Ha a wikipédia Johannes Anglicusról szóló szócikkelyét hozzávetőleg hitelesnek fogadjuk el, és végül is miért ne tennék, akkor Sönke Wortmann Johanna, a nőpápa című monstre, összeurópai mozija által elmondottak, elhanyagolható nüanszokkal ennek gyakorlatilag 
szóról-szóra megfelelnek. Tiboru mester remek Konteó-blogjára való, több mint ezer éves történetről ennyi hitelesség éppen elég is, hiszen ekkora időtávlatból minden érvre van ellenérv, és viszont. Egy alapvetően történelmileg és ideológiailag is férfiak által irányított (mondjam, hogy hímsoviniszta?), nagyhatalmú egyházba, az isz. 800-as években, tehát még a setét, nagyon-borzalmas középkor legeslegelején beférkőzött férfit játszó nő, akit aztán még pápává is választanak! Ez olyan skandallum, aminek töredékéért is megégették az embert nem sokkal később.
Wortmann filmje szépen, németes precizitással meséli el Johanna megrázó történetét, nem hagy ki egyetlen kronológiailag fontos momentumot sem. Johannát a Baader-Meinhof csoport című filmből már ismert, érdekes arcú Johanna Wokalek alakítja, a film képesköny-jellegének megfelelően, látványosan. Fizimiskájával nagyjából el tudja érni, hogy mi nézők is elhiggyük azt a nonszenszt, hogyan nem bukott le egy nő hosszú évtizedeken keresztül a kizárólag (?) férfiakból álló papi közösségekben. Nincs baj a film kiállításával sem, még a tömegjelenetek is látványosak, az egyebekben pedig kellékről kellékre, látunk még lefejezést is, meg leprásokat, a tökéletes illúzióra törekedtek az alkotók. Van jó kis szájbarágó is a nők hajdani sanyarú sorsáról, ám mégsem csak ettől válik a film képeskönyvvé, hanem inkább mindezek összességétől. Minden stimmel, minden hibátlan, mégis lelketlen és valahogy üres az egész film. Olyan valahogyan, mint egy telecsicsázott karácsonyfa, alatta rengeteg ajándékkal, az asztalon ínycsiklandozó finomságok, azonban azt boldogtalan, mosolytalan emberek ülik körbe, faarccal. Sokkal nagyobbat ütött volna kevesebb csicsával, de több érzelemmel, drámával. Asanisimasa: 5/10
