A filmes világban a producer általában minden dolgok legfőbb tudója, ő a kezdet és a vég és az őseredő. Ha ő nincs, nincs film sem, hiába van zseniális ötletek birtokában az író, vagy a rendező. A dán/francia Mia Hansen-Løve, az ismert francia filmproducer, Humbert Balsan tragikus öngyilkossága kapcsán arról elmélkedik filmjében, ha meghal a producer, mi lesz a filmmel és mi lesz a családjával…
Humbert Balsan
Balsan neve ismerősen csenghet a magyar filmbarátok számára is, ő volt Tarr Béla Londoni férfi című filmjének francia koprodukciós partnere, aki máig sem teljesen tisztázott okokból, éppen a film forgatása közben lett öngyilkos, komoly veszélybe sodorva annak létrejöttét. Erre is utal Hansen-Løve filmjének jónéhány jelenete. Szó van a filmbéli, Grégoire Canvel nevű producer mániájáról, egy kelet-európai rendezőről, akinek támogatásáról minden barátja le akarja beszélni, hogy nézhetetlen, biztos bukó filmeket csinál, ám akit ellenükben Canvel mégis teljes mellszélességgel felvállal. Ez persze, lehet bármelyik erős ambíciókkal rendelkező filmrendező, de mi tudjuk, hogy ez csak a mi Bélánk lehet, aki épp a napokban biggyesztett frappáns pontot jelentékeny, ám sokat támadott életműve végére. A filmbéli producer figurájának ihletője, Humbert Balsan amúgy jelentős 
figurája volt a francia filmnek. Gazdag dél-francia családba született, már gyerekként a film volt a mániája. Jó anyagi körülményeinek köszönhetően nem kellett megélhetési filmesként kenyerét keresnie, hanem kedvére kísérletezgethetett. Színészként játszott a legendás Robert Bresson Szent Grál-misztériumában, a Lancelot, a Tó lovagjában, majd a hetvenes évek végétől producerként dolgozik. Nevéhez fűződik több arab származású alkotó arab tematikájú filmjének elkészítése, pl. Elia Suleiman kitűnő Deux ex machinája, de dolgozott Tarr mellett olyan ismert, európai művészfilmesekkel, mint Lars von Trier vagy Claire Denis, bizonyítva, hogy nem hátrál meg a nehéz feladatok elől. Vélhetőleg önzetlensége és filmimádata lett halálának oka, csakúgy, mint filmbéli alteregójának: Canvel is svéd, meg orosz művészfilmekkel foglalkozik, az egyik alkotásból hosszú jeleneteket is láthatunk, amiből nem egy kifejezett csihipuhi blockbusterre következtethetünk.
Grégoire Canvel
A Louis-Do de Lencquesaing (már ez a név megér egy Oscart) által alakított filmbéli producer külsejében is hasonlít Balsanra, az igazira. Alapvetően nem egy pöffeszkedő, szivart pöfékelő, nagyképű és nagyhangú filmproducer-sztereotípiát látunk. Canvel halkszavú, intelligens úriember, higgadtan tárgyal még a legnagyobb krízis közepette is, és mindig van egy jó szava még az iroda leghátsó sarkában gubbasztó gépírólányhoz is. Legfőbb ismertetőjegye a füléhez tapasztott mobiltelefon és a cigaretta. Két kisebb, és egy nagyobbacska lánya, valamint felesége imádja, még akkor is, ha csak röpke órákra látják hétvégente, és akkor is sokszor telefonál. Nézzük a filmet, érezzük a baljós jeleket. Egyre jobban tornyosulnak Canvel feje fölött a hitelezők, a bankok által feltornyozott hullámok, de egyszerűen fel sem tételezzük, hogy ez a higgadt, nyugodt ember megroppanhat alattuk. Éppen ezért váratlan és sokkoló öngyilkossága, melyet a film közepén elkövet. Utána egy másik film kezdődik el…
Az élet a halál előtt, és után
Hansen-Løve Gyermekeim apja című filmjét nemes egyszerűséggel két élesen elkülönülő részre tagolja, az elválasztó éles mezsgye pedig nem más, mint a filmbéli producer öngyilkossága. Az első részben közeleg az apokalipszis, a másodikban pedig azt látjuk, mi maradt utána. Érdekes módon, a film alaphangulata, az ominózus öngyilkossági jelenetet kivéve, egyetlen pillanatig sem komor, sőt, kifejezetten derűs. Az első rész azon jelenetei, amelyek Canvel családi körben eltöltött óráit mutatják meg, kifejezetten vidám, bohókás, meghitt, és ami nagyon fontos, egy másodpercig sem művi, erőltetett, hanem laza, természetes és magától értetődően boldog pillanatok. Nagyon-nagyon ritkán látni játékfilmen a boldogságnak ilyen hiteles megjelenítését. Emellett hasonlóan érdekesek (persze, lehet, hogy csak a magamfajta filmbuzik számára) a produceri iroda életének, a filmkészítés vitáinak, kompromisszumainak, alkuinak pontos és szintén hiteles jelenetei, melyeket a rendezőnő ügyesen hangol olyanra, hogy azok dramaturgiailag pontosan a film fordulópontjához vezessenek. A második részben Canvel hiányának, „örökségének” feldolgozásáról van szó, hogyan próbál helyébe lépni felesége, hogyan küzdenek a hitelezők által küldött felszámoló-biztossal, hogyan varrják el a félbe maradt filmprojekteket, és elsősorban, a lányok és a család hogyan dolgozza fel apjuk elvesztését. Tipikusan nőies, lelki folyamatokat analizáló film a Gyermekeim apja, amit a szemtelenül fiatal (sz. 1981) dán-francia rendezőnő magabiztosan és pontosan abszolvál, finom humorral és okos érzelmességgel. Asanisimasa: 7/10
