Szerelem második látásra (Last Chance Harvey, 2008) - Emma Thomsonnal és Dustin Hoffmannal mindent el lehet adni, még egy ilyen szögegyenes romantikus sztorit is - ebben egyetért a kritika nagy része. A két valóban nagyszerű színész -parádés, önironikus, fesztelen és őszinte- játékán kivül tényleg nincs mit nézni ezen a mozin, ez viszont annyi, hogy el is viszi az egész mozit. Joel Hopkins író-rendező kiváló meglátással semmi mást nem csinált, mint helyzetbe hozta e két zseniális színészt, hátradőlt és nézte őket. Nem tudom, a tizen-huszonévesek mit gondolnak erről a filmről, kicsit öregebbek már nyilván fogják az alapszitut: van úgy, hogy az ember, legyen bármilyen tehetséges, mégis lapátra kerül, van úgy, hogy semmi nem jön össze, még a családjában is előbbre van nála mindenki, van úgy, hogy lassan már tényleg lecsengetnek, és ilyenkor igen sokan összetörnek, összeomlanak, magukba zuhannak. Nekik viszont kifejezetten gyógyír lehet egy ilyen mellébeszélés nélküli, tömény pozitív életérzés-dózis. Kérem szépen, van még élet az ezüstösödő hajszálak után is! Van, amikor egy filmben, egy filmhez ennyi is elég, sőt ennél több lenne a sok: az asanisimasa beszavaz egy 8/10-et erre szép és egyszerű romantikus filmre.

A Cég - A CIA regénye (The Company, 2007) - A Ridley és Tony Scott produkálta 4,5 órás, 3 részes minisorozat gyakorlatilag ugyanarról szól, mint Robert De Niro egy évvel korábbi, (szerintem nem teljesen megérdemelten) sokat szapult hasonló témájú filmje, Az ügynökség, a világ egyik legnagyobb szarkeverőjéről, a CIA-ről. Mindkettő nagy lélegzettel, áttekintő jelleggel próbálja fellebbenteni a fátylat a Cégről. De Niro a "valósághoz csak a véletlen folytán hasonlatos" karaktereket felvonultató filmjének központi figurája éppen az az Angleton (ott Wilson), aki itt (és hát a valóságban is) kulcsfigura, Michael Keaton szigorú alakításában egy bulldog szívósságú, üldözési mániáját mindig munkára fogni bíró bürokrata, s mint ilyen félelmetesebb, mint maga a texasi láncfűrészes faszi. A háromrészes film, vagy minisorozat (ahogy tetszik) jó hosszan kibogozott, szövevényes sztori, melyben három, a titkosszolgálatok hálójába került egyetemi jóbarát sorsán keresztül megyünk végig a huszadik század második felének fontos momentumain: a hidegháborún, a kubai Disznó-öböl kudarcán, a glasznosztyon és ami számunkra fontos: 1956-on. Jó amerikai módra azért Zelk Zoltánból és talán Vörösmarty Párducos Árpádjából (vagy Göncz Árpádból?) lobogó hajzatú, lánglelkű forradalmár lett: Zelk Árpád. A forradalom is afféle '68-as jellegű diákzűrnek látszik, ám mindenképpen látványosabban, mint a mi hasonló tárgyú próbálkozásunk. Ami a lényeg, hogy mind a szégyenletes orosz részvétel, mind a még szégyenletesebb amerikai tartózkodás hitelesen és kellő éllel ábrázoltatik e filmben. A magyar helyszínek (Berlin, Moszkva és Budapest szerepében), valamint nagyszámú magyar színész (kiemelve Marozsán Erikát, mint fontos mellékszereplőt) jól néz ki, jól játszik és büszkék lehetünk rájuk. A film, egybenézve hosszú ugyan, lassan indul, de végül is érdekessé, sőt izgalmassá válik: 7/10. Én bírtam.