Evelyn Waugh vaskos, szövevényes és jelentős időintervallumon átívelő cselekményű regénye 1945-ben jelent meg először, komoly kritikai és közönségsikert aratva, később rádió- és tévésorozat formájában is feldolgozódott, egybehangzó vélekedések szerint a huszadik századi angol irodalom egyik jelentős nagyregénye. (Magyarul eleddig nem olvashattuk.)
Julian Jarrold majdhogynem a lehetetlenre vállalkozott, amikor valamivel több mint két órába próbálta belesűríteni ezt a méreteiben is nagy művet, ehhez mérten az Utolsó látogatás kifejezetten jól sikerült. Nyilvánvalóan fontos cselekményszálak maradtak ki, a regény globális, meglehetősen társadalomkritikus, pontos jellemrajzokkal operáló, fanyar hangulata sem jöhetett át maradéktalanul. Talán a film súlypontja sincs mindig a helyén, ezért is tűnhet talán a rendező felfogása kissé távolságtartónak, azonban az esetleges hiányosságok ellensúlyozásául igényesen fényképezett, pazar kiállítású filmet kapunk, az angol színjátszás színe-javának (Matthew Goode, Ben Whishaw, Emma Thompson, Michael Gambon, Greta Scacchi) intelligens és önazonos alakításai által elővezetve. Az angol közvélekedésben (is) meredek témának számító felsőosztálybéli homo- és biszexualitás sem hatásvadászón provokatív, hanem a maga valóságos, teljes természetességében, magától értetődően jelenik meg. Ugyanúgy, ahogyan e kör életmódját, a menő egyetemeit (Oxford, Cambridge) és a mindennapi élethez való osztálytudatos cinizmusát illetően is meglehetősen sarkos véleményt képvisel a film. Hogy mégsem bír maradandó hatással lenni a nézőre, az részben azért lehet, mert mégiscsak egy alaposan meghúzott adaptáció, másrészt pedig e történet szinte minden egyes figurája, fordulata már ismert lehet más művekből. Ennek ellenére az asanisimasa-index: 7/10. Tisztességes, érdekfeszítő, jó film, azonban különösebb egyéni hangok, ízek, képek nélkül.