Néhány kolléga meglehetősen nagy vehemenciával vetette magát bele a Halálkeringő című új magyar thriller ekézésébe, holott talán azon kellett volna elgondolkozniuk, mikor láttak utoljára magyar thrillert. Vagy akár egy, a világon bárhol (értsd: mindenhol), akár még bátortalanul is simán vállalható, igényes kivitelezésű bármilyen magyar zsánert... A film persze messze nem hibátlan, de semmi szín alatt nem lehet úgy lesöpörni az asztalról, mint általában 10 magyar filmből 9-et. Igen sok pozitívum is fellelhető a filmben, melyek javarésze szinte kiveri az ember szemét, ezek nem észrevétele nagyfokú látáskárosodást feltételez (vagy éppen magukon felejtették a 3d-szemüveget...).

Köves Krisztián Károly képzőművész végzettsége meglátszik első játékfilmjének minden kockáján. Én még nem láttam ilyen alaposan végiggondolt és meg is valósított látványkoncepcióval rendelkező magyar zsánerfilmet, mely ugyan egyáltalán nem tekinthető minden pixelében eredeti műalkotásnak, hiszen azért vastagon visszaköszönnek a filmben hasonló műfaji párhuzamok, videoklippek motívumai, de legalább visszaköszönnek, és ebből a szempontból abszolút működtetik is a filmet. Dobóczi Balázs operatőr és Fiers Ádám vágó túlzás nélkül világszínvonalú munkát végzett, s ha azt vesszük, hogy ez a film mindhármójuk nagyjátékfilmes bemutatkozása, ez komoly bizakodásra adhat okot a jövőre nézve.

A rendező látványközpontú gondolkodása -némiképp paradox módon- a film egyik nagy hibája is, hiszen a sztori, mint olyan, azért elég sovány. Éppen, hogy elégséges, persze a thriller éppen az az a műfaj, amit nem szabad túlírni, gyakorlatilag egy újsághír is szolgálhat szüzséként. A kissé eltúlzó dizájnban lepukkantott polgári lakásban játszódó klausztrofób kamarajáték sztorija eképpen nincs túlbonyolítva. A gyilkosság, nagy táska kokó, pénz, díler és mocskos zsaru a műfaj toposzaiként szinte kötelező elemek, a terhes nő-szál és a apa-lány szál tekinthető egyedi motívumoknak - a végig a lakásban játszódó filmben ennyi épp elég. A kellő fordulat-szám is megvan. Szabó István (felvett név, én aggályosnak tartom, legalább egy szám, betű közbeszúrása illendő lenne, ha már mindenképpen Szabó Istvánnak akarja magát hívatni az író, be sem tudom tenni a címkefelhőbe, hiszen ez a név már foglalt...) a dialógokkal nem tudott igazán mit kezdeni, jellemző magyar betegségként, a mondatok idegenül, irracionálisan és idétlenül esnek ki a színészek szájából. Rosszak a mondatok. A film közepét kitöltö hosszú apa-lánya beszélgetés azért unalmas, mert fecsegés csupán, ráadásul elmondanak itt mindent, amit a nézőnek kellene a képekből, jelenetekből kikövetkeztetnie. Itt egy mély, szinte bergmani mélységű, pszichologizáló párbeszéd, a maga szaggatottságában, impulzív érzelmi kitöréseiben sokat dobott volna a filmen. Persze, jó dialógot írni a legnehezebb, egy sztorit szinte bárki el tud kapni és össze tud kutyulni úgy, hogy az legalább a minimális érdeklődést fenn tudja tartani a nézőben. E filmben épp ennyi sikerült.

Egy ilyen sűrűnek képzelt kamaradrámában igen fontos a színészi játék, Kern András és Dobó Kata korrekt teljesítményt nyújt. Kern szinte végig feledtetni tudja a showműsorokban és tinglitanglikban eléggé szétjátszott, közismert felületét, elképesztően gyűrött, borostás arcával kitűnően hozza a mocskos zsaru-rossz apa figuráját, melynek lélekkel való megtöltése nemcsak a terpeszben kidüllesztett pocakban, hanem néhány finom és elegáns színészi gesztusban is megnyilvánul. Dobó Katát, ha valaminek, hát éppen egy mocskos szájú, drogos kurvának nem tudtam volna soha elképzelni, ám itt többnyire el tudtam ezt hinni neki, csak néhány picsa és fasz esett ki kissé idegenül a száján a sok közül. Az aktív drogos előélet viszont kicsit erősebb sminket és még ennél is ziláltabb idegrendszert kívánt volna. Ennek ellenére/ezekkel együtt is kifejezetten jó alakítást nyújtott. Mészáros Béla áldozat csupán, Lengyel Tamás lehetett volna lényegesebb rohadtabb és gonoszabb, figurájára jó példa lenne John Leguizamo Tybaltja a Rómeó+Júliából.

Ha azt vesszük, hogy thrillernek eleddig két értékelhető darab (Dögkeselyű, bár az csak részben ez a műfaj, és a Skorpió megeszi az Ikreket...) született a magyar filmtörténetben, szégyenkezésre semmi ok, velük is, de jónéhány külföldi hasonló műfajú filmmel is eséllyel veszi fel a versenyt Köves Krisztián Károly rendezői debütációja. A Halálkeringő érdekes, hatásos darab, megér bőven egy próbálkozást, hiszen ilyet magyar filmestől még nem láttak, de Dobó Katától és Kerntől sem. Persze, jó kedvre nem fog senkit deríteni a film, de ez szintén műfaji sajátosság, ami rendben is van így. Asanisimasa szerint 7/10.