asanisimasa

Anima = lélek, átvitt értelemben: kísértet, szótagolva: asa-nisi-masa, magyarul: kivi-sévér-tevet, ahogy az Fellini 8 és fél című filmjében szerepel. Kérdések, javaslatok, ajánlatok, munka, állás, effélék: efespontasanisimasakukacgmailpontcom . A posztok végén lévő pontozás szimpla tetszési mutató, semmi több. Azt mutatja, hogy az adott film mennyire tetszett. A címkefelhő helyett használd a 'keresés' opciót a jobb oldali oszlopban. Kiválóan működik, ha egy szóra, egy kifejezésre, az adott rendező vagy színész családnevére keresel rá.

Friss topikok

Halálkeringő (2010)

2010.01.15. 12:18 efes

Néhány kolléga meglehetősen nagy vehemenciával vetette magát bele a Halálkeringő című új magyar thriller ekézésébe, holott talán azon kellett volna elgondolkozniuk, mikor láttak utoljára magyar thrillert. Vagy akár egy, a világon bárhol (értsd: mindenhol), akár még bátortalanul is simán vállalható, igényes kivitelezésű bármilyen magyar zsánert... A film persze messze nem hibátlan, de semmi szín alatt nem lehet úgy lesöpörni az asztalról, mint általában 10 magyar filmből 9-et. Igen sok pozitívum is fellelhető a filmben, melyek javarésze szinte kiveri az ember szemét, ezek nem észrevétele nagyfokú látáskárosodást feltételez (vagy éppen magukon felejtették a 3d-szemüveget...).

Köves Krisztián Károly képzőművész végzettsége meglátszik első játékfilmjének minden kockáján. Én még nem láttam ilyen alaposan végiggondolt és meg is valósított látványkoncepcióval rendelkező magyar zsánerfilmet, mely ugyan egyáltalán nem tekinthető minden pixelében eredeti műalkotásnak, hiszen azért vastagon visszaköszönnek a filmben hasonló műfaji párhuzamok, videoklippek motívumai, de legalább visszaköszönnek, és ebből a szempontból abszolút működtetik is a filmet. Dobóczi Balázs operatőr és Fiers Ádám vágó túlzás nélkül világszínvonalú munkát végzett, s ha azt vesszük, hogy ez a film mindhármójuk nagyjátékfilmes bemutatkozása, ez komoly bizakodásra adhat okot a jövőre nézve.

A rendező látványközpontú gondolkodása -némiképp paradox módon- a film egyik nagy hibája is, hiszen a sztori, mint olyan, azért elég sovány. Éppen, hogy elégséges, persze a thriller éppen az az a műfaj, amit nem szabad túlírni, gyakorlatilag egy újsághír is szolgálhat szüzséként. A kissé eltúlzó dizájnban lepukkantott polgári lakásban játszódó klausztrofób kamarajáték sztorija eképpen nincs túlbonyolítva. A gyilkosság, nagy táska kokó, pénz, díler és mocskos zsaru a műfaj toposzaiként szinte kötelező elemek, a terhes nő-szál és a apa-lány szál tekinthető egyedi motívumoknak - a végig a lakásban játszódó filmben ennyi épp elég. A kellő fordulat-szám is megvan. Szabó István (felvett név, én aggályosnak tartom, legalább egy szám, betű közbeszúrása illendő lenne, ha már mindenképpen Szabó Istvánnak akarja magát hívatni az író, be sem tudom tenni a címkefelhőbe, hiszen ez a név már foglalt...) a dialógokkal nem tudott igazán mit kezdeni, jellemző magyar betegségként, a mondatok idegenül, irracionálisan és idétlenül esnek ki a színészek szájából. Rosszak a mondatok. A film közepét kitöltö hosszú apa-lánya beszélgetés azért unalmas, mert fecsegés csupán, ráadásul elmondanak itt mindent, amit a nézőnek kellene a képekből, jelenetekből kikövetkeztetnie. Itt egy mély, szinte bergmani mélységű, pszichologizáló párbeszéd, a maga szaggatottságában, impulzív érzelmi kitöréseiben sokat dobott volna a filmen. Persze, jó dialógot írni a legnehezebb, egy sztorit szinte bárki el tud kapni és össze tud kutyulni úgy, hogy az legalább a minimális érdeklődést fenn tudja tartani a nézőben. E filmben épp ennyi sikerült.

