Ez a Németország minden elképzelhetőt elkövet imidzse javítására, nehogy a világ úgy gondoljon rájuk, mint akik szegelt katonacsizmákban menetelnek végig országokon, miközben szájuk sarkában virsli lóg, fejük vörös, gyomruk pedig sörrel teli. Itt van ez a fociválogatott is, például, három lengyel származású közülük, egy ghánai, egy spanyol, egy tunéziai, kettő török, echte német talán csak az amúgy kitűnő Schweinsteiger maradt, kis túlzással élve. Nem is játszanak rosszul, höhö. Filmjeik sem rosszak, kivéve ezt.

A vörös báró majdnem nézhetetlen. Nikolai Müllerschönt szemlátomást semmi más nem érdekelte, minthogy egy szerethető német háborús hőst mutasson fel. Manfred von Richthofen báró ennek a szerepnek tökéletesen megfelelő személyiség volt, ő az a zseniális pilóta, akit az első világháborúban Vörös Báróként emlegetett fél Európa, a vörösre festett triplaszárnyú repülőgépe, valamint veszedelmes hatékonysága miatt. A repülés ekkor még művészet szintjén mozgott, a pilóták között óriási ki nem mondott véd és dacszövetség feszült, attól függetlenül, hogy melyik oldalon szálltak fel. Az ütközeteiket egyfajta sporteseményként fogták fel, életre-halálra megvívták azokat, de a legelegánsabb sport fair jegyében. Az első világháború pilótái a szó szoros értelmében egy letűnt romantikus kor lovagias hagyományait folytatták, mintegy nemesen felülemelkedve a háborús vériszamos mocskán. Von Richthofen báró ennek az elitcsapatnak volt kimagasló alakja. Ehhez képest Müllerschön mutat nekünk egy tejfelszőke fiatalembert, aki marconán néz balra, majd jobbra, a nyakába tekert színes sál jól néz ki, ahogy száll utána, ahogy repül repülőjén, aki néha fejhangon parancsokat osztogat és úgy dohányzik, mint egy tinédzser, amikor cigarettázáson kapják a sarkon és dacosan tovább cigizik, mutatva, hogy ő már nagy fiú. A vörös báró szerepére kiszemelt Matthias Schweighöfer kb. ennyit mutat meg a nagyformátumú személyiségből, Müllerschön pedig sematikus, képregényszerű beállításokba helyezve ezt a nullaegészkéttized dimenziós karaktert csak még jobban karikírozza, azonban árnyalni, "testesíteni", közelebb hozni, valóságossá tenni nem tudja.

Ehhez még kitalál egy amolyan kihagyásos dramaturgiát, ami, ha jól használják, pergővé, dinamikussá tudja tenni az adott filmet, itt azonban csak szétdarabolja, állandóan megakasztja. Szemmel láthatóan jó sok pénzt eltapsolt, van is háborús-jelenet jónéhány, földön is, levegőben is, azonban ezeknek egyrészt semmilyen drámaisága nincs, másrészt olyan rövidre vannak vágva, hogy látványban sem kielégítőek. A film elején és végén látunk egy kanadai pilótát, a mostanában szerepeiben rendre mellényúló Joseph Fiennes képében, szépen bele is rágják a néző fülébe, hogy ő ki, ez azonban nem jön le a vászonról, az pedig főleg nem, hogy ő az a Ray Brown nevű pilóta, aki végül is lelőtte a bárót. Felvetődik valami, meglehetősen bénán felvezetett szerelmi háromszög-történet, ebben több szerepe van Brownnak, mint a film és témája szempontjából sokkal érdekesebb nemes rivalizációban, illetve küzdelemben. Én ha német lennék, igen fel lennék háborodva, hogy a huszadik század kevés vállalható német katonahősének ilyen béna és összecsapott filmmel állítsanak emléket. Így csak inkább gyorsan túllépek rajta. Asanisimasa: 3/10