Mai szemmel, szinte már-már pszichedelikus élmény megnézni az 1960-ban készült Tiszta égboltot, Grigorij Csuhraj alkotását. Ilyen színeket, ilyen kompozíciókat ma már nem látunk mozifilmen. Persze, a történet is szinte gyermekien naiv, tiszta és ábrándos, s bár azért nyomokban fellelhetőek a sztálin-barokk sematizmusának jegyei, a film éppen őszinteségével magával ragadó a mai napig. Mindig ajánlom, ha a Duna tévé előkaparja ezt a filmet, így ma is ezt teszem: Duna II, 19.30.
Aztán van még a Doktor Ház, szokásosan, ha nem unjuk még. A Hálózat megint mellényúlt, hiszen a Csapdában újfent nem az a kifejezett ábécévégi extragagyi, amit általában ez a periférikus csatorna szokott tolni. Az alapvetően a szemtanú-filmek sablonjára épülő akciófilm Dennis Hopper rendezésében és főszereplésével készült, melyet rajta kívül olyan nevek emelnek ki a középszerből, mint Jodie Foster vagy John Turturro. (21.00)
A Mezzon a minapi A király táncolból is megismert Lully (kép) egyik (általam) ismeretlen operája kerül adásba, 20.30-tól. A Bellerophont Christophe Rousset vezényli. (Minden bizonnyal ez az előadás lesz a mai...)