A doboz a Donnie Darko filozófikus tinithrillerjével reményeket keltett Richard Kelly nagyot mondani akaró, de az erőlködésben összedölni látszó filmje, amelyet vélhetően a globális gazdasági válság pattintott ki a rendező fejéből. Persze, ehhez kellett Richard Matheson, az Alkonyzóna című tv-sorozatban egyszer már feldolgozott novellája is, mely a beszédes Gomb, gomb címet viselve adja a film történeti vázát. A film gondosan és meglehetősen erőszakos didaktikával sulykolt üzenete, miszerint minden tettünknek van következménye, illetve ha valahonnan nem várt módon kapunk valamit, az valahonnan hiányozni fog, szerintem egyértelműen arra utal, hogy a gazdasági válság indirekt kirobbantásával vádolt amerikai pénzintézetek, pénzkezelő alapok, értsd: halandók számára felfoghatatlan hatalmasságok "sara". A fausti problematika, miszerint eladjuk-e tiszta lelkünket egymillió dollárért a félarcú Sátánnak (na belőle igazán látványosan hiányzik valami, amit valaki, jelen esetben az a misztikus hatalom, aki a villámokat is irányítja, elvett...), e filmben azonban közhellyé silányul, az ügy valódi -az emberi élet értelmét tárgyaló- dialiektikája elvész az Alkonyzónás-X Aktás misztikumban, illetve feloldódik a televíziós nyereményvetélkedők sekélyes etikájában.
A film szerkezete is széteső, egyes jelenetek mintha celluxszal lennének csak a fősodorhoz ragasztva, míg maga a főáramlat is a végére nemhogy deltává dagadva árad, inkább elszárad és eltűnik valahová, ahol már mi nézők sem tudjuk figyelemmel követni. A félarcú Mefisztofeleszt alakító Frank Langella valóban hordoz magában valami közhelyesen sátánit, de a főszereplő pár, a teljességgel jellegtelen James Marsden és az igen ronda porcelánbabává botoxolt Cameron Diaz semmit nem tesz azért, hogy legalább egy picit érdekessé tegye pokoljárásukat. Szóval, ez A doboz csak egy nagy, misztikus, színes lufi lett, amire elsősorban azért haragszom, mert többnek, bölcsebbnek és jövőbe látóbbnak akar látszani, mint ami: egy erősen középszerű misztikus scifi-thriller, a már említett tévésorozatok színvonalában, mélységében. Asanisimasa szerint 5/10.