Ez minden idők egyik legbénább címmagyarítása, aki egy kockát sem látott e filmből, az is látja, hogy itt valami baromira nem stimmel. Halvány lila fogalmam sincs, mi vezethette a fordítót, hogy az eredeti A Hívő (esetleg A Hithű) címet éppen az ellenkezőjére, A hitetlenre fordítsa...
Ha megnézzük a filmet, már tudjuk, hogy itt tényleg nem stimmel valami, de még véletlenül sem arról van szó, amit ez az elképesztő címferdítés sugall. Danny Balint a zsidó származású, hajdani jesiva-béli éltanuló ma már egy agresszív neonáci rasszista skinhead-banda tagja, aki éles szavakkal, és brutális tettekkel uszít a zsidóság elleni harcra. A talmudista oktatási módszer, a pilpul (פלפול) által kiélezett lehengerlő érvrendszerével és vitakultúrájával gyorsan vezérévé válik a bandának, sőt egy értelmiségiekből álló illegális fasiszta szervezetnek is. Sikeresen titkolja származását (német név! - állítja nevét firtató kérdésre egyszer a fasiszták gyűlésén), sőt az állandóan hordott horogkeresztes póló elől provokatív arcátlansággal húzza szét a bombert, azonban vére, kultúrája, erőszakkal elszorított hite nem hagyja ezt annyiban...
A rasszista, sőt durván antiszemita zsidó figurája az, ami nem stimmel (nem mintha nem létezne!) ebben a filmben, ennek a figurának ábrázolását, a téma felvetésének tabudöntő bátorságát díjazta annak idején a Sundance és sok más fesztivál. Henry Bean és Mark Jacobson filmje viszont ennek ellenére (de semmi esetre sem éppen ezért!) nem igazán jó.
A Danny Balint karakterének jellemfejlődésére, Istenhez való viszonyának vargabetűire épülő sztori meglehetősen didaktikus fordulatokkal van tálalva. Ennek tán ellentmond, hogy Danny figurája valós alakról, Daniel Burrosról, az Amerikai Náci Párt, ahogy szintén botrányos körülmények között kiderült, zsidó származású prominenséről mintázódott, de hát a valóságban történnek a legblődebb, sőt legabszurdabb dolgok. Ezeket el lehet izgalmasan, tanulságosan, okosan és érdekesen mesélni, de unalmasan, prekoncepciózusan, kiszámíthatóan és hiteltelenül is, mint ahogy e filmben is inkább sikerült. Ám a sztori igazság- és valódiságtartalmát vitatni nem lehet, nem érdemes. Danny Balint figurája, Ryan Gosling abszolút nem zsidós pónem-e ellenére igyekvően visszafogott, hatásos alakításában nagyjából húsvér, hihető alak, motivációi, brutalitása és lényének kisugárzása hiteles és valódi, mindenki számára felfogható és megérthető, vallástól és politikai beállítódástól függetlenül. Ám a többi karakter, beleértve a zugfasiszta értelmiségieket (Theresa Russell-Lina Moebius és Billy Zane-Curtis Zampf), a karikaturisztikusan agresszív skinhead-eket, az együgyű hajdani iskolatársakat a jesivából, az álmodozó zsidólány arcával motivációját erősen hiteltelenítő szerelmes Moebius-lány (Summer Phoenix), főleg, ahogy a filmből kiderül, gyakorlatilag zokszó nélkül válik véresszájú antiszemitából bigott izraelitává (ha van ilyen), ezek mind szánalmasan kétdimenziós, vérszegény figurák. 
Ezekkel, valamint a didaktikusan elővezetett propagandisztikus élű cselekménnyel e film csupán egy jószándékú, kihajtod-és-a-figurák-felállnak-típusú színes képeskönyv a (zsidó) hitről, Istenről és hasonlókról. Persze vannak iszonyú erős jelenetek a filmben, pl. amikor Danny rátámad egy fiatal zsidófiúra, vagy a finálé imája, de ezeket nagyban rontják az olyanok, mint amikor a nagy zsinagógadúlás közepette Danny rászól a többi kopaszra, hogy ne nyúljanak kézzel a Tóra betűihez, és a többi... Ezek miatt nem (nagyon) érte el a kívánt értelemnyitó, gondolatébresztő hatást a film, amelyben talán csak a vallás és a zsidóság iránt komolyabban érdeklődő emberek fogadnak érdeklődéssel. Azokban, akiknek agyában az antiszemitizmus akár csak gyökeiben megvan, e gondolkodásmódra oly jellemző cinikus fordulattal éppen az ellenkező hatást fogja elérni: naná, hogy a zsidók a legelvakultabb rasszisták (nácik, fasiszták, stb.)! E következtetés a mai időkben fokozottan veszélyes. (6/10)
