A fejlett, gazdag és jóllakott nyugati világ retteg a terrorizmustól, mint tudjuk, nem teljesen alaptalanul. Azonban arra a feltételezésre, hogy nemsokára itt az idő, amikor a különböző érdekeiket érvényesíteni akaró terroristák az interneten talált ilyen-olyan útmutatók alapján PET-palackokból, műtrágyából és hasonló háztartásközeli eszközökből összebarkácsolt bombáikat jóval hatékonyabb atombombára cserélik, a túlnyomó többség csak flegmán legyint. Hogyan hozna már össze néhány részeges ír suhanc, vagy burnuszokba burkolózott sivatagi teveszarzabáló egy atombombát?! Scott Z.Burns, hollywoodi rendező-producer Pu-239 című filmjében egy igenis reális, elképzelhető, így komoly parára is okot adó lehetőséget vázol fel, méghozzá igen közérthető formában.
Hogy mi is ez a film, melyhez producerként olyan nevek álltak mellé, mint Steven Soderbergh és haverja, George Clooney, erről a gyártó-forgalmazó HBO ezt mondja: "1995-ben járunk. Timofej az egyik nukleáris erőműben dolgozik a Szovjetunió felbomlása utáni Oroszországban. Egy üzemi baleset során, miközben Timofej elhárítja a katasztrófahelyzetet, radioaktív sugárzás éri. Rájön, hogy a hatóságok szándékosan nem tájékoztatták arról, milyen veszélynek van kitéve, és valószínűleg már csak néhány napja van hátra, akkora sugárzás érte. Timofej biztosítani akarja a családja jövőjét. Ezért plutóniumot lop, és a testére szíjazott ampullával Moszkvába indul, hogy a fegyverhez használható anyagot elpasszolja az alvilágnak."
Az orosz környezetben játszódó amerikai filmek, ha jó szándékkal készülnek, akkor általában meglehetősen naiv szemléletűek, ha némi gonoszság, irigység, vagy felsőbbrendű nagyképűség munkál a háttérben, akkor pedig meghal az egész a sztereotípiák tömkelegében. Burns filmje üdítő kivételként, némi meglepetésre igen hitelesnek tűnik, ráadásul minden szempontból, tán csak az orosz maffiózós vonal tűnhet túl viccesre vettnek, de a végére látni fogjuk, hogy az sem az. Az általam ismeretlen (Nikolaj Lie Kaas kivételével, aki itt egy echte bunkó orosz maffiózót hoz) szereplőgárda valóban mintha orosz lenne, szerezzünk magyar szinkronos verziót és akkor megmarad az illúzió, és nem kell kifogástalan angolsággal beszélő "oroszokat" nézni egy orosz környezetben játszódó filmben. Timofej szerepében így Paddy Considine egyenesen megrázó alakítást nyújt, olyan figura, mintha valami Suksin, vagy Bondarcsuk-filmből lépett volna elő. Ők persze soha nem forgattak volna titkos orosz atombombagyártó-telepen játszódó filmet. Furcsának tűnhet a filmet majdnem végig átszövő bizarr, szinte Guy Ritchie-s modor, de nekem valahogy mégis stimmel és hiteles. Az orosz mentalitást épp ilyennek képzelem: mezítláb a hóban? Nyicsevó! Egy húzásra fél liter vodka? Nyicsevó! Összedőlt a házunk? Nyicsevó! Őrült, vad, felelőtlen és nagy kedélyű nép ez, melyben megfér egymás mellett a középkori muzsikok igénytelenségét idéző bárdolatlan egyszerűség, a kifinomult, választékos ízlés és olykor a legváratlanabb időben és helyeken felbukkanó felfoghatatlan zsenialitás vagy éppen krisztusi önfeláldozás. E filmből érezni ezt, minden egyes jelenet klappol, kivéve tán a drámai végkifejletet követő kvázi happy end, ami kissé viszont hihetetlen, hollywoodi. De ami addig van, az rendben van, és tartalmát tekintve akár igaz is lehet. Ez viszont nem jó, csak más értelemben. Asanisimasa: 7/10
