Julian Schnabel eredetileg élvonalbeli amerikai festőművész. Azonban filmesként is érdekes pályát fut, hiszen eddig kizárólag életrajzokat készített, tragikus sorsú művészekről. A graffiti királya Jean-Michel Basquiat, a new yorki suttyó graffitisből az elegáns kiállítótermek sztárjává vált heroinista művész portréja volt, ezzel mutatkozott be, mint elsőfilmes rendező, azonban elég csak egy pillantást vetni a stáblistára, rögtön láthatjuk, egy szimpla wannabe filmesnek azért viszonylag ritkán asszisztál ennyi ikonikus arc, mint ez esetben. A Mielőtt leszáll az éjben is cameózik két nagy sztár: Sean Penn és Johnny Depp. Jelenlétük ugyan alig észrevehető, azonban a gesztus mindenképpen értékelendő - nyilván nem pénzért vesznek részt egy ilyen filmben, hanem azért, mert fontosnak tartják az ügyét.

Az ügy pedig Reynaldo Arenas, kubai homoszexuális író élete és halála, illetve, az ezen keresztül kifejezhető vágy a megértésre, a szabadságra. A szexuális irányultsága miatt meghurcolt író alakjában Javier Bardem remekel, amiért jelölték is a legjobb férfi alakítás Oscarjára. Tipikus művészsors Arenasé, szegény családban született érzékeny lelkű fiú apa nélkül nő fel, tehetségére hamar felfigyelnek a frissen győztes forradalom kulturális káderei. Mivel azonban nem a hagyományosan macho kubai mentalitást képviselte, hanem az ország múltbéli dekadenciájából megmaradt színes és hangos meleg szubkultúrában érezte jól magát, a hatalom hamar megtagadta és üldözni kezdte, mint amúgy az egész kubai meleg közösséget. Internáló tábor és teljes betiltás volt Arenas büntetése, csak azért, mert nyíltan felvállalta magát, valamint azért, mert írásaiban őszintén hitte a szabadságot, és nem dőlt be Castro cirkalmas agymosó beszédeinek. A film Arenas saját önéletrajza alapján készült, és telistele van frappáns eredeti mondatokkal a szabadságról, forradalomról, homoszexualitásról és a hatalomról. Schnabel is szemlátomást kiemelten fontosnak tartja ezeket, hiszen filmjének fordulópontjait építi rájuk.

Maga a film amúgy egy tisztességes, bár nem túl formabontó életrajzi film, igényesen kivitelezett, szuggesztív képi világgal, Bardem fantasztikus játékával és a műfaj sajátosságából fakadó, elkerülhetetlen véggel. Ez utóbbi miatt nem lehet igazán izgalmas egy életrajz sem, viszont, ami addig történik, az sok tanulsággal szolgálhat a néző saját életét illetően is. Igen érdekes a film a kubai forradalmat illető árnyalt szemléletmódja is, de miért is várnánk egy festőből lett filmestől, hogy egy íróról szóló filmet száraz-sarkos fekete-fehérben meséljen el? (Megengedve persze, hogy bizonyos esetekben lehet, hogy éppen az lenne az egzakt megfogalmazási mód, azonban Arenas élete éppen nem ilyen.) Asanisimasa: 7/10 (Schnabel következtő filmje, a 2007-ben bemutatott Szkafander és pillangó is életrajz, melyben azonban már átlép egy bizonyos határt, amit én már nehezen tudok tolerálni. Az a film már inkább róla szól, nem pedig az agyvérzésben lebénult újságíró Bauby haláltusájáról. Végletesen hatásvadász, öncélú és önző film, mely nem mérhető sem ehhez, sem a Graffiti királyához.)