Persze, hogy spoileres lesz. Dexter negyedik évadában már messze nem az a kérdés, hogy szerethetünk-e, drukkolhatunk-e egy sorozatgyilkosnak, hanem inkább az, hogy egy alapvetően brutális, bár tetteinek indoklásában nem keveset moralizáló darabolós gyilkos története mennyi melodrámát, sőt, picsogást bír el. E negyedik évadban mi tagadás, elég sokat.
A sorozat szakít azzal az alapdramaturgiával, hogy van egy egész évadon átívelő főeset, és epizódonként Dexter (még mindig Michael C. Hall), jó sztahanovistaként, megold mindig még egyet-egyet, fináléban pedig jön a fóliázás, szike, mintalemez. A főeset megvan, ráadásul kiváló gonosszal, a John Lithgow egészen vérfagyasztó látszólag békés családapaként, templomi kórusvezetőként, satöbbiként. Közben pedig igen sajátosan, példátlan brutalitással dolgozza fel sanyarú gyermekkorát, minek eredménye rengeteg hulla. Dexter azonban veszi a lapot, és a végére teljesíti is hivatását, hiszen végül is erről szól a sorozat. Akad néhány mellékeset is, de feltűnően sok epizód záródik a megszokott kivégzéses finálé nélkül, ehelyett Dex családi élete bonyolódik, párhuzamosan Laguerta hadnagy és Batista örmi is teljesen egymásba gabalyodnak, de Debra érzelmi élete is komoly hajtűkanyarokat vesz ebben az évadban.
A főcím a régi, még mindig a legesztétikusabb, legétványgerjesztőbb a mezőnyben, tökéletesen megelőlegezi a sorozat fanyar, bizarr, fekete humorát - ami ezúttal szinte kizárólag Dexter belső monológjaira szorítkozik. Debra szájából persze hull a kapa kifele, Masuka sem fogja vissza magát perverz beszólásaiban, ezek azonban már rutinszerűen durrannak el, itt, a negyedik évadban már észre sem vesszük. A sorozat krimi- illetve thrillerjellege azonban erősen tompul a feldúsult melodramatikus történetelemek miatt, ami a sztorit és Dexter személyiségét is közelebb hozza az átlag családhoz, miközben mondjuk, a számítógép-programozó apuka és óvónő anyuka összebújva elheherészik egy epizódon, miközben a gyerekek már ágyban vannak, belül jól elmorfondíroznak azon, ha ők is ilyen tökös legények lennének, mint Dex, akkor az a bunkó főnök se ugrálna annyit, satöbbi. Egyáltalán, a melodráma jól kontrasztos a pszichopata Dexterhez. Viszont így picit unalmasabb is lett a sorozat. De a Lithgow által alakított Hármas becenevű szörnyeteggel való nagyívű összeütközésnek is szép tér nyílt így, hogy nem lett ez az évad szétaprózva, mindenféle apró-cseprő gonosztevők helyére rakásával. Talán soha nem is lett ilyen szépen bemutatva egyetlen ellenfele sem Dexternek, mind pszichológiájában, mind családi körülményeiben, mind történetében.
Tehát. Picit visszavettek az alkotók a tempóval, ami azért a kifulladáshoz még nem elég, csak a hardcore szeletelős rajongóknak adhat okot a fanyalgásra. Az évad-finálé brutális cilffhangere azonban azzal kecsegtet, hogy az ötödik évadban egy igen dühös Dexterrel fogunk találkozni, és értelemszerűen a melodrámának sem nyílik majd ekkora tér, mint ebben a negyedik évadban. Asanisimasa: 7/10