Vigyázó szemeinket már régen nem napnyugatra, hanem a távoli keletre vetjük és nemcsak azért, mert a Föld népességének túlnyomó többsége él ott, hanem a bolygó gazdasága is ott kulminál, miközben itt éppen döglődik. A térség egyik meghatározó központja Hongkong, ahol azért - mint azt a Dream Home (aka Álomotthon) című film nyitó inzertjéből megtudhatjuk - nehéz az élet. Az átlagkereset 250 ezer forintnak megfelelő helyi dollár, ami a lakosság negyede nem ér el, miközben a lakásárak messze a csillagok fölé nőnek. (Egy normál 56 nm-es lakás hozzávetőleg 175 millió forintnyi(!) helyi pénzbe kerül, de ha tengerpartra néző pecót szeretnénk, ennek akár a többszörösét is ki kell perkálnunk. Szóval, ha az ottani lakosság negyedét kitevű szopóágjába születtünk, akkor a magyarországi svájci-hitelhorror maga lehet a mennyország Kánaánja.) Lakáshoz jutni eképpen kvázi lehetetlen, így Pang Ho-Cheung filmjének bájos főszereplője kissé dühös is lesz, aminek eredménye egy rendkívül kreatív fantáziával kivitelezett tomboló hentelés, amilyet nemigen látni még a legvadabb gore-filmekben sem.

Különböző társadalmi problémák meglepő, sőt olykor kifejezetten provokatív, botrányszagú megjelenítései eddig is előfordultak a távol-keleti filmművészetben, amit azonban e filmben Pang koma elővezet, annak fele sem tréfa. Én végignézetném ezt a filmet az összes magyarországi hitelintézet összes felelős vezetőjével, valamint a lakástámogatási rendszer állami felelőseivel, mintegy miheztartás végett, hogy mit hozhat ki, akár egy bájos telefonmarketingesből a megoldatlan és kilátástalan lakáshelyzet. Látva Cheng Lai-Sheung kisasszony a valóságban is megtörtént(!!) sztoriját, és elképzelve azt az ő minden bizonnyal belbudai nappalijukban, szerintem igen gyorsan megoldás születne a magyar lakáshelyzet összes problémájára, az elkövetkezendő ötven évre előre. Főleg, hogy végül is Cheng kisasszony a film végén szomorú szemekkel hallgatja tengerre néző, frissen megszerzett lakásában a Lehmann-bankház bedőléséről szóló, közelmúltbéli, igen rossz gazdasági előjeleket a falra festő híreket...

Mint filmmel, az Álomotthonnal nehezen tudok bármit is kezdeni: esztétikai, kriminológiai, pszichológiai és erkölcsi, etikai értelemben egyaránt tökéletesen felesleges és indokolatlan az a mészárlás, amit a csaj elkövet, tök mindegy, milyen cél érdekében. Az egy dolog, ha ez egy valóban megtörtént őrült tett, ezt filmben így, ilyen részletekbe menő alapossággal megmutatni, csakis öncélúlag, pornografikus indíttatásból lehet, ez azonban kapásból negligál minden társadalmi kritikára, üzenetre utaló bármilyen mögöttes tartalmat. Így ez a Dream Home csak egy ultraerőszakos gore marad - annak viszont igen figyelmre méltó darabja. Például a törött ágyléc ötletesen végigvitt motívuma egészen biztosan sokáig az agyamba fészkelte magát, nem kevésbé az a szó szerint gyomorforgató kép, amikor az egyik páciens éppen rá próbál gyújtani kiontott belein ücsörögve. Asanisimasa: 5/10