Egy ilyen sűrűnek képzelt kamaradrámában igen fontos a színészi játék, Kern András és Dobó Kata korrekt teljesítményt nyújt. Kern szinte végig feledtetni tudja a showműsorokban és tinglitanglikban eléggé szétjátszott, közismert felületét, elképesztően gyűrött, borostás arcával kitűnően hozza a mocskos zsaru-rossz apa figuráját, melynek lélekkel való megtöltése nemcsak a terpeszben kidüllesztett pocakban, hanem néhány finom és elegáns színészi gesztusban is megnyilvánul. Dobó Katát, ha valaminek, hát éppen egy mocskos szájú, drogos kurvának nem tudtam volna soha elképzelni, ám itt többnyire el tudtam ezt hinni neki, csak néhány picsa és fasz esett ki kissé idegenül a száján a sok közül. Az aktív drogos előélet viszont kicsit erősebb sminket és még ennél is ziláltabb idegrendszert kívánt volna. Ennek ellenére/ezekkel együtt is kifejezetten jó alakítást nyújtott. Mészáros Béla áldozat csupán, Lengyel Tamás lehetett volna lényegesebb rohadtabb és gonoszabb, figurájára jó példa lenne John Leguizamo Tybaltja a Rómeó+Júliából.

Ha azt vesszük, hogy thrillernek eleddig két értékelhető darab (Dögkeselyű, bár az csak részben ez a műfaj, és a Skorpió megeszi az Ikreket...) született a magyar filmtörténetben, szégyenkezésre semmi ok, velük is, de jónéhány külföldi hasonló műfajú filmmel is eséllyel veszi fel a versenyt Köves Krisztián Károly rendezői debütációja. A Halálkeringő érdekes, hatásos darab, megér bőven egy próbálkozást, hiszen ilyet magyar filmestől még nem láttak, de Dobó Katától és Kerntől sem. Persze, jó kedvre nem fog senkit deríteni a film, de ez szintén műfaji sajátosság, ami rendben is van így. Asanisimasa szerint 7/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://asanisimasa.blog.hu/api/trackback/id/tr11674276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VVega · https://debugme.eu/ 2010.01.17. 00:40:07

De nagyon rossz. Egy zárt térben játszódó, pár szereplős drámához/thrillerhez nem vizuális köldöknézegetés kellene, hanem egy jól megírt szövegkönyv, és jó színészek, akik azt hitelesen előadják. Mivel azonban a Halálkeringő az utóbbi kettőből egyikkel sem rendelkezik, ezért villámgyorsan vált át az érdektelenség és röhejesség kínos elegyébe. Dobó és Kern szájából abszolút életidegenül hangzik a trágárság, és amúgy is ugyanazokat a debil, szájbarágós dialógusokat ismételgetik végeláthatatlanul. Amikor pedig Dobó Katáról kiderül, hogy 9 hónapos terhesen is nagyobb harcművész, mint Bruce Lee, azokban a pillanatokban minden remény sírba száll. A fináléban már le se merem írni, hogy mi történik, mert azt látni kell, hogy elhidd. Tragikusan gyenge.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.01.17. 09:35:43

@VVega: Abszolút nem rossz ez. Igazad lenne, ha legalább öt darab ennél jobb magyar thrillert tudnál mondani, de nem tudsz. Mert nincs ilyen. De 10-ből öt hasonló hollywoodi filmmel összevetve sincs benne szégyellnivaló, ha valakinek pironkodni kéne, az a sok ennél lényegesen szarabb amerikai. Banális a sztori, és? Hány banális sztorival rendelkező filmet láttál már, vesd össze pl. a legutóbbival..:) Ugye, hogy ez egy teljesen más, lényegesen igényesebb minőség? Nem hibátlan a film, lehetett volna rajta dolgozni is még, de ennek anyagi korlátai is voltak/vannak. Engem felháborít ez a tőled és a többi kritikusból is a magyar film felé áradó rosszindulat. Szánalmasnak tartom, hogy mindenki (Te, a Fáy, a Valuska (pedig az INDEX ráadásul főtámogató!), a geekzes gyerek, stb.) csak büdös sajtot szagolgat, és a hibákat sorolja, ami jó és pozitív, azt észre sem veszi. Emellett, meg hosszú flekkeket ír olyan valóban fos, értéktelen és gagyi filmekről, melyeknél azért ez a Halálkeringő még ha tele is van suta megoldásokkal, azért lényegesen jobb.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.01.17. 09:42:13

@VVega: Hogy csak a mindkettőnk által szeretett Repülő Tőrök Klánját említsem: annak mennyivel volt reálisabb, hihetőbb és frappánsabb a sztorija, sőt, a fináléja? :D Szerintem semmivel.

