A Blissfully Yours Joe barátunk (ahogyan a relatíve fiatal thai filmmágust, Apichatpong Weerasethakult nevezi szokásosan a lusta nyugati sajtó) második nagyjátékfilmje, de már hiánytalanul felsorakoztatta benne szinte a teljes motívumrendszerét, melyet a legutóbbi, sokak megrökönyödésére Cannes-ban Arany Pálmával jutalmazott Boonme bácsi (stb.) című különleges filmjében, és addig az összes többiben, különböző variációkban és eltérő kontextusokban már a nézők elé tárt. A bimbózó szerelem, és közvetlen velejárója, a szexuális vágy itt egyenesen a leitmotiv. De a film, mintegy in medias res, egy orvosi rendelőben indít, ahol kissé abszurd, hosszas dialógot hallhatunk-láthatunk a thai módon elragadóan türelmes orvosnő és a furcsán viselkedő páciens, valamint kísérői között. Hogy mi miért olyan, amilyen, ki miért viselkedik úgy, az csak a film végére derül ki. Majd ki-ki a 
dolgára. Autózunk az észak-thaiföldi csodálatos tájon, pálmafás ligetek, rizsföldek, mészkősziklák, pálmafák, rizsföldek, mészkősziklák, pálmafák, rizsföldek, mészkősziklák. A forgalom ritkás. A gondolatainkba merülünk, amiben Joe barátunk nem akadályoz, sőt a hosszas utazó szekvencia kifejezetten valamiféle meditációra, elernyedésre, elménk kiüresítésére szolgál. Soha, sehol máshol nem éreztem olyan végtelen nyugalmat, mint amikor hosszú autóbuszutakat tettünk Thaiföldön, Kambodzsában, és csak bámultam kifelé az ablakon, néztem az elsuhanó rizsföldeket, azt a harsogó, üde zöldet, ugyanezt idézte fel ez a film is, legalábbis ebben a részében.
Már legalább 50 perce utazunk Joe barátunk szellemi vezetésével, amikor hirtelen harsány, idióta módon vidám thai popzene harsan (Jé, eddig nem is volt zene a filmben...), és a kezdő FŐCÍM. Arcátlan, pimasz gesztus, ilyet még a dilettánsok sem engednek meg maguknak, csakis a zsenik. Funkciója van az ébresztőnek: megérkeztünk a dzsungelbe, ami szintén fontos szimbólum. A burjánzó életerő, a rejtélyek és misztikum világa: Nem félsz? Talán még halott japán katonák szellemei is járnak itt! Csend van. Lombok susognak a lágy szélben, egy moszkító zümmög valahol. Napfény szűrődik át a levelek között. A fiú szinte kitépi magát ruháiból. Banális csevegés - általuk ismerjük meg szereplőink történetét. Piknik, újabb állandó motívum. Csobogó patak, amelyik egy erdei tóba vezet - a tó a végtelen természet öle, minden dolgok kezdete és vége, ahol csodák rejtőznek. Majd egzakt kúrás a természet kemény ölén. Kurva karenek, ellopták a motoromat! Majd csend. Hol vagyok? A fiú izmos háta ívbe feszül, amikor szájával kielégíti őt a lány. Megérteni a vágy természetét. A víz milyen békésen csobog. A hangyák! Nagy, vörös hangyák. Mézédes, kis piros bogyók a bokor ágain. A víz ahogy csobog. Nem történik semmi, fekszünk egymás mellett, együtt vagyunk.
Nincs történet a filmben, legalábbis a mi Biblián és görög tragédiákon alapuló értelmezési technikánk szerint. Szabad áramlása van a dolgoknak csupán, nincs eleje és nincs vége, hiszen minden körforgásban van. Az út, melyen jársz, nem ott kezdődött, ahol ráléptél, és nem ott végződik, amikor megállsz, és lelépsz róla. Ilyen Joe barátunk filmje is (és mindegyik, amit láttam), nem a történetek katarzisra kihegyezett tanításával akar megérteni dolgokat, hanem valamiféle filmes transzcendentális meditációval, költészettel, csenddel, vagy csak természetes zajokkal, az elménk teljes kiüresítésével mintegy ráhangol a megérteni kívánt dolgok frekvenciáira, és ha hagyjuk, ha képesek vagyunk átengedni magunkat ennek, akkor ráérzünk lényegükre. Nem való ez a szórakozás mindenkinek, mint ahogy nem alkalmas mindenki az agykontrollra sem, a meditációban is elalszik, ahelyett hogy éber ürességben lazuljon el, a masszázs is fájdalom és gyötrelem, nem pedig gyógyító energiák jótékony gerjesztése. Ambient-film. Közben meg azért, egy szertelen, virgonc pasi ez a Joe, néhol nem átall belerajzolni, RÁrajzolni a filmre, illusztratív, asszociatív kis ábrákat, máshol meg elmond egy verset... Láttam buddhista szerzeteseket kosárlabdázni, focizni, kis hordozható tévén aktuális thai szappanoperát nézni és közben felszabadultan vihogni és tátott szájjal bámulni valamilyen csiricsáré, csillogó izét a piaci árus standján. De láttam tizenéves boncot fenségesen komolyan, tekintetében Buddha végtelen bölcsességével, ahogy hallgatta a neki gyónó (?) idős nénit. Asanisimasa: 8/10
