Az előző posztban gyenge színészi alakításokon keseregtem, de jelentem, nincs vége a világnak! Az Örkény Színházban (a volt Kis Madáchban) október 3-án volt a bemutatója Bertold Brecht zsarnokság természetéről, kialakulásáról szóló "tanórájának", az Arturo UI feltartóztatható felemelkedésének. A darabot sokan, sokszor értelmezték már, én ezzel nem foglalkozom, meg hát maradjon meg a nézőnek is a felfedezés, rádöbbenés élménye, hogyan fejti fel Zsótér Sándor "karfiolját", színkódjait, szereposztási blikkfangjait, vicceit. Most kizárólag Kerekes Évának kérem, követelem, könyörgöm a Kossuth-díjat, mint ebben az országban színészi teljesítményért adható második legnagyobb elismerést. A legeslegnagyobbat, a közönség tapsát már megkapta.
Zsótér ebben a rendezésében, zseniális húzással, egy törékeny, szőke, napsugár-mosolyú nőre osztotta a gengszter Arturo Ui szerepét, aki ugye, nem az. Ma, ezt a pályát, mellyel Brecht egy ronda és gonosz bajuszos ember felemelkedését modellezte anno, most egy nő futja nálunk széles, vészjósló mosollyal vigyorral, egész egyszerűen, nem juthat más eszünkbe. Kerekes Éva csendes, szelíd nőciként tűnik fel a színpadon, cserfes és kissé ügyetlen kislányként fűzi magát egyre feljebb (itt) a zöldségárusok hierarchiájában, kezdetben kedvességgel, bájjal, majd (marcona segítőinek segítségével) egyre határozottabban lépdel feljebb és feljebb, egészen a csúcsra. Útját hullák kísérik. Aki önként hódol, azt maga mellé veszi és a végsőkig kihasználja, aki ellenáll, az mehet a levesbe. Eközben mosolyog, elbájol és megbűvöl, édesen piheg - belül azonban számító és rideg, céltudatos és kegyetlen. Mindenkinek azt mondja, amit az hallani akar. Kerekes Éva nagyformátumú demagóg és ártatlan naiva egy személyben, egy szerepben. Eközben zokszó nélkül, a lehető legnagyobb természetességgel, laza akrobatizmussal, meglepő humorral teljesíti azt a rengeteget, amit Zsótér (köztudomásúlag) elvár színészeitől. Végig van ereje erre az óriási szerepre, végig bírja energiával, hanggal és érzelemmel, a finálé monológjának katarzisáig. Sőt, azon túl is, amikor figurája, (újabb zseniális rendezői húzással) kiszakadva a kényszerű aktualizálásból, általánosítva csatol vissza a brechti figurához, de éppen így adva meg annak valódi, veszedelmes súlyát. Persze, kiválóak a partnerei is ehhez az előadáshoz, a furcsa, de találó a díszlet és koncepció is szórakoztató, szellemes, Zsótér ez alkalommal meglehetősen direkten utal és jelez, Kerekes Éva pedig maradéktalanul tesz eleget a szerep nagyságának. A darab még jó ideig repertoáron lesz az Örkény Színházban.