Nos, a részben méltán híressé vált Millenium-trilógia egy újabb csapot nyitott ki az eddig is szépen csordogáló svéd film „medencéjén”: Az Instant dohány szintén irodalmi (OK, ponyva-) alapokon nyugvó, hosszúkás, olykor igen kemény, máskor pedig igen furcsa mellékutakon kalandozó krimi-szerűség. Hollywoodi remake hamarosan.
Az alapanyag
Az Instant dohány című film a Svédországban nagy sikert aratott hasonló című könyv alapján született, melynek írója, Jens Lapidus, egy igazi playboy. Szemtelenül fiatal, gazdag és sikeres, az itt tárgyalandó film alapanyagául szolgáló könyv első megjelenése után egy évvel az egyik legnagyobb svéd divatmagazin a legjobban öltözött svéd férfinak választotta. Lapidus ráadásul már írói debütációja előtt is volt valaki, méghozzá a svéd bűnözői körökben legfelkapottabb védőügyvédként szerzet magának komoly hírnevet. 32 éves korára kisujjában volt az alvilág összes titka, és volt annyira „tökös”, hogy ezt ki is írta magából, persze nyilván „a könyvben olvasható eseményeknek, helyszíneknek és 
személyeknek a valósággal való egyezése pusztán a véletlennek köszönhető”. Bizonyíték erre, hogy Lapidus a mai napig él, boldog családban szintén ügyvéd feleségével és gyermekükkel, Stockholm belvárosában. Ennek ellenére, könyvének legnagyobb erénye a hitelesség, mind a különféle nemzetiségű maffiózók nyelvhasználatát, mind életkörülményeiket, mind egyéb szokásaikat illetően. A cselekmény bonyolítását illetően már meglátszik a jogászi előélet, hiszen gyakran időzik el részleteken, túl sok szálat akar párhuzamosan vezetni, így azonban a cselekmény kuszává, zavarossá válik, a figurák motivációi olykor elsikkadnak, az egész regény már ránézésre is terjengős. Ennek ellenére, már megjelenése évében elment belőle vagy 400 ezer példány, csak Svédországban. (Nyilván szeretnek olvasni a svédek a hosszú, téli estéken…)
A fő karakterek
Három tökéletesen különböző, ám nagyjából azonos rangú figura története az Instant dohány. Talán csak JW (Joel Kinnaman) emelkedik ki közülük egy picit. Az igazi szőke, magas, jó kiállású legény tipikus svéd, már külsejét illetően. Belülről valamiféle torz Julien Sorel: valahonnan északról származik, valószínűleg rossz körülmények közepette telhettek gyermekévei. Most a legmenőbb stockholmi gazdasági egyetemre jár és minden vágya, hogy gazdag legyen és bekerüljön a felső tízezerbe. Ennek érdekében szó szerint bármire hajlandó. Menő családokból származó egyetemi társai már befogadták, azonban előlük titkolja, hogy közben arab és más bevándorlókkal üzletel, valamint taxizik az éjszakában. Innen, az alvilágból kapja az esélyt a „nagy lére” (erre utal a film, ill. regény címe), ami természetesen igen „guzmis”. Kokaincsempészet, illetve pénzmosás, borítékolható végkifejlettel. A másik fő figura Jorge (Matias Padin), a chilei bevándorló, tipikus drogdíler-fejű fazon, tetkókkal, kapucnival és az összes „kellékkel”. Éppen börtönből szökik, nyomában a rendőrséggel és a szerb maffiával, akikkel függőben maradt elszámolnivalója van. A harmadik arc Mrado (Dragomir Mrsic), a szerbek „problémamegoldó embere”. Igazi, kőkemény és kíméletlen maffiózó, akinek azonban a valóságban baromi elege van az igen veszélyes életmódjából és legszívesebben kiszállna, és kislányával élné a polgárok szürke és boldog hétköznapjait.
Túlsűrítve
A közepesen terjedelmes regényt (kb. 480 oldal) a fiatal svéd filmesek generációját eddig főleg ifjúsági (szex, drogok és etnikai, vallási másság) témájú drámákkal képviselő Daniel Espinoza próbálta nézhető méretű filmbe sűríteni, közepes sikerrel. Nyilván a részletekben tobzódó, ágas-bogas cselekményű alapanyag ennek az egyik oka, a másik azonban a rendező (illetve a forgatókönyvíró) sara. Húzni tudni kell, vagy másképpen szólva, irodalmi adaptációkat készíteni egy külön szakma. Espinoza szépen elbirkózgat Lapidus krimijével, azonban sokszor a regény győz – a film sokszor akkor lassul be, amikor fel kéne pörögnie, és akkor pörög, amikor fújni kéne egyet. Persze, néha van, ami stimmel… A finálé otromba didaxisát már elfelejtettem, annyira feldühített. A szerb és az arab maffia miliőjének, jellegzetes rituáléinak, fazonjainak megjelenítése viszont filmen is igen jól sikerült, mint ahogy szépen mutat a svéd felső tízezer pökhendi nagyzolása is. Jók és főleg, hitelesek a párbeszédek is, én legalábbis elhiszem, hogy így, ilyen szavakkal beszélnek a Svédországban rosszalkodó arab, latin, szerb és más nációjú maffiózók. A film eme rétege színészileg is rendben van, beleértve Jorge és Mrado karakterét is. Aki viszont kilóg, az JW, a svéd fiú. Az egy dolog, hogy Kinnaman túl nyálas egy maffiával kokettáló pubinak, ezt egy jó színésznek azért el kell tudnia hitetni, de JW-vel ebben a történetben azért olyat fordul a világ, hogy ahhoz annál lényegesen több kell, mint amit ez a srác mutatni tud. Viszont akadnak a filmben tényleg jól megcsinált, feszült pillanatok is, expresszív, szinte vibráló közelképekkel, így az összkép vegyes. So-so, ahogy a művelt svéd mondaná… Asanisimasa: 6/10
