asanisimasa

A Czukor-show nem valamelyik kereskedelmi televízió újabb terméke, hanem Dömötör Tamás Füst Milán-parafrázisa (Boldogtalanok). Számomra az e film alapjául szolgáló színházi előadás az elmúlt néhány év egyik legnagyobb színházi élményét okozta, amely a tragikus végű és brutálisan tömör családi drámát egy maunikasó-szerű keresedelmi tévés lelki mészárszék kereteiben és annak kliséinek felhasználásával mesélte el, a nézők teljes, fizikai bevonásával. Kicsit féltem, hogy filmen mennyire fog ez az alapvetően egyidejűségre és interaktivitásra építő koncepció működni, hiszen a színházi előadás erejét éppen az a játék adta, hogy a néző belekerült a tévébe. A filmes verzióban gyakorlatilag a néző éppen ebből marad ki, mivel ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy tévén keresztül vagy mozivásznon nézi a stúdióban zajló drámát. Az ostor nem rajta csattan, hanem a képen, ami azért mégsem ugyanaz. A tévészakácsként (a Kozi és Döméből ő a Döme) is ismert, ifjú és tehetséges rendező ezt a hiányosságot azzal próbálja meg -sikerrel- kivédeni, hogy megerősíti a tévések belső kommentárjait, a cinikus és sokszor igen bunkó beszólásokat, ezzel egyfajta igen durva paródiáját nyújtva a kertévés műsorcsinálásnak. Emellett persze működik a Boldogtalanok modernizált, talkshow-ra dramatizált verziója is. Méghozzá tökéletesen. Egytől egyig kiváló színészi teljesítmények (stáblista!) jellemzik e filmet, közülük kiemelném Árpa Attila iszonyú suttyó, cinikus és vérgeci producer-figuráját, akit színészileg igen pontosan old meg (nyilván volt miből merítenie). Ő például nem is szerepelt a színdarabban. Hál'stennek, a Czukor-show nemcsak a színpadon üt, a filmváltozata is erős: az asanisimasa szerint 8/10