Nem hiszem, hogy filmes könyvadaptációk esetében állandóan összehasonlítgatni kellene az eredetet az eredménnyel, így itt is csak a filmre szorítkoznék, békén hagyva a Dan Brown nevű írógépüzem hasonló című, komoly közönségsikert aratott termékét. Az Angyalok és démonok Ron Howard újabb filmje, mely a néhány évvel a Da Vinci-kód után, annak mintegy előzményeként, jó hollywoodi profi módjára újra meglovagolná az ódon katolikus egyház fricskázására apelláló siker hullámait. Várta mindenki, hogy újra lesz letiltás, betiltás és megtiltás, ám ehelyett kaptunk egy illedelmes, talán csak a vatikáni turistakioszkok kínálatában feltűnő szerkezetű és tartalmú propagandafilmet, viszont ami késik, nyilván nem múlik...

Az Angyalok és démonok egyrészt egy szimpla nyomozós krimi, annak összes szokásos bakijával, kliséjével és panelljével; az egyik gonosz mindenkit kinyír, aki csak mozog, csak a főhősöknek hagyja meg az életét, - erre nem kaptam megbízást - mondja. De akkor megelőzőleg miért nyírt ki egy osztagnyi közrendőrt, akik azt se tudták mi merre hány méter és likvidálásukra szintén nem volt megbízása a gyilokembernek (akit amúgy a skandináv film egyik emblematikus figurája, Nikolaj Lie Kaas alakít, szinte észrevehetetlenül)? Az olyan aránytalanságok, mint antianyag-bombával fenyegetni a Szentszéket pedig kifejezetten békategóriás panel, s mint ilyen, az egész filmet taszítja könnyedén a komolyan nem veendők listájára. A cifra ruhába öltöztetett matrjoska-babákként tébláboló, elvileg nagytekintélyű bíborosi karról most nem szólunk. Ezek ellenére azonban a film hozza az elvárt minimumot, pörög, csavarodik és a végén bombasztikusan finálézik, ahogy a műfajtól várni lehet/kell.

A misztikus vonulat ez alkalommal inkább a pápaválasztás bonyolult és külső szemlélő számára inkább vicces, mint fennséges ceremóniájára korlátozódik, a szegény Illuminátusok Rendjét az alkotók csak a bonyolítás kedvéért citálták ide, a film cselekményéhez konkrétan semmi közük nincs. A film kulcsszereplője csupán felhasználja ördögi/angyali tervéhez a titkos társaságról fellelhető félinformációkat, éppen úgy, mint azok az egymás kommentjébe vágó, összeesküvéselmélet-gyártó bloggerek, akik épp e film kapcsán kezdtek globális észosztásba mostanság.

Legjobban talán valamiféle turisztikai szerepjáték pilotfilmjeként funkcionál a film, szépen bemutatja Róma és Vatikán jellegzetes turistacélpontjait, látnivalóit, felvillant titokzatos épületeket, sugall rejtélyeket, melyek az élénk fantáziájú utazókat felvillanyozhatja, ha unja az esernyőlóbáló idegenvezető gépies rutinját. Így aki látta a filmet, s utána Rómába látogat, bejárhatja azt az utat, melyet Langdon professzor (Tom Hanks spórolós alakításában) loholt végig a filmbéli négy, valóságos bő két órában. Ha meg már megvolt az Örök Város, akkor lehet egy jót nosztalgiázni is, vagy mélázni azon a másik mellékvágányon, vajon miért akar ez a helyes brit srác (Ewan McGregor) hasonlítani a jelenlegi magyar miniszterelnökre? Végül is, egy nyári zápor idejére azért éppen elég ennyi is. Ennél messzebb menő következtetéseket kár levonni, még akkor is, ha több helyről azt susogják: a világ vezető hatalmánnak fizetőeszközén az egész világ egy hajdani titkos társaság szimbólumát látja! Mit mondhat erre a józan ember? Nézzen mindenki körül: mindenfelé titkos társaságok szimbólumait látni. A kereszt, a félhold, a kör, a csillag, alma, ablak és a többi mind-mind hajdani titkos társaság szimbóluma, nemde? Az Illuminátusokról szóló mendemondák éppen ennyire, egy ilyen félbékategóriás turisztikai krimire nyújtanak elegendő üzemanyagot, a világ azonban ettől még megy a maga útján. Az asanisimasa szerint ez a film: 6/10.