VVega · https://debugme.eu/ 2010.01.17. 12:47:24

És ha nincs mondjuk x jobb nála Magyarországon, akkor már örülnöm kéne, miközben ez is maximum egy-két fokozattal kevésbé szánalmas? Nem hinném. Az nem érv, hogy van nála rosszabb is, há' jó lesz ez nekünk akkor. Mi lesz a következő perdöntő ellenérv, hogy akinek nem tetszett az ne is kommenteljen, meg fogja be? :D:D

Igen, vannak értékelhető momentumok, pillanatnyi reménysugarak a Halálkeringőben, de ezeket kisujjból homályosítja el a negatívumok rengetege. A sztori szimplaságát azt hiszem nem bíráltam, én a dialógusokról beszéltem. Bőven elég az egymondatos sztori, ha az olyan szinten van prezentálva (erre azt hiszem Richard Linklater munkássága a legjobb példa). Az anyagi korlát pedig eléggé kamunak tűnik, hiszen nem egy akciófilmről, hanem egy szobában játszódó pár szereplős kamara darabról beszélünk.

Tényleg egy kardozós-repkedős meséhez hasonlítasz egy realisztikus thrillert? :)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.01.17. 13:10:11

Tényleg. Egy thriller önmagából fakadóan nem realisztikus, hiszen műfaji alapkellékei a valóság egyes szegmenseinek természetellenes felnagyításai. Ilyen alapon abszolút helyénvaló a párhuzam egy thriller és egy wuxia között.

Igen, örülni kell(ene) minden egyes pozitív példának, mely fellelhető a magyar filmben, hiszen ezekből van a legkevesebb. Ez a félig tele/félig üres a pohár problematikája, plusz jó értelemben véve hazafias kötelesség.

A dialógusok szerintem is szarok, de ezt írtam. Linklatert meg nem szeretem, úgyhogy nem jó példa..:)

Az anyagi korlát annyira nem kamu, hogy gyakorlatilag tévéjáték volumenű büdzséből állt össze a film, ami néhány tízmillió, gondolom, nem kell ecsetelnem, mire elég ennyi pénz. Ehhez képest, szemkápráztató, amit művel a látványbrigád. Linklater ennyi pénzből egy jelenetet se tudna leforgatni...

De hagyjuk szerintem, ezen ne vesszünk össze, mert annyit meg tényleg nem ér ez a film. Csak annyit tennék még a végére, hogy az is megdöbbentő, hogy még csak nyersre vágott, félkész változata létezett a filmnek, már bizonyos fórumokon bő nyállal ment a fikázás, pusztán prekoncepciók alapján. Ez a szánalmas, nem a tárgya, a film.

VVega · https://debugme.eu/ 2010.01.17. 15:54:34

@efes: nyilván nem fogunk összeveszni. Természetesen különösen örülni kell a jó magyar filmeknek (pl. Nyomozó), csak érted, az én szememben ez nem az. Borzasztóan untam, egy másodpercig sem tudta elérni, hogy érdekeljen a figurák sorsa.

A költségvetés tekintetében még mindig nem értelek, hiszen a Halálkeringő közel sem az operatőri munkán vagy a látványon bukik el (bár, mint a film sok elemében, itt is elvetették a sulykot szerintem), hanem azon, hogy hiteltelen és röhejes a szövegkönyv. Ez pedig csak nem kerülhet olyan sokba. Hát nem látták, hogy Dobó Kata pironkodva és egyben szinte kuncogva tud kimondani egy rendes bazdmeget, mintha kb. valami csínyt követne el? Akkor meg minek kell bele? Megint érdekes, hogy a jóval hatásosabb zárlatot miért kell elrontani Kern rettenetes utolsó cselekedetével? Itt sem tudott valaki rászólni a rendezőre, hogy heló, ez így durván nevetséges?

