De Sade márki valószínűleg ugyanúgy nyalogatná ujjait, mint Guillaume Apollinaire, miután összeszámolta mind a tizennégyezer vesszőjét, ha látták volna Takashi Miike Ichi, The Killer című őrületét, hiszen abban minden benne van, mi a nagy elődök szerint szép, kívánatos, izgató és emberi. Sőt, még tán néznének is nagyot, miket tudnak ezek a japánok, hogy mik nem jutnak eszükbe... Tény, hogy Takashi (vagy Miike, sosem tudom, mikor melyik a családnév) gyakorlatilag e filmben feltérképezte az emberi psziché teljes spektrumát, már ami a szadista-mazochista perverziókat illeti. Ichi, a síró gyilkos portréja nyilván ott függ frivol Orbán-bullaként minden S/M klub halljának vérvörös kárpitján, ha nem, akkor ott a helye. Ichi bemutat minden kunsztot, mit emberi elme elképzelhet élet kiontása terén, bár igen komoly versenyző a témában filmbéli ellenfele, KakamakiKakihara is, szélesre szabott mosolyával, és szőke hajával, melyhez sok japán számomra érthetetlen okból ragaszkodik - szerintem szimplán hülyén néznek ki így.

A film maga bosszútörténet, melyben Ichi egy rajta esett (megesett) gyermekkori erőszakot torol meg sziszifuszi munkával, szó szerint térdig vérben, emberi belőségekben tocsogva. A műfaj szabályai szerint végén csak egy maradhat, vagy annyi sem. Másik olvasat egy speciális japán műfaj, a yakuza-film egy parafrázisa, túlhajtott variációja, valamije. Valójában azonban, legalábbis szerintem, ez egy igen terjedelmes költői hangú esszéfilm ez a szadizmus metafizikájáról, de olyan explicit és vulgáris vizualitással, ami faramuci módon sokat ront a vélt szellemi üzenetén. Az olcsó kaszabolós filmek igen gagyi vérspriccelős effektjeit nyilván zabálják az erre gerjedő zséfilm-zabálók, én viszont képtelen vagyok komolyan venni az ilyen filmeket. Konkrétan arról van szó, hogy én kiröhögöm azt, amikor valaki a szó szoros értelmében megmutatja azt, amit általában vicces-haragosan szoktunk feddésként mondani: kettéhasítalak, te vacak! Erre ez bazmeg megmutatja, hogy tényleg ketté is hasítja... PFF. A kifinomult, brutális erőszak képeit azonban érthetetlen módon kifejezetten illedelmes szexjelenetek követnek, szerintem ha már hektószámra locsoljuk a művért, akkor egy szexuális erőszakot is nyugodtan megmutathatunk azt a teljes valójában. Marco Ferreri bezzeg lazán levágatta Depardieu farkát, amikor erre szüksége volt, Takashi ezt nem merészeli. A nőket viszont gyalázza rendesen, bár ez nyilván kulturális hagyomány Japánban. Vagy hogy "na, ettől leteszed az arcod". Hát, én nem tettem le az enyémet ettől a filmtől, bár Takashi Miike erőfeszítéseit a témában ez alkalommal messzemenően elismerem. Vagy csak a japán humort nem értem... Tehát számomra Ichi ámokfutása inkább egy mocskos fantázia lenyomata, mely helyenként ennek ellenére/éppen ezért szórakoztató, ám végül azért csak egy vérben pancsikolós, yakuzás béfilm, mely kissé ködös stílusával kíván többnek látszani annál, ami. Asanisimasa: 6/10