Nem mondom, hogy untam Vladimír Morávek Csehországban annak idején nagy közönségsikert arató Unalom Brünnben című bemutatkozó alkotását, de azért szó mi szó, voltak percek, melyek nekem már a túlzás kategóriájába estek. E kínos percek elsősorban a film társalkotójának, Jan Budař jelenéseinek köszönhetőek, aki ennek az egyéjszakás történetnek központi figuráját, a Menzel-féle kis falu kissé gügye Otikját megszólalásig, sőt azon túl is idéző, tejfelszőke és szintén gügye Standáját játszotta. A probléma egyik oka volt csak, hogy alapvetően normális emberből lett színész, ha nem 
normális karaktert játszik, akkor gyakran túljátssza azt, a másik személyes, tehát szubjektív: a minap találkoztam az amúgy tehetséges cseh színésszel a Titanic Fesztiválon, amelyen a főszereplésével készült, amúgy kiváló spanyol Asszony, zongora nélkül című groteszk kapcsán vett részt, valami okból igen lekezelőnek és nagyképűnek tűnt, ami komolyan meglepett. Az is lehetséges persze, hogy én értettem félre esetlegesen túlkompenzált elfogódottságát, vagy túlzottan egyéni viselkedés- és kifejezésmódját, mindenesetre nem volt szimpatikus figura. Így ebben a filmben is viszonylag nehezen viseltem kissé erőltetett és izzadságszagú csetlését-botlását.
A film amúgy nem unalmas, ahhoz képest pedig főleg nem, hogy ma már nevetséges technológiával, SP Betára forgott, melyet aztán 16 mm-es celluloidra nagyítottak, így a képminőség meglehetősen archaikusan hat, főleg, hogy végig fekete-fehér, azonban a pergő, sok, párhuzamos szálon futó cselekmény meg tudja tölteni a kellő izgalommal. Ebben nagy szerepe van a témaválasztásnak, ugyanis ezen az inkriminált unalmas (és baromi meleg) brünni éjszakán mindenki szerelmeskedni akar. Az említett Standa például életében először, ami gügyeségével fokozva érezhető, hogy kellő vígjátéki töltettel rendelkező szituáció, de van itt rajta kívül híres és részeges városi színész, túlfokozott libidójú ezoTerike, részeg nők és még részegebb melegedő férfiak, meg sokan mások is. Morávek a legjobb cseh vígjátékok abszurdba, groteszkbe hajló hagyományait követi, némileg, főleg a dialógok nyelvezetében modernizálva azokat, új minőséget azonban nem hoz létre. A közönségsiker elsősorban a szüzesség elvesztésének minden néző által átélt problémájának megunhatatlan feldolgozásának szólt, melyet az alkotók tagadhatatlanul egyéni humorral adnak elő. Talán csak az átütő erő, illetve valami markáns egyéni stíl hiányzik... Vagy csak túl sok kitűnő alkotás született e témában már, s a néző ugye, azonnal hasonlítgat. De amúgy, nem rossz film ez. Asanisimasa: 6/10
