Valérie Tasso, az újságíróból lett luxuskurva (muhahaha, van visszairányú fejlődés is!) szókimondó és kíméletlen önéletrajzi bestsellerének laza filmadaptációja ez 2008-ban, Christian Molina által rendezett spanyol film. Az Egy nimfomániás naplója azonban se nem szókimondó, se nem kíméletlen, viszont alapvetően egy rossz film.
Nem tudom, Valérie miket írt magáról a könyvében, az interneten található részletekbe beleolvasva kvázi pornót képzelek el, ehhez képest Molina filmje a kereskedelmitévé-kompatibilis erotikus filmek szintjét hozza, gondosan alsónadrágba és ágyneműbe burkolt, kókadt fütyikkel, frissen epilált fanszőrzetekkel, álsóhajokkal, és tagadhatatlanul esztétikusan fényképezett ágybeli tornamutatványokkal. Tehát "viharos tengerként ziháló hasra forró lávaként kilövellő" érzelmekre ne számítsunk. Ez talán nem is baj, hiszen mindenkinek van az otthonában kábeltévé, a kábeltévén pedig pornócsatorna, valamint az interneten is könnyen beszerezhető néhány kattintással az efféle élmény, az már viszont baj, hogy a nimfomániás nőről, mint olyanról, annál többet nem tudunk meg, minthogy állandóan kúrni akar. Nahát, ki gondolta volna! De hogy szegénykém hogyan éli meg ezt a nem egészen normális állapotot, hogyan van ez kihatással munkájára, érzelmi és lelki életére, családjára, arról szinte semmi nem jön le ebből a filmből. Ehelyett jónéhány stációját látjuk Valérie férfifaló életének, a fentebb jelzett erotikus(nak szánt) ágybalettek sűrű citálásában, melyek következtében a nő egyre mélyebbre süllyed szociológiai értelemben, ám egyre közelebb kerül saját vágyainak megértéshez. Ezt persze mi úgy tudjuk meg a filmből, hogy ő mondja el nekünk. A végén Valérie megnyugszik: Hurrá, én egy nimfa vagyok. Nahálistennek, tényleg? Mi tartott eddig? A film első mondata az a közhely, miszerint az a férfi, aki sok nővel hál, az egy irigyelt macsó, ám az a nő, aki sok férfivel hál, az csak egy ócska kurva. Mit mondjak még? Jó, hogy Valérie inkább kurvának állt, és nem maradt újságíró... Asanisimasa: 2/10
