A jelenleg futó tévésorozatok minden bizonnyal egyik legszínvonalasabb, egyben leglazább, legkúlabb példánya a magyar tévékben (természetesen) eddig még nem látható, jelenleg három befejezett évadot megélt Sons Of Anarchy. Ősszel indul az eredeti anyacsatornán, az amerikai FX-en a negyedik. Hál'Istennek, az internetet már nem kell feltalálni...

A sorozat kreátora Kurt Sutter, címadó témája pedig egy fiktív, nyugat-kaliforniai motorosbanda, amelyik a szintén kitalált Charming nevű városkában székel. A Sons Of Anarchy színleg egy autó- és motorszerelőműhelyből, valójában azonban fegyverkereskedelemből és egyéb törvénybe ütköző dolgokból tartja fenn magát, szoros együttműködésben a megfelelően korrumpált rendőrséggel. Érdekes módon, ez a törvényen kívüli szövetség általában egészen jól működik, Charming városkája békében él. A sorozat egymással is szorosan összefüggő epizódjai természetesen nem eseménytelenül peregnek, a banda dolgozik, "munkájából" kifolyólag folyamatosan összetűzésbe kerülnek konkurens bandákkal, feketékkel, ázsiaiakkal, mexikóiakkal, neonáci fehérekkel, valamint a szövetségi szervezett bűnözés ellen harcoló ügynökökkel egyaránt. Mivel egy tévésorozatot értelemszerűen nemcsak a célközönség (jelen esetben Harley-fétisiszta, sörissza, aktív és exrockerek) nézi, így a banda alapsztoriját rendre átszövik a témához első hallásra furán passzoló melodramatikus szálak is, hogy az asszony se unatkozzon közben. (Vajon ezért játszik majd' minden keménykedő rockzenekar émelyítően nyálas lassú számokat is?) Az alkotók részéről tudatosan felvállalt, funkcionális shakespearei allúziók (lásd: Hamlet) pedig tovább emelik a szövevényes történet fényét.

Persze, nem mondom, hogy kapkodja az ember a fejét a száguldó akciósorozatot nézve, mondjuk Jack Bauer egyetlen órájában több akción ment át, mint itt a Sam Crow-val egy évad alatt történik, de a motoros lét az ilyen komótos életforma. Egy magára valamit is adó chapter-tag sohasem száguldozik városának utcáin, hanem méltóságteljesen végigvonul a főutcán, büszkén feszítve böhöm Harley&Davidsonjának nyergében. A motor hangja sem üveghangon süvít, hanem rekedtesen, de erőteljesen hörög. Sőt, horkant. Szóval, így ketyeg a sorozat is, amely gyorsan magához vonzza a törvényen kívüli, bár inkább sajátos, meglehetősen szigorúan vett törvényszerűségek szerinti szabad élet iránt vonzódó nézőket.

Hogy mennyire jól jól megírt és jól megcsinált sorozatról van szó, azt mi sem mutatja jobban, hogy szinte egyből a SOA mellé állunk, akiknek még a legrohadtabb, legperverzebb alakja (Tig - Kim Coates) is szimpatikusabb, mint a tulajdonképpeni jó oldalon álló szövetségi ügynökök. De a velejéig korrupt rendőrkapitány is kifejezetten pozitív szereplő a történetben, míg oktondi, szabálykövető Igazságos János-helyettese negatív (általában). Fegyverkereskedők, na ja. Persze, így filmen könnyen asszociálhatunk a western-klasszikusokra is, ahol az igazi nagy hősök mind törvényen kívüli arcok voltak, akik gondolkodás nélkül előkapták a Coltot, ha úgy hozta a forgatókönyvírói szeszély. A fegyvertartás Amerikában egyébként is állampolgári jog, ami még a békés, boldog Vadnyugati időkben gyökerezett meg. De hát a SOA öl is, mit azt látni fogjuk/láttuk a sorozatban, méghozzá igen sokszor... Mindazonáltal, egy percig sem merül fel, kinek van itten igaza. Attól függetlenül, hogy mind a helyszín, mind maga a Sons Of Anarchy nevű motorosklub kitalált, általuk a sorozat mégis igen valós, reális képet fest az amerikai társadalom ezen, a valóságban is létező szegmenséről. Konkrétan nem esik szó olyan fennkölt fogalmakról, mint hazaszeretet, hűség, erkölcs és etika, mégis a sorozat igen hitelesen ad ezekről képet. Élő, húsvér figurákat látunk a képernyőn, akik sokkal érvényesebbek és természetesebbek, mint ezek hazai majmolói, mondjuk az elpuhult vegyesbolt-tulajdonosokból és cukrászokból álló nagyon-nem-kóser motorosok megszentelve is műmájer bagázsa.

Illő a sorozat zenei kísérete is, levegős, tökös, ritmikusan zakatoló, egyáltalán nem ciki rockzene, amely néha lazán csúszik át a szintén idevágó countryba. S ha a SOA éppen feketékkel konfrontálódik vagy a mexikói Mayanssal vív, akkor értelemszerűen ganxta-rap, illetve texmex-hiphop felhangok keverednek fölé.

A fő karakter a SOA alelnöke, a Charlie Hunnam által alakított ifjú Jax Teller, (vö: Hamlet), erős, független férfi, akinek apja volt a banda egyik alapítója, és aki egy titokzatos könyvön át gyakran szól fiához (vö: Hamlet apja szelleme). A banda vezetője Clay, akit Ron Perlman alakít, (vö: Claudius), aki jelenleg Gemmával (vö: Gertrud), Jax anyjával él. Gemmát Al Bundy vörös sárkányaként megismert Katey Sagal alakítja, remekül. Pazar és sajátos módon szeretnivaló mellékkarakter a korrupt rendőrkapitány szerepében Dayton Callie, azonban utálni élvezettel lehet (a valójában jó) helyettesét is, akit Taylor Sheridan formál meg. Amikor azonban a mérhetetlenül unszimpatikus, arrogáns June Stahl szövetségi ügynök fejét egy alkalommal szétverik egy kihallgatóasztalon, akkor azon hangosan felsikkantottam örömömben - Ally Walker személyében az egyik leggecibb karaktert alkotta meg a tévésorozat-történelemben, annak ellenére, hogy a józan logika szerint ő is elvileg egy pozitív szereplő, a rend és törvényesség őre. Szóval, így megy ez Charmingban... Asanisimasa: 8/10 (Eddig...)