mAri · http://tivobitchez.blog.hu/ 2010.01.17. 16:02:33

A látvánnyal tényleg semmi gond, egyetértek Veled abban, h látszik minden egyes kockán az átgondoltság, és törődés. A Halálkeringő egy jó film lehetne. Ha lenne rajta egy mute opció. A zene szerintem hihetetlen rossz, a színészi játék sem a gesztusokban, vagy a mimikában, sminkben stb. veszik el. Hanem a párbeszédekben. Ebben mind a forgatókönyvíró, mind a színészek is hibásak. Kern úgy gondolom nagyon jó színész, de csak színházban, a film nem az erőssége. Minden egyes szaván érződik az a kicsit (nagyon)színpadias megjátszás. Dobó Kata meg olyan hangsúllyal beszél, ahogy ember nem a világon. Szabó Istvánnak nem mentek túlzottan a dialógusok, bármelyik filmes szakon (legyen az elméleti, vagy gyakorlati) bárki jobbat ír. Még egy pozitívumot tudok kiemelni, ami szintén a képzőművészeti beállítottságnak köszönhető gondolom, ez pedig nem más, mint a hihetetlenül eltalált és tényleg ütős, moziba csalogató plakát.

chromeshelter · http://halfps.blog.hu/ 2010.01.18. 00:26:39

Nah akkor beszállok én is. Nem akartam, de muszáj, ki akar törni belőlem. Erős és értékelendő elemként említetted a film látványvilágát, és operatőri munkáját. Nem igaz, hogy nem látod, hogy mekkora kibaszttul nagy erőlködés mindkettő. Mindent meg akarnak mutatni a fiúk amit az EGYETEMEN TANULTAK. Csakhogy ennek a filmnek nem erről kellene szólnia, legalábbis nem ilyen formában. Egy kétszereplős kamara darab szóljon a jól megírt párbeszédről, és a feszültségkeltésről. Elhiszem, hogy tud hatot csavarni a kamerán az operatőr, meg háromszáz tükröződő üvegből mutatni Kern Andris arcát, de Kern Andris ettől még nem lesz Max Payne... még, ha Rásztinak is hívják. Ez egy akciófilmben jó lenne, de itt szükségtelen, szimplán hatásvadász önfitogtatás, ez nem "drogos flash", meg feszültségkeltő, meg vudu. Tudom, hogy ezt akarják elérni vele, de ez nem az. És ezek az ide-oda ugrálás / tekerés / toríztás effektek, kés pattogás stb ugyanebbe a kategóriába tartoztak. Meg az a direkt gagyi lepel az ablakba. My city screams. Ez már két éve sem volt érdekes. Kérlek, ne. Jó filmet nem tudunk csinálni, de a Vegas Videoból ötösre vizsgáztunk. Az egész lakás berendezésén látszik, hogy nagyon akarták, hogy működjön, de a pisztolyok, magazinok, kokó, ilyen olyan fényképek az egész egyszerűen annyira művien odacsinált, hogy ilyet rég láttam. Nincs erre a Halálkeringő nevezetű fosra szüksége a hazai filmgyártásnak egyszerűen. Miért vágjunk bele egy olyan műfajba amihez közünk nincs, és csak szart tudunk csinálni? Miért nem készül több Papírrepülők vagy Egyetleneim? Ilyennek kellene lennie a friss honi filmnek. Nem mondom, hogy Nyomozó, mert az már más szint, ezek a gyerekek még nem tartanak ott, de nem igaz, hogy nem érzi senki, hogy ez a film nem hozzánk tartozik? Kibaszott természetellenes a két színész is benne, a szövegek a szájukban, a látvány, az egész, ezek nem mi vagyunk. Egy katasztrófa, most tényleg nem akarok kitérni a részletekre. És ennek kellene örülni? Kösz nem. Szeretem a hazai filmeket, de ilyet nem kérek.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.01.18. 10:17:57

@VVega: A költségvetésről. Egy büdzsében igen komoly részt tesz ki az előzetes próbákra feccölhető pénz, de ami itt még fontosabb, az az, hogy legyen elég idő a felvételekre. Itt nem volt, bő két hét állt rendelkezésre a próbákra és az effektív felvételekre összesen, ráadásul ebbe nemcsak a színészi próbákat, hanem a különféle technikai (világítás, kameramozgás, stb.) próbákat is. Ez iszonyúan kevés, ami nyilván meg is látszik. Ennek ellenére olyan a film képi világa, amilyen.

A dialógokat már túlbeszéltük, egyet is értünk.

