Nos, ez az érdemtelenül DVD-forgalmazásra kárhoztatott film azt vizsgálja meg, mi van, ha nincs kéznél Jack Bauer. Terroristás film az Elképzelhetetlen, de nem igazán annak akció vonulatába tartozik, hanem inkább a terrorizmus, illetve az ellene való védekezés morális, erkölcsi vonatkozásait veszi górcső alá, egy sűrű atmoszférájú kamaradráma keretében.
Egy férfi videoüzenetben közli, hogy három különböző amerikai nagyvárosban atombombát rejtett el, melyek fel fognak robbanni, ha nem teljesítik követeléseit, amit majd később hoz nyilvánosságra. Ugyanez a férfi áll mozdulatlanul, egy helyben már 23 perce a forgalmas bevásárlóközpontban - jellemző a 0911 utáni Amerikára, hogy 23 perc kell ahhoz, illetve ennyi elég arra, hogy valakit gyanúsnak nyilvánítsanak a biztonsági erők - az illetőt lefogják. Kiderül, echte amerikai, de sajátos életpályája nyomán áttért a muszlim hitre. A pali viszonylag nyugodt, s mint kiderül, valaha a hadsereg robbantási szakértője volt, Iránban is szolgált, és igen, hozzáférhetett nukleáris hasadóanyaghoz. Muszáj tehát komolyan venni. A film tulajdonképpen vallatásának története, egy meglehetősen feszült kamaradráma keretében, melynek szereplői Juszuf, a terrorista, H, a CIA hivatásos vallatója, valamint Helen Brody, az FBI terroristaellenes ügynöke.
A film azt a nehéz és bonyolult kérdést veti fel, meddig lehet elmenni a terrorizmus elleni harcban, a védekezésben lehet-e olyan embertelen módszereket alkalmazni, amely ellentétes minden demokratikus alkotmánnyal, lehet-e információért cserébe valakit kínvallatásnak alávetni, illetve hozzátartozóinak életével zsarolni? Tegyük fel, hogy ez az ember igen komolyan veendő atombombával fenyegeti az Egyesült Államok több milliónyi állampolgárát. A több millió ártatlan amerikai életének védelmében meddig mehet el egy amerikai kormányfelhatalmazással, akár embertelen eszközöket is igénybe vevő ügynök? Mi van ha a terroristának van igaza, de legalábbis meglehetősen akceptálhatóak indokai? Mi van, ha mégis blöfföl, és csupán 10 perc nyilvánosságot akar magának, indokolt-e ilyen esetben az ellene foganatosított, törvénytelen és brutális eljárás? Dicséretére legyen a filmnek, hogy meg sem kísérel válaszokat adni ezekre a nehéz kérdésekre, valószínűleg ezért is maradt DVD-dobozban. A nézőre hagyja a komolyabb, összetettebb válaszok megkeresgélését, ráadásul a filmben el is rejtett néhány igen meggyőző, savas ellenérvet a kapásból adható radikális változatokra .
Sok kritikus hiányolja, hogy a film nem ad válaszokat: szerintem ha meg adna, akkor egyből kapná is a szájbarágós, és didaktikus bélyegeket, hogy csak a finomabbaknál maradjunk. Szerintem Gregor Jordan a legjobbat választotta, amikor nyitva hagyta a filmet, bár így a szájtáti tömegek nyilván hőbörögnek, mert gondolkodniuk kell, ráadásul, meglehetősen kényelmetlen dolgokon. A kamaradráma feszült és elegánsan felturbózott suspense-ét ügyesen viszi végig, mégha nem is tudja/nem is akarja feloldani. A vallatás erőszakos jelenetei sem mennek messzebb, mint Jack Bauer néhány hírhedt megoldása, tehát bőven belül vagyunk még a 16-os karikán. Michael Sheen egészen átütő alakítást nyújt Juszuf szerepében, nagyon ráfér már valami egészen komoly elismerés, hiszen a legszínesebb kortárs színészegyéniségek egyike. Samuel L Jackson is egészen jó a nem kicsit pszichopata H szerepében, van néhány igen hátborzongató jelenése. Nekem nincs bajom Carrie-Anne Mossal (Helen) sem. Jobb, érzelmesebb és drámaibb, mint a Mátrixban, az biztos. Merész kérdésfelvetéseivel, ügyesen bonyolított, feszült hangulató cselekményével, valamint a különösen Michael Sheen remeklésével témájában, műfajában messze átlagon felüli film az Elképzelhetetlen. Asanisimasa: 8/10