A rendező
Magyar nagyjátékfilmes mezőnyben talán viszonylag kevéssé ismert figura Molnár György, aki e furcsa, Ki/Be Tawaret című filmet is jegyzi, pedig már több mint harminc éve a pályán van. Elsősorban televíziós műfajokban alkot, melyek közül jónéhány ért el jelentős nemzetközi sikert, A varázsló álma című tévéfilmjét például a New York-i Modern Művészetek Múzeumának Televíziós részlege örök időkre archiválta 1990-ben. Csáth Géza - hisz' róla, az ő írásai alapján szól a film - így ebben a formában is bevonult a világtörténelembe. Molnár előszeretettel dolgozik magvas irodalmi alapanyagból: Csáth-ot már említettem. A rossz orvos például Kosztolányi, az Egyszer élünk Tar Sándor, az Anna filmje Esterházy művéből készült, de sokszor szolgált Molnár-filmek alapanyagául Füst Milán, Békés Pál, Szerb Antal és mások több műve is. Jelenlegi filmje a fiatal, excentrikus költőnő, Karafiáth Orsolya önéletrajzi ihletű írásai alapján készült. Molnár amellett, hogy több száz különféle műfajú tévéfilmet, és négy mozifilmet rendezett, a Képzőművészeti Egyetemen is tanít díszlettervezőket, bizonyítva mintegy azt, hogy egy televízióra készülő mű is készülhet képileg igényesen.
E film képi világa
is meglehetősen markánsra sikeredett, ám ez nem feltétlenül pozitívum. A mai filmpiacon, amikor százmillió dolláros, 3D-trükkökkel felturbózott látványmozikkal etetik a közönséget, igencsak szánalmasan fest afféle paintbrush-szerű szabadkézi óvodásrajzokkal effektezni egy játékfilmet, amely ráadásul messze nem gyerekeknek, hanem igencsak felnőtteknek szól. A greenbox már minden szinten elfogadott, csak nem az itt látható kőkorszaki szinten, ami inkább idézi a rettegett Rajnai András kísérleti videóit a televízió hőskorából (Televíziós mesék felnőtteknek), mint a mai korszerű technikát. A be-begyorsított burleszkjeleneteket még el tudom fogadni, de azt is csak sok szódával. Az egész film összes kezdetlegesen kivitelezett effektje tökéletesen felesleges, ezek olyan szinten idegenítik el a nézőt a történet követésétől, amit semmilyen dramaturgiai koncepció nem indokol. Egy állandó pénzzavarban küzdő mai magyar filmes produkciónak tökéletesen felesleges pénzkidobás efféle dolgokra költeni akár egy fillért is.
A sztori
Adott egy viszonylag jó karban lévő, középkorú nőgyógyász, akiért bomlanak a nők, s aki éjszakánként mégis harmincas évekbeli slágerek jazzfeldolgozásait fújja szaxofonján egy népszerű kocsmában. Ez tök jó, sok negyvenen túli értelmiségi ábrándozik efféléről, már ha ábrándozik még egyáltalán. A moziba viszont jelenleg elsősorban a 14-től legfeljebb 30-ig terjedő korosztály jár, akiket szerintem éppúgy nem érdekelnek egy kapuzárás előtt álló pasi nőügyei, mint hogy fújja John Coltrane modorában a régi magyar filmek betétdalait. Van a doki-szaxisnak egy fia, na, ő már inkább betalálhat a közönség érdeklődésébe, azonban ez az itt felvezetett metálos-sörözős karakter úgy hiszem, épp nem trendi manapság. Kettejük folyamatos konfliktusa mozgatja a filmet, közöttük pattognak a nők, a középkorú takarítónő, a szintén középkorú szerető, a srác volt csaja... na, ő a legérdekesebb. Bár rikító piros ancúgjai inkább hajaznak egy szemlátomást művészi ambíciókkal teli kékharisnyára, mint egy mai wannabe médiasztárra. Nyilván ő Karafiáth Orsolya filmbéli alteregója. Sok dolog nem történik vele sem, vándorol ágyról ágyra, fiútól apáig és vissza...
Groteszk lett
A film szándékoltan groteszk hangnemben kíván mesélni, nyilván költői képekben, egy budapesti, hatodik kerületi kissé zavaros család zavaros hétköznapjairól. A végeredmény azonban egy zavaros film lett, igénytelen képi machinációkkal, zavaros filozófiai, mitológiai utalásokkal, motívumokkal telezsúfolva, ami így összhatásában igen groteszk látvány, sajnos pont nem úgy, ahogy az alkotók elképzelték. Pedig Schlanger András (a doki) szimpatikus pali, imádom nézni, ahogy főz és szerintem szaxofonon is tud játszani, Kerekes Vica (a csaj piros cuccokkal) csodaszép és ráadásul tehetséges is... sajnos, egy elég rossz filmben. Szépen, hagyományosan, "vonalban" elmesélve ez egy szép, helyes és főleg szimpatikus film lett volna, de így ebben a groteszk burleszk-hangnemben valami egészen "izé" lett csak. Kár érte. Asanisimasa: 2/10
