Bár már több mint egy hete lezajlott minden idők egyik leghűhább, legaztakurvább mindfucking sorozatának extrahosszú sorozatzáró fináléja Amerikában, nálunk még valahol a 9-ik rész táján járnak a nézők (ha nézik), így nekik lehetnek még spoilerek az elkövetkezendőkben. Én viszont mihamarabb kipipálnám ezt az izét, hadd merüljön el nyugodtan a feledés végtelen óceánjába. Mintegy leadként azért hadd szabadjon az elsőnek feltoluló, legkevésbé sem elegáns szófordulattal élnem (bár már aludtam is rá egyet): szóval azért egy büdös nagy lófalLOST Abramséknak oda, ahová legkevésbé sem szeretnék!
Pedig valóban nem indult ez a LOST című sorozat rosszul (sőt!), én sem véletlenül néztem végig; ám éppen ezért is a nem megszokott aktusra való felszólítás, amit a finálé kiváltott. Egy pazar helyszínen játszódó, érdekes karaktereket felvonultató, izgalmas és misztikus cselekményt görgető, akár még gondolatébresztő kérdéseket is felvetni képes sorozat volt ez kb. a harmadik-negyedik évadig. Aztán -ráfoghatjuk ezt a hollywoodi forgatókönyvírók sztrájkjára is- elkezdett széthullani az eddig masszívnak és végiggondoltnak tűnő szerkezet. Feltűnően megszaporodtak a megmagyarázhatatlan és főleg megmagyarázatlan logikai bukfencek, túl sok szál maradt zavaróan elvarratlanul, lebegve hagyva, túl sok a megválaszolatlan kérdés. Egyre több hang hallatszik, hogy még Abramsék sem tudják, hova fut majd ki a sorozat, ami azért a megnyugtató (mégha paradox módon nyugtalanító is) lezárásért aggódókat erős kétségekkel látja el. Ezen nem változtat a sorozat cselekményében is végig sulykolt fatalista, ál-filozófikus világszemlélet sem, hiszen mi értelme van kérdőjel-erdőt állítani a megadható kielégítő válaszok legkisebb esélye nélkül? Megoldatlan, megoldhatatlan rejtélyekből van a való világban is éppen elég. Az ötödik évad időugrálásos tematikája már szinte követhetetlenné, nézhetetlenné tette a Lostot. A záró, hatodik évad nézettsége gyaníthatóan az ezt megelőzőkön alapszik, hiszen sokan kíváncsiak arra, vajon hogyan sikerül az alkotóknak befejezni ezt a gyakorlatilag káoszba fúló mesét.
Nos, kiábrándítóan. A mítosz, a legenda éppen a kreátorai által lett porbagyalázva, úgy, hogy kérdések tömege maradt megválaszolatlanul. Megteremtettek egy új és izgalmas univerzumot, amivel mintegy strandlabdaként eljátszadoztak, majd amikor megunták, egész egyszerűen ottfelejtették a napon, hogy végül egy szánalmasan szottyadt, kipukkadt lufiként temesse be azt a homok. Maga a finálé egy átlagosnál is gyengébb tyékategóriás katasztrófafilm unalmas sablonjára van ráhúzva, ráadásul nevetségesen gyermeteg megoldásokkal bonyolítva leegyszerűsítve. A Desmond által kihúzott, majd Jack által visszadugott dugó-trükk nekem már fájt, a "ha iszol a poharamból, te is olyan leszel mint én"- megváltó-váltójával együtt. Ha kiengedjük a szellemet a palackból, akkor az attól visszamegy, ha a dugót visszedugjuk? Ugyan már, ez még Aladin meséjében sem megy ilyen egyszerűen. Jézus vacsorája, Éden, Pokol. Meg cüzzmárja, dharmakarmabuddha, jinyang, Locke, Hume, és a többi. OK, zavaros, homályos, de legalább érdekes. De aztán a Boeing meg csak úgy simán el tud startolni a trópusi sziget homokplázsáról, mi? Mi értelme Locke és Jack harcának, miután nyilvánvalóvá válik, Locke nem sérthetetlen tovább? Aztán a végén a sokvallású templomban az émelyítő bájmosolyos tapsrend, az összes szereplővel? Legalább valami durva cliffhanger a végére, mint pl. a Maffiózóknál volt... De semmi, csak egy sebtiben elszegett, kontár vég, ami se nem megnyugtató, se nem felszabadító, de ami a legidegesítőbb, hogy még elgondolkodtató sem. Kihunyt a zöld lámpa, a sorozatnak kasza, Abramsék vállat vontak és letipliztek. Sika, kasza, léc - azért ennél több volt ebben. Asanisimasa szerint így a Lost: 5/10. A legjobb szó rá: gagyi.
