José Juan Bigas Luna az utóbbi tizenöt év egyik legjelentősebb és legelismertebb spanyol filmese. Szinte megszállott tabudöntögető, filmjeiben javarészt szexuális aberrációkkal, nemi és erkölcsi problémák feszegetésével foglalkozik, kialakítva egy sajátos, csak reá jellemző elbeszélő modort, egy ironikus, provokatív hangvételt, amellyel minden esetben hazája közhelyszerű jellegzetességeit, hagyományait veszi górcső alá. Nincs ez másként a kis késéssel hozzánk kerülő, 1993-as Aranyhere című filmben sem. Bigas Luna hajszálkeresztje ebben a filmben a közismert latin/spanyol toposzra, a macsóra irányul. Mindenki előtt ott van a kép, a hátranyalt hajú, hasig kigombolt ingben feszítő, könnyű mokaszinját zokni nélkül viselő hímről, aki láttán minden nő halkan felsikkant, ám akinek varázsa (legtöbbször) csak az első megszólalásig tart.
Ilyen figura Benito Gonzales (Javier Bardem). A szegénysorsból származó, de ambiciózus Benitót a hadseregben ismerjük meg, ahol a verejtékes közmunka alatt arról álmodozik, egyszer felépíti saját felhőkarcolóját, amely mi mást formázna, mint egy hatalmas, égbe szökő falloszt. Hite a lábai közt duzzadó csomagban van, soha nem lankadó férfierejét felhasználva próbál érvényesülni, elérni mindazt, amire vágyik: arany Rolex karórát, tűzpiros Ferrarit, meg egy nagy rakás pénzt, olyan dolgokat, amire minden nélkülözésben felnőtt srác vágyik Spanyolországban, de bárhol a világban. A katonaság elmúltával építkezési vállalkozásba kezd, de mivel pénze nincs, bankkölcsönért folyamodik. Tárgyalás közben ismeri meg a gazdag bankvezér lányát, Martát (Maria de Medeiros), kész is a terv, megszerezni Martát feleségnek, így hozzájuthatna a hőn áhított pénzhez, és felépíthetné végre élete álmát, a felhőkarcolót. Közben más nőkkel is tart fenn kapcsolatokat, de nem érez irántuk a nemi vágyon kívül semmit. Szabályszerűen valamiféle erotikus állatként tartja őket, céljai elérésének érdekében használja fel őket. Kényszeríti őket, létesítsenek szexuális kapcsolatot olyan emberekkel, akiktől Benito pénzt remél, közben a Benitót egyébként imádó lányokat színésznői karrierrel, egyebekkel hitegeti. Azonban terve úgy látszik, dugába dől, Marta tudomást szerez Benito mocskos játékairól, ráadásul egy szerencsétlen balesetben a fiú lebénul, ennek eredményeként többé nem képes az egyetlen fegyverét használni, a lepedőakrobatikai mutatványok rendre elmaradnak. Ráadásul megismerkedik Ritával (Elisa Touati), aki ugyanaz nőben, mint Benito korábban volt férfiként, egy női macsó. Házassága tönkremegy, az építkezéshez nyújtott bankkölcsönt megvonják, Benito álmai semmivé foszlanak, ráadásul büszkén viselt golyói sem működnek többé.
Az Aranyhere megrendítő, de iróniától sem mentes tabló egy hímsovén, önző macsó-mintapéldány törvényszerű összeomlásáról, Bigas Luna kétséget sem hagy bennünk, véleménye a machoizmusról lesújtó, és bár ez az idejétmúlt, barbár viselkedés mélyen gyökerezik a latin társadalmakban, az érintetteknek rá kell ébredniük, a férfierő puszta fitogtatása már nem elegendő semmihez, ész, értelem, odafigyelés és szeretet nélkül nincs siker, és nincs boldogság sem. Mondanivalóját azonban nem didaktikusan közli velünk, ábrázolásmódja nem tart távolságot, finom iróniával mutatja be a valódi spanyol macsót, véleményét ugyan nem rejti véka alá, de az ítéletet ránk bízza. Akinek nem inge, ne vegye magára, de akinek inge, az öltözködjön már végre fel! Bár úgy érzem, az igazán érintettekhez nem juthat el ez a film, azért mi, nem macsók, egyszerű pasik is okulhatunk belőle, nőtársaink teljesebb megelégedésére.
