Épp most olvasom az egyik kajálósblogon, hogy van aki inkább a francia Riviéra méregdrága haléttermeit kóstolgatja, nem a lepukkant libanonit... Nos, nyilván vannak olyan magyarok, akik ezt is megengedhetik maguknak (bár az is lehet, hogy éppen ott mosogat), a túlnyomó többség azonban örül, ha kilát a fejéből. Sokuk szemében Nyugat-Európában még mindig kolbászból van a kerítés, meg hát a Marika fiának a sógora is Angliába' dolgozik, és annak azóta minden évben eggyel nagyobb lakásba költözik a családja. Meg mondta a híradó is, hogy nem éri meg itthon betegnek lenni, mert a magyar egészségügy működő része is odakint fusizik (ami azért majdnem így is van). A valóság azonban az, hogy ott sem könnyű az élet, s a szerencséjét is csak az tudja megcsinálni, akinek ehhez megfelelő képzettsége, nyelvtudása és szerencséje is van. Nyilván kell szerencse a szerencséhez is. Ám erre igen sokan csak odakint döbbennek rá, amikor 
munkaközvetítőnek álcázott gazemberek kényére-kedvére dolgoztatják őket, és embertelen körülmények között, gyakorlatilag hajléktalanként élnek. Annyi pénzt sem tudnak keresni, hogy hazamenjenek.
Ám ez a szegény Ken Loach is hiába csinálta meg a Szabad világ című filmjét róluk, hiszen éppen ők nem fogják látni soha. Mint ahogy azok sem, akik még itthon álmodoznak arról a bizonyos kolbászból font kerítésről. Az efféle valóságközeli, földhözragadt drámák megmaradnak az elvetemültebb közszolgálati tévék szűk értelmiségi réteg számára fenntartott késő esti műsorsávjában, akik aztán félálomban jól elbólogathatnak, hogy: "Igen, igen, hát mennyire borzasztó is ez a szabad világ..."
A film főszereplője egy már hervadófélbe lépő kisvárosi bombázó, aki kényszerből vállalkozóvá váló hr-ügynökként illegálisan Angliában tartózkodó feketemunkásoknak próbál munkát szerezni. Kezdetben lelkesedésből, s olykor még nyomokban fellelhető emberbarátságból (persze, már akkor is úgy számolt, mint egy csirkefarmos: kilóra, darabra), de ahogy a szabad világ farkastörvényei fizikailag is hatni kezdenek rá, úgy válik tipikus tagjává annak az embertelen rendszernek, mely tíz- és százezrével csábítja a jobb életre vágyó kelet-európaiakat, közel- és középkeletieket Angliába, s akikből végül kőkeményen még a szart is kisajtolja. Története, bár kicsit sarkított és talán manipulatív is, alapvetően igaz, mint ahogy ez Ken Loach filmjeire mindig is jellemző. Az ábrázolni szándékozott problematika, valamint a főhős negatív irányú személyiségfejlődése, no meg a dráma érdekében is a sztoriba meglepő csavarok is épülnek, melyek ugyan picit elemelik a filmet a rögvalótól, de egyben ezek jelentik a nézői élményt, ha lehet így fogalmazni. De hát így van az, ha valaki egyedül van, de fontos és igaz dologról akar beszélni, az hangosabban beszél, erősebb kifejezéseket használ, hovatovább, "poentíroz" - hátha így könnyebben odafigyelnek rá. A szabad világban a média farkastörvényei ilyenek...
A filmnek borzalmas a magyar szinkronja, így aki teheti, az eredeti nyelven nézze. Amúgy is érdekes a film nyelvi szövete, hogyan töri kerékbe a nagyszámú és soknemzetiségű amatőrszereplő Shakespeare nyelvét, emellett ez így hiteles is. Érdekes, hiánypótló film ez is, mint általában Loach összes filmje, megtekintése azonban elsősorban szociálisan érzékenyebb nézőknek javallott - bár mások meg úgysem nézik meg. Asanisimasa: 8/10