Én ismerek egy csomó nőt, akikből épp ilyen pironkodva és kuncogva (bár ez ízért így nem igaz, legalábbis csak kis részben igaz...) esnek ki a 'faszok', lehet, hogy más körben mozgunk... Azt aláírom, hogy itt nálam, a hatkerben, mondjuk a Hunyadi téri piacon nem így beszélnek, de néhány száz méterrel beljebb már senki nem nézné ki Dobó Katát. Azt nem lehet mondani, hogy a Belváros nem létezik, mert létezik, és igen, az éppen ilyen (is).

Kern bácsi akciója megdöbbentő igaz, bár még a lehető legszemérmesebben lett megoldva. Én az egész terhes-vonalat kihúztam volna, de ha valami, hát éppen ez az eredeti szál a filmben. Na most ha van eredeti motívum, akkor az a baj, ha nincs akkor meg az? Nyuszika, meg az ő sapkája...

Mivel ilyen kicsi költségvetésű, elsőfilmes produkcióról van szó, igaza volt Pataki Ágiéknak, hogy gyakorlatilag szabad kezet adta az alkotóknak, ha a pályán maradnak, fogják őket faragni épp eleget az elkövetkezendőkben. Ennyi jár minden elsőfilmesnek, kár, hogy nem mindegyiknek. Az idő meg a közönség majd úgyis helyére rakja a dolgokat...

(Nem akarok amerikai tucat-thriller példákat citálni 'bezzeg'-ben, rengeteg van, azokhoz kell mérni ezt, nem az Avatarhoz, vagy tudjtököm mihez. De csak egyet: pl. emlékszel arra a thrillerre, amelyik egy tengerparton játszódott, és egy írónő (Demi Moore) nyavalygott benne. Az mennyivel volt jobb? Kb. mint ez, mégis mennyivel megengedőbb volt azzal mindenki, pedig mennyivel jobb körülmények között, mennyivel nagyobb névleges profizmussal forgott az...)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.01.18. 10:22:26

@mAri: Igen, szerintem is a dialógok miatt gondolják a kollégák úgy, hogy szar a színészi játék. Véletlenül pontosan tudom, mennyit küzdött Dobó Kata, de főleg Kern a darabos és idétlen dialógokkal. Ahhoz képest, minden simán pergett a szájukból. Ez persze, senkit nem vigasztal, aki csak a filmre kíváncsi, ezt aláírom. De Dobó és Kern hősies munkát végzett.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.01.18. 10:47:00

@chromeshelter: A fiúk nem az egyetemen tanulták a szakmát, hanem a gyakorlatban. Ez nagyon mellé ment. Erőlködtek, nyilván, de ha esetleg te kapnál lehetőséget egy első filmre, vagy akármilyen nagy lehetőségre, te is erőlködnél. Ha nem, szvsz az a ciki.

A vizuális effektek nem tetszettek, nekem is sok volt kicsit, és amúgy? Most komolyan citáljam a hasonló példákat a Hetedikből, mondjuk? Vagy az Engedj be-ből? Ott nem zavartak az ugyanilyen jellegű vizuális játékok? Nincs különbség pedig, legfeljebb mennyiségben, de mondom, ez egy első film.

Kern Raszti (amúgy Rusty, és elhangzik, hogy egy fiktív zsarufilm alapján kapta), az öreg, lepukkant, alkesz zsaru. Van akit Serpicónak hívnak, és van akit Csöpinek. A becenevek olykor igen szürreálisak.

A lakásbelső direkt művi, hiszen nem szociográfiát forgattak a fiúk, hanem egy thrillert, amely egy lakás falai között játszódik. A lakás belső így kvázi főszereplő. Te amúgy elhiszed, hogy a Bates Motel valóban ott áll a kihalt út mentén, és Anthony Perkins megél abból a tízévenkénti egy vendég kibelezéséből? Itt egy polgári lakást kell látnunk, akinek tulajdonosa drogos, ennek megfelelően van a pecó lepukkanva. De mivel ez egy film, ráadásul thriller, a valóság felnagyítva, eltorzítva kell hogy megjelenjen, másképp nincs értelme, vagy egy másik műfajról, művészi attitűdről kell beszélnünk. De itt most deklaráltan thriller van, így engem nem zavar, mint ahogy nem zavar ugyanez mondjuk a Massiv Attack Carmacoma klipben, vagy a Prodigy Smack my bitch upban sem. Ez ugyanaz a világ. Mi a hiba ebben?

