Mira Nair minden bizonnyal a legnyugatibb hangú indiai filmrendező(nő), aki úgy képes a nyugati filmfesztiválok igényes, de sokszor finnyás közönségét elbűvölni, hogy közben egy pillanatra sem szűnik meg igazi indiainak lenni. Kíváncsi lennék, otthon, Indiában hogyan fogadják filmjeit - nyilván ott sem lehet mindenki próféta a saját hazájában. Mindenesetre, ha itt, Nyugaton, indiai filmről van szó, akkor elsősorban a Salaam Bombay, vagy az Esküvő monszun idején ugrik be az átlagnézőnek, ezek pedig Mira Nair filmjei.
A valóságban Nair filmes nyelvezete nagyjából úgy aránylik az igazi, bollywoodi indiai filmekhez, mint az a csirke tikka massala, amit itt, az Andrássy úton kapsz ahhoz, amit mondjuk Bombay, vagyis most már Mumbai valamelyik utcai kifőzdéjében. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy ez vagy az jobb, csak azt, hogy az általános nyugati ízlésvilágnak inkább ez (az Andrássy úti tikka massala, illetve Mira Nair) felel meg, épeszű budapesti átlagnéző képtelen lenne végignézni egy hagyományos, minimum háromórás, éktelenül színes, hallgathatatlanul hangos és émelyítően édes, sematikus karakterekkel, alibi-konfliktusokkal és idióta revübetétekkel telezsúfolt bollywoodi szuperprodukciót, de két sürge hígfosás között tüzet hányna a mumbai utcán sütött csirkétől is. Szóval, jó nekünk ez a lebutított India-feeling...
Főleg, hogy az Idegen név (is) jó film, benne van sok minden Indiáról az indiaiakról (OK, elsősorban a magasabb, értelmiségi, illetve művész-kasztokból), több, mint amit egyheti intenzív Travel Channel-nézéssel magunkba szívhatunk. Persze, a személyes tapasztalatszerzést semmi sem pótolhatja, Mira Nair ebben a filmben mégis többet mond el az idegen földre kivándoroltak belső életéről, problémáiról, konfliktusairól, mint akár egy teljes, hivatástudat nélkül végzett utcai szociális munka. Leginkább azért, mert belülről mutatja meg egy New Yorkba költözött bengáli család két generációjának életét, hogyan képesek saját kulturális, és vallási hagyományaikat megőrizve alkalmazkodni az amerikai életvitelhez. Fontos leszögezni a teljesség kedvéért, e filmben nem elsősorban a szegénység elől menekülőkről van szó, Ashima Ganguli reményteljes száloptikus-mérnökként ment Amerikába dolgozni.
Mira Nair igazi finom női érzékenységgel ábrázolja a családot, néhol finom, fanyar humorral, máskor mély átéléssel, érzelemmel, de felesleges, túlzó színpadias gesztusok nélkül. Az idegen név -amit a fiú kap apja kedvenc írójáról, Gogolról- mintegy narratív "búvópatakként" fűzi össze a filmet, de egyben beszél jellemző módon arról az érzésről, amit egy bármilyen idegen kultúrából érkezett érezhet egy övétől szokásaiban szögesen eltérő másik világban. Kitűnő indiai (származású) színészek alakítják gyakorlatilag önmagukat, hitelesen, köztük pl. Kal Penn-nel (ő játssza Gogol Gangulit, az indiai-amerikai fiút, akinek idegen neve van), aki innen Dr.House stábjába, majd onnan egyenesen Barack Obama csapatába igazolt. Kedves, könnyed (de azért több mint kétórás), olykor megható, máskor elbűvölő, de gondolatokat is ébresztő, szép film az Idegen név. Asanisimasa: 8/10
