Jó sokan üresre futnak, akik szentírásként veszik a különböző filmes adatlapok forgalmazók sugallta műfaji besorolásait. A Hibrid szerepel thrillerként (port.hu), scifi-thriller-drámaként (imdb), nyilván néhányan előzetesen horrorként könyvelték el, hiszen a rendező Vincenzo Natali rendezte még 1997-ben a méltán kultikus státuszt elérő Kocka című horrort. Na, de mit kezdenek akkor az ezután következő Nothinggal, ami van annyira beteg alkotás, hogy ugyanúgy nem lehet belegyömöszölni egyik skatulyába sem, mint ahogy belefér mindegyikbe. Szóval, annyit lehetett sejteni, Kocka ide, kocka oda, Natali 
egyáltalán nem az a kocka fazon, akit gond nélkül be lehet tenne a polcra, hogy aztán ott porosodjon az életműdíjig.
Nos, ha valaki hülye, azzal nincs is különösebb baj, csak akkor, ha ennek hangot is ad. Én egy horrorra ültem be, hát hol van az én horrorom?! - csattannak fel hőzöngő fórumozók szerte filmes fórumokon (remélem itt nem). A helyes hozzáállás a pozitív, elfogadó érdeklődés lenne itt is, mint ahogy mindig. A Hibrid szerintem egy romantikus scifi, melyben ugyan vannak horrorelemek, de legalább ennyi kifejezetten melodramatikus jelenet is, miközben az egész leginkább egy többé-kevésbé elegáns Frankenstein-parafrázis. A film nem a néző ijesztgetését, paráztatását, arcának levételét és hasonló thrilleket szeretne elérni, mint egy szokványos horror, vagy thriller, hanem inkább valamiféle (igaz, bulvárszintű) elmélkedést igyekszik beindítani a néző elméjében a klónozás és gyógyszeripar-topik erkölcsi-etikai hozadékait illetően. Így az, hogy néha az arcunkba freccsen a vér, még nem jelenti azt, hogy egy sima, agyatlan hentelést nézünk. Natali filmjének középpontjában, ahogy Shelley Frankensteinjében is, az isteni teremtést reprodukálni szándékozó tudós ember áll, valamint nem emberi teremtményével kialakuló érzelmi viszonya. Itt a teremtést kísértő tudós egyenesen egy házaspár, kiknek filmbéli nevei talányosan egy 1935-ös Bride of Frankenstein c. filmhez kapcsolódnak. Clive Nicoli (Adrien Brody) a Henry Frankeinsteint játszó Colin Clive nevének anagrammája, Elza (Sarah Polley) pedig a Mary Wollstonecraft Shelleyt játszó Elsa Lanchesterről kapta a nevét. A teremtmény neve pedig a nerd-öt egyszerűen visszafelé olvasva Dren. (via Filmdroid, via imdb)
Spoiler. Natali bizonyos értelemben Shelleynél még tovább is megy, hiszen konkrét szerelmi viszonyt épít szereplői között, bár a végkifejlet végül is ugyanoda vezet, mint a klasszikus alapesetnél: Isten utánozhatatlan. Drent itt nem villámcsapás (ami azért valahol mégiscsak isteni jellegű), hanem egyenesen Elza DNS-e kelti életre, így nem véletlen, hogy egy hipergyors nemi érés után (végül is scifit nézünk) szerelmes lesz a nagyorrú Clive-be. Szexjelenetük pedig mainstreamben szerintem forradalmi, hiszen ilyen explicit dugást ember és nem (egészen) emberi lény között mozivásznon még volt látható (az Avatar óvodáspusziját mégse nevezzük azért szexnek, annak pornóverziója pedig nem mainstream). A hírek szerint Natali a film készítése közben folyamatosan konzultált genetikusokkal, hogy túl nagy marhaság ne kerüljön a filmbe, így még az is tudományosan leírt, ismert és dokumentált eset, ami sokaknak nem megy le a torkán: igenis léteznek nemváltó fajok. Ha a klónozás lehetséges, akkor nemváltó fajokat is lehetséges klónozni. (Irodalom)
Persze, vannak itt azért rendes, ótvaros klisék is, én például vinnyogok a trashmetált hallgató, kócos, szakadt farmeres tudós sablonjától, itt Brody mégis épp ilyet hoz. Cronenberg klasszikus Légy című műve is többször beköszön, de inkább csak mint jelentéserősítő párhuzam, vagy sorvezető. Folyamatosan jelen van, de sohasem az jut eszünkbe, hogy hoppá, ezt a Légyből nyúlta Natali! Szóval, szerintem nincs baj ezzel a filmmel, csak nem horrorként, hanem inkább romantikus filmként kell nézni. A Kocka és a Semmi eredetiségét ugyan felülmúlni nem tudja a Hibrid, de letagadni sem kell az életműből. Korrekt, tehetséges darab. Asanisimasa szerint: 7/10