Baromira nem szeretném, ha a jövő magyar filmje csak papírrepülőkből és Egyetleneimből állna, szerintem virágozni kell sok virágnak, és meg kell tanulnunk akár kevés pénzből is, de értékelhető és nézhető műfaji filmeket csinálnunk (már, ha magyar filmesek vagyunk). Ehhez azonban hosszú tanulási folyamat vezet, mely nyilván tele van bukásokkal. A következő magyar thriller nyilván jobb lesz. Ezt sem muszáj szeretni, de ilyen kettős mércéjű és korlátolt vagdalkozásokkal sem kéne idő előtt elkaszálni. Mit szólsz akkor pl. Kapához, a petyhüdt pöcsű nyolcker-béli zsaruhoz (Tabló)? Hát annál a karakternél lényegesen hitelesebb Kern, pedig ez nem is lenne a alja, ellentétben azzal. :)

chromeshelter · http://halfps.blog.hu/ 2010.01.18. 14:02:22

@efes: Tök mindegy hol tanulták, annyira nem érzem érdemesnek ezt az egészet, hogy utánuk nézzek. Az viszont biztos, hogy egyszerűen túlcsordul kicsit vizuál/rendezés oldalon a film. Az erőlködés nem egyenlő azzal, hogy átesünk a ló túloldalára. Számomra egyértelmű, hogy itt ezen ment el a film nagy része, hogy ennyire meg akarták mutatni, amikor ennek a minimalságról (azt is meg lehet szépen és igényesen alkotni) kellett volna szólnia.

Azért az Engedj be cíművel ezt ne hasonlítsuk össze, mert az az elmúlt 5 év legjobban kinéző minimal filmje. Ha fele olyan jól megvalósítják a dolgokat, mint ott, akkor tapsolok. Pedig nagyrészt ott aztán semmi csicsa nem volt, semmi trükközés, egyszerűen és jól táltalták a panelrengeteget.

Én értem mit akarsz mondani, de a a lakás nincs lepukkanva, pont ez a fő probléma. Oda vannak pakolva a dolgok, figyelnek, hogy a kamera mindent megmutasson, amit ők kitaláltak, hogy az majd érzékeltetni fogja a hangulatot. Ez megint csak az erőklödés.

Adja isten, hogy a következő magyar thriller jobb legyen. Ha már nem vizuálisan akarják utolérni Ámérikát, hanem helyette megpróbálnak filmet csinálni, én már örülni fogok.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.01.18. 15:39:40

@chromeshelter: Egész egyszerűen arról van szó, hogy te mást szerettél volna látni, és nem azt kaptad. Tipikus nézői attitűd, nincs is vele baj, legfeljebb az, hogy sokszor leszel még átverve..:)

Erős a gyanúm, hogy te féltékeny vagy. Nem nekem kéne támadnod, hanem a film alkotóinak, így a címzés rossz. Nem tudom ezt az erőlködés-dolgot másképpen értelmezni, azt, hogy erőlködtek vagy sem, az csak az tudhatja, aki ott volt a forgatáson... A filmből ezzel szemben annyi jött le, hogy Kövest lényegesen és szemlátomást jobban érdekli az, hogy mit lát és mi látszik, mint az, hogy mi a sztori. Vizuális a pasi, nem csevegős - van ilyen, én el tudom fogadni, főleg úgy, hogy a film alapvetően képekből kell, hogy összeálljon. A nagy történetmesélésben manapság erről már el szoktak feledkezni a (kis)nagy mesélők.

A díszlet az díszlet, nem pedig egy valóságos lakás rekonstrukciója (bár lehet az is, de minek). Ez a díszlet egy érthetően elnagyolt, és túlzásokba menő díszlet, amelyben ott van az összes kötelező tárgy, aminek az alkotók úgy gondolják, jelentősége van a film egészére nézve. Nem hiszem el, hogy ezt nem érted. Kurva szar lett volna, ha egy valóságos lakás, valóságos berendezési tárgyai között forgattak volna, én speciel már ezt a fajta pénztakarékos igénytelenséget unom a magyar filmben, és tűzzel-vassal kiirtandónak tartom, feltéve, ha nem realista nézőpontú, dokumentarista alkotásról van szó. Egy irreális szituációt feldolgozó filmben egy realista díszlet egész egyszerűen nem lenne odaillő.

