snitt - majd elhalkul a jobbon. De minden recseg, ropog, amikor a jeget jó magasról a kristálypohárba szórják az is, amikor a puha bundát a szekrénybe akasztják, az is.

Hoffman épp most jött a Broadwayről, fogalma sincs a filmes színészetről, úgy játszik, mint a színpadon szokás, széles gesztusokkal, de úgy is beszél. Szinte kiabál. Ettől függetlenül, a kis ember jólfésült napközis ábrázatával éppen e kissé túljátszott gesztusokkal hozza azt a kissé anakronisztikus, szinte burleszkbe hajló lázadó karaktert, melyért rögtön jelölték a legjobb alakítás Oscarjára. Ekkor még nem kapta meg. Érdekes, hogy a szerepe szerint húsz év van közte és a csábító Mrs.Robinson között, ami a valóságban mindössze 6 év: Anne Bancroft 1931-es, míg Hoffman '37-es születésű. Ma már Hoffman is jócskán nagypapakorú, Bancroft pedig már nem él (2005-ben hunyt el a kitűnő színésznő). Hogy mekkora színészek ők, mutatja az, hogy e filmből észre sem venni, hogy Bancroft majd 10 évvel idősebb, bár jó karban lévő nőt, Hoffman pedig egy tízessel fiatalabb fiút, egy hamvas szüzet játszik.

A film amúgy olyan, mint egy frissítő zuhany a tikkasztó nyári kánikulában. Könnyed, de mégis forradalmi történet, hiszen azért ne feledjük, egy tisztes, bár tütükés, de jólszituált középkorú nő csábít el egy húszéves fiút, aminek bemutatása ugyan nem példanélküli már ekkor a művészetben, de nem is jellemző - a nyárspolgár Amerikában mindenképpen botránykő. Egy templomi házasság lerablása, a kényszeredett igen kimondása után, pedig talán még inkább az. A Diploma előtt így hordoz az üde romantika mellett bizonyos lázadó, forradalmi attitűdöt is, amely a filmet látszólagos kommersz témája ellenére joggal sorolja az olyan korhangulatot definiáló kultuszmozik közé, mint a Zabriskie Point, Szelíd motorosok, a Nagyítás vagy az Eper és vér. A mai szemmel is szellemes vágás, Nichols tényleg vicces montázsai, jelenetszervezése, a kreatív képkompozíciók pedig ma már a filmes tananyag részei (vagy annak kellene lenniük.) Persze, hogy 10/10, az asanisimasa szerint.