Talán soha, senki nem fényképezte még a Balaton-felvidék Badacsony-környéki tájait olyan meleg, óarany színekkel, mint Gózon Francisco az Eszter hagyatéka című Márai-adaptációban. Provance-t, Toszkánát szokás így fotózni romantikus filmekben, ám így most már mi is büszkén mutogathatjuk, lángoktól körülölelt kis hazánkban is vannak ám szép tájak - már, ha eddig ezzel nem lettünk volna tisztában. Ezekért a képekért, azért az elbűvölő kis kúriáért, ahol e film játszódik, az árnyas lugasért, valamint a hibátlan színészi telejsítményekért érdemes megnézni e filmet.
Sipos József is tulajdonképpen hibátlanul mondja/mondatja fel Márai szövegét, nem hiszem, hogy akár egy 'és' is kimaradt volna belőle, egész egyszerűen az irodalmi alapanyag nem alkalmas ennél többre a filmvásznon. Anélkül, hogy túlzottan belemennék Márai szövegeinek irodalomkritikai elemzésébe, azt le kell szögezni, hogy az ilyen, alapvetően monológokból, hosszas -és igen modoros, körmönfont és mesterkélt- párbeszédekből álló szöveg inkább működik rádiós hangjátékban, vagy talán színpadon, mint képernyőn/filmvásznon. A színészek, Törőcsik, Cserhalmi és elsősorban Nagy-Kálózy becsülettel megküzdenek vele, és nem ők tehetnek arról, hogy ebbe a vég nélküli, múltba révedő, önelemző-emlékboncolgató mélázásba, monoton lelkizésbe a néző egész egyszerűen, tűrőképességétől függően, de igen hamar beleun. A filmnek nincs érzékelhető dramaturgiai íve, nincs ritmusa, sztorija is alig-alig, így tulajdonképpen, végül azt sem tudjuk, miért néztük végig. Mindenki szépen, sorban elmondja sok-sok évvel ezelőttről eredő búját-baját, aztán nagyjából ennyi. Marad minden a régiben... de legalább a táj szép, a hangulat pedig bájos és megejtő. Kicsit mélabús, nosztalgikus visszapillantás a sosemvolt, vagy csak igen kevesek által megélt "régi, szép időkre". Asanisimasa: 3/10