Az Engedj be épp ilyen művi volt, mint ez. Vagy elhiszed, hogy a kiscsaj egy szál pulóverben ül a fán a svéd télben, ha éppen nem az egy szál székkel berendezett lakásában (na az is milyen!) ül?! :D Ja, hogy az fasza, trendi svéd, ez meg csak egy ergya magyar... Értem. :D

_DelMare_ · http://reviewtonight.uphero.com 2010.01.23. 01:00:13

egy gondolat erejéig csatlakoznék.

érdekes dolog számomra is a Halálkeringő megítélése. három tényt le is parkoltathatunk.

ad1: a film tele van hibákkal. dialógusok, színészi munka, látvány, zene. van még vmi?

ad2: a kritika 90%-a ennek rendje és módja szerint le is húzta a francba.

ad3: a filmre annyian nem mentek el, mint egy közepesebb üzbegisztáni szociodrámára.

tehát minden szinten bukta. ezzel csak az a baj, h hiába hangoztatja minden recenzor a film hibáit, ettől az még nem lesz jobb. ne értsetek félre: nem az a bajom, h miért nyitja ki a száját akinek nem tetszett. nyissa ki! én csak azt furcsálom, h még a legkisebb jele sincs biztatásnak, bizalomnak. és ennyire egyáltalán nem lett szar a Halálkeringő.

igen sok volt a látvány, igen túllőttek a célon, igen soványak lett a párbeszédek, igen Dobó Kata helyenként még mindig túl művi, Kern meg filmen is kernes. de basszus. pár tizmillióból, kezdő filmesként, k!rva rövid idő alatt, a srácok dobtak vmit az asztalra. ez lett belőle. próbálkoztak. nem született egy magyar Hitchcock, de nem is kell így kezelni.

az a baj a pozitív érveléssel, h "magyarázzuk a bizit" szaga van, pedig nem egészen erről van szó. nem a szakmai hibák felett kell teljesen szemet hunyni, csupán egy picivel többet biztatni a fiatal, főleg a "kívülről" érkező filmeseket, mert ha ilyen szinten tapossuk a földbe a vállalkozó kitörni vágyókat, akkor ne csodálkozzunk azon, ha a magyar filmipar továbbra is "bevált" romkomokból, és művészfilmekből fog állni.

és igen, baromi nagy baj, h míg a "saját" filmjeinket ilyen módon p!csázzuk el (még akkor is ha meg érdemli), ezáltal még kevesebb (és talán egyre tehetségesebb) filmes vállalkozásnak adva kedvet és lehetőséget, míg külföldről ömlik be selejt, sokkal kevésbé megf!ngatva a kritika által.

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2010.02.08. 12:15:39

Ez sajnos tényleg egy bűnrossz film. Egy kritikát se olvastam el róla, mielőtt megnéztem a Szemlén, megadtam neki az esélyt. Vígjátéknak tulajdonképpen nem is rossz. :)

Lehet persze mentő körülményeket találni (pláne, ha személyesen ismerjük az alkotókat, ami mondjuk, mint a fenti példa mutatja, nem szerencsés a kritikaírásnál), de a ha egy néző jegyet vesz a filmre, neki baromira nem kell tudnia, milyen körülmények között forgott a film, mint ahogy a nemszemlés vetítéseknél se tud ki jönni a rendező a vászon elé, hogy magyarázza a bizonyítványát.

És igen, az online kritikák és blogok sokszor indokolatlanul, zsigerből fikáznak, de ettől még ez a film nem lesz jobb.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.02.08. 13:26:34

@[bs]: Eh, nem ismerem én ezeket a srácokat, csak olyan emberekkel beszéltem, akik dolgoztak a stábban, belső infóim tőlük vannak. Ezek azonban szerintem látszanak úgy is a filmen, ha semmi előzetes infónk nincs róla... Én mindezek ellenére nem látok különbséget, pl. Antal Nimród amerikai filmjeivel, vagy a mostani szemlés Látogatással összevetve: középszerű B-kategóriás thriller MIND. A fentebb említett Engedj be persze, jobb film ezeknél, lényegesen jobb, azt csak a különböző dramaturgiai és stilisztikai eszközökre, azok reális/irreális megítélésére hoztam. De nem fizetnek nekem ezért, hogy harcoljak e film mellett... :D
süti beállítások módosítása