Hát, nekem Ricky Gervais nagyjátékfilmes jelenései eddig nem igazán jöttek be. A tulajdonképpen szerzői filmként is jegyezhető Lódító hódítók alig az átlag feletti komédia volt csak, a Csillagporban pedig a sok sztár mellett felejthető mellékszerep jutott csupán neki. Holott tévésorozataiban, az általa írt és főszerepelt Hivatalban illetve a Futottak még...-ben az új évezred egyik legeredetibb humoristáját ismerhettük meg személyében. 
Mert gyökér, vérsuttyó, politikai értelemben véve meredeken inkorrekt, mégis szerethető, esendő fazon lenni, s ezt a közönség és a szakma is díjazta.
A Kísértetváros nem az ő filmje, csak játszik benne, de a karaktert kifejezetten rá írták a film kitalálói. Sajnos, éppen Gervais érdekesebb vonásai estek áldozatául a családi romantikus vígjátékra fazonírozott koncepciónak, a szöges, karcos, kiálló részeket alaposan lesmirglizték a David Koepp író-rendező által vezetett csapat tagjai, így Rickyből csupán egy alig morcos, még emészthetően goromba jóllakott-napközis fazon maradt, aki szokás szerint nem tud becsajozni (s ezért, mintegy védekezésképpen goromba). Kicsit hátulról elővakart fordulattal, alaposan legömbölyített hősünk egyszerre csak látni tudja a holtak szellemeit, sőt beszélni is tud velük, amiből -érthetően- komoly bonyodalmak származnak. Ebből az alapszituációból kanyarodik ki az a végül is közepes, vasárnap délutánra hangolt, romantikus vígjáték, melyből tizenkettő éppen egy tucat. Szóval semmi különös, pedig Gervais mellett a mindig, így most is kiváló Téa Leoni és Greg Kinnear partnerkedik, csak hát ebben a kísértetsztoriban nincs meg az eredetiség, a kellő luft egy nagyobb pukkanáshoz. Ezzel, és a túlságosan is átlagos balfékre fazonírozott Gervais esetlenkedésével együtt ez a film csak közepes, nézhető, de felejthető romkom. Asanisimasa: 5/10
