A minap, a TV2-ből nagy médiacsinnadratta közepette kipenderített Bárdos-Máté médiaházaspár egészen biztosan látták valamikor Sidney Lumet örökbecsű filmjét, a Hálózatot, s úgy tűnik, hálistennek, valamit tanultak belőle. Annyiban mindenképpen, hogy nem követték el azt a végletesen kétségbeesett mutatványt az addig számukra is biztosított élő, egyenes adásban, amit a filmbéli kollégájuk, Howard Beale megtett. Azt a leckét viszont nem tanulták meg, ami azt tárgyalja, milyen buktatókat kell kivédeni az ide vezető úton. Vagy megtanulták és bevállalták - ez viszont így akkor egyben is 
lenne, no more tears. Ettől függetlenül azonban az immár jóval harmincon túli Hálózat a mai napig ható kíméletlen őszinteséggel és lényeglátással tárja fel a kereskedelmi alapon nyugvó média cseppet sem diszkrét "báját".
Lumet -jó szokása szerint- seregnyi zseniális trükköt elkövetett e film alkotása közben. Ezek közül a legfontosabb az, hogy a pillanatyni buktatókat jó érzékkel tudja maga, illetve filmje javára fordítani. Tulajdonképpen ennek a mentalitásnak köszönhető a film végül mindent vivőnek bizonyuló színészválasztása is, valamint az, hogy az elhúzódó forgatási időt kihasználva, akkor cseppet sem bevett módon, a színészeket a jelenetek sokszori elpróbálására ösztönözze. Így sikerült elérni a valósággal való döbbenetes, ám cseppet sem véletlen hasonlóságot is a filmben, sőt csak így lehetett a nagy stúdiók sorozatos ellenállását leküzdve, az egész filmet végigvinni. Az eredmény Lumetet igazolja. És közben elkövetett olyan látszólag jelentéktelen húzásokat is, hogy például egyáltalán nem alkalmazott kísérőzenét a filmben! Amit hallunk, az mindig valami 
háttérzaj. Ez a "zenealkalmazás" utána Lars Von Trier Dogmájában bukkan fel, mint a film hitelét illető egyik legfontosabb kitétel.
A film "súlyának" legfontosabb sarokköve azonban Paddy Chayefsky forgatókönyve, amit a szerző saját és kollégái tévés múltjából bőven merítve szinte paranoid őszinteséggel és vidor kíméletlenséggel írt meg. Tulajdonképpen olyan ez, mintha nálunk Vitray Tamás rántaná le a leplet minden mocsok áskálódásról, úgy, hogy közben a személyes ambíciói által hajtott médiamunkások élethalálharcán túl élesen áttekinthetnénk a köztévé recsegő-ropogó állványzatát az alapoktól a tetőcserepekig - Chayefsky (és nem mellesleg maga Lumet is) a televízióban dolgozott, ráadásul Amerikában, ott és akkor, amikor az a hőskorát élte. Ennek magyar változatát láthatjuk mi most, az RTL Klubon, TV2-n, az M1-en és az összes többi országos és nem országos televízióban, ha a reklámok szabdalta műsorok (vagy műsorokkal néha megszakított reklámok) mögé nézünk. Nálunk írhatna effélét, Chayefksy-módra pl. Vitray is, hiszen ő is lapátra került, Bárdosékhoz hasonlóan, csak éppen a királyi tévénél. Más kérdés, és ez nem csak magyar sajátosság, hogy nem fog ilyet írni. Ezer és egy oka lehet ennek, és nem véletlen, hogy 33 éve nem született a Hálózathoz hasonlítható mű a világon, mely olyan intenzitással bontaná saját fundamentumát, mint ez. De nem véletlen az sem, hogy ennek ellenére az "épület" masszívabb és nagyobb hatalmat gyakorol az emberre, mint valaha. Attól, hogy tudod, a király meztelen, még ugyanúgy hajbókolsz előtte, hogy milyen szép az új ruhája - hiszen ő a király. Ettől függetlenül Sidney Lumet Hálózat című filmje, az asanisimasa szerint, még mindig 10/10.
