A hajdan szebb napokat is látott, a történelemben kivételesen hosszan regnáló brit uralkodóház mára jócskán vesztett erejéből. A birodalom is szertefoszlott, ám még mindig jelentős befolyással bír. Hogy mást ne mondjak, a királynő kéri fel a mindenkori miniszterelnököt ténykedésére és még mindig ő a legerősebb koronás fő Európa demokráciáiban. A britek hagyományosan lojálisak az uralkodóházhoz, amely "jótékonyan" hagyta népének, játszadozzanak csak a demokráciával, ha az uralkodás az övék marad. Az uralkodóház szerves része az angol és a brit nemzeti hagyományoknak, ilyen formában szent és sérthetetlen. Ám tökéletesen el is különül minden alattvalótól, még adót sem kell fizetnie. Na jó, mára már talán kell füstadót, vagy hasonló nagy jelentőségű adót fizetni a királynőnek... Ennyit sikerült elérnie a maroknyi antiroyalistának. A tragikus sorsú Lady Diana volt az első a királyi család tagjai közül, aki átmenetet, kapcsolatot jelentett az uralkodó és a nép között. Kedvességével, közvetlenségével, jótékonyságával milliók szeretetét nyerte el Nagy Britannia határain belül és kívül is, de köztudomású volt az is, hogy II. Erzsébet sosem nézte jó szemmel ezt az "alulról jött" némbert a családban. A brit közvéleményt azonban így is sokkolta az uralkodó családnak Lady D. halálhírére tanúsított rideg érzéketlensége.

Stephen Frears Az én mosodámtól a Veszedelmes viszonyokon keresztül a Mrs. Henderson bemutatja...-ig terjedő eddigi életművével a kortárs angol filmművészet egyik legmarkánsabb pályáját mutatja be. Egytől egyig minden filmje egy komoly társadalmi jelenséget, problémát jár körül, mindig sajátos szemszögből, de érzékenyen vizsgálva azt. A királynő című filmjének célkeresztjébe -a címből egyenesen következően- nem kisebb személyiségeket, mint magát, a ma is uralkodó angol királynőt, valamint a Lady D. halála környékén nagy többséggel megválasztott, mára (a film készítésének idejére, 2005-re) azonban e népszerűség nagy részét elvesztett Tony Blairt, a miniszterelnököt állítja. Kb. mintha valaki nálunk Orbán Viktorról vagy Gyurcsány Ferencről készítene filmet... Végül is miért ne, bár igencsak észnél kell lenni az adott alkotónak, mit hogyan mutat, ábrázol és sugall.

Élő és ismert alakokról játékfilmet készíteni majdnem olyan, mint életükben szobrot állítani, ezt a csapdát Frears viszonylag elegánsan hárítja. Eszköze az alapos felkészülés és az ebből fakadó hitelesség mellett a finom irónia, amelyet azért annyira nem visz túlzásba, hogy bárkit is mélyen megsértsen. Végig illedelmes marad, bár talán Blair kicsit többet kap, mint Erzsébet. Ebben talán közrejátszhat az is, hogy A Királynőt produkáló Langan-Harries produceri páros, valamint Peter Morgan forgatókönyvíró Frears rendezésében már készített egy televíziós drámát (The Deal) Tony Blairről, illetve az új Munkáspártról, így az ismeretség mélyebb. Nem kicsit leegyszerűsítve, A királynőben Blairék jó szándékú, de mégis csak csupán túloktatott prolik, Erzsébeték viszont önnön mauzóleumukba zárt, korlátolt és degenerált kékvérűek. Bár néha mintha Erzsébetben mocorogna mintha valami emberi... Persze, Anglia azért még mindig Anglia, az alattvalókat még mindig jobban lehet gyepálni, mint a királyi családot s benne magát, II. Erzsébetet. Én mindenesetre elbírtam volna az itt látottnál maróbb és pikírtebb karakterrajzot is, persze, pályán és határokon kívülről mindig egyszerűbb bekiabálni.

Nem kisebb felelősséget ró ez a kortárs és tömegeket mélyen érintő téma megjelenítése a színészekre. Elsősorban a királynőt alakító Helen Mirrenre, aki ennek megfelelve bámulatos teljesítményt nyújt (kapott is érte Oscart, 2007-ben). Érzékletesen mutatja meg, hogyan küzd meg a hagyományok által ráosztott, de majdnem bénító erejű felelősséggel, és hogyan hoz, eleddig precedens nélkül álló döntéseket, saját, illetve leszármazottai sorsát illetően. Michael Sheen Tony Blairje hiteles, épp az az idiótán vigyorgó, ám nyilván nagy képességű stratéga, akit a híradókban mi is láthattunk. James Cromwell Fülöp hercege egy vén hülye, akit nem érdekel más, mint a vadászat és az ötórai tea hőfoka, gyanítom, nincs ez másként a valóságban sem. Alex Jennings ajkát harapdáló, szánalmas Károly herceg, ő talán a legkevésbé szeretetreméltó e filmben a királyi családból. Sylvia Sims viszont kifejezetten tündéri a mára már elhunyt idős anyakirálynő szerepében, főleg amikor dévaj pillantással szemléli a martinijében úszó olajbogyókat. Tegyünk mi is hasonlóképpen, és szemléljük így mi is egy leszálló ágban lévő és idejétmúlt monarchia végnapjait, érdekes, szórakoztató és tán felemelő élmény lesz! (2007.01.11.)
Asanisimasa: 